A vérszomjas őrző

A háború előszele

Connor hatalmas zsibbadtságot érzett, mikor elkezdett magához térni. A szemét egy jó ideig nem tudta kinyitni, de mikor kinyitotta rögtön be is csukta. Eltartott egy ideig míg a szeme megszokta az erős fényt és egy szobában találta magát, mögötte egy gép volt, ami az életjeleit figyelte. Zefi ott aludt mellette az ágyra rádőlve aludt. Nyugodtan szuszogott és igen kellemes álma lehetett, mert mosolygott és folyt a nyála. Connor cukinak találta.

Eltartott egy ideig, mire rendesen tudott mozogni és elkezdte ropogtatni a végtagjait. A mocorgásra felébredt Zefi. Először néhányat pislogott, majd ásított egy nagyot és Connorra nézett. Amikor meglátta, hogy Connor ébren van, azt hitte, hogy álmodik.

- Jó reggelt, Zefi. Cukin aludtál - mosolygott rá Connor, mire Zefi rögtön magához tért.

- Mi?! Te engem bámultál, miközben én nyáladzva aludtam. Connor te hülye! - akadt ki Zefi és elkezdte Connort dobálni, azzal amivel lehetett.

Connor kénytelen volt védekezni a felé repülő műanyag poharak, szalvéta csomagok és a papír zsebkendő csomagok ellen.

- Zefi, nyugodj le! - mondta Connor és elkapta Zefi öklét.

Zefinek hirtelen elkezdett remegni a válla, mire Connor elengedte a kezét és Zefi a nyakába ugrott.

- Hülye - suttogta Zefi, majd elkezdett kiabálni - Hogy hagyhattad, hogy így megverjen? Te sokkal erősebb voltál nála és mégis kis híján meghaltál!

- Sajnálom - mondta Connor - tudom, hogy te aggódtál értem és nekem majdnem sikerült meghalnom - és lehajtotta a fejét Zefi előtt.

- Te buta - mondta Zefi és készült elmenni, amikor Connor megfogta a kezét, visszarántotta magához, majd átölelte.

- Hosszú életet kell élnem, hogy minél több időt veled tölthessek - mondta Connor, mire Zefi boldogan bújt hozzá.

Connor nem rég lett vezér, de máris rengeteg papír munkája volt. A hűségeskü tétel gyorsan ment. Connor egyszerűen kiült egy emelvényre és mindenki letérdelt előtte.

Bent a dolgozó szobában éppen a papírokat nézte, amikor Thela behozott még több papírt.

- Még több papír, mester - mondta Thela mosolyogva és letette a papírokat az asztal még szabad részére.

- Még meg kell szoknom, hogy mindenki mesternek hív - mondta Connor és megnézte az újonnan hozott lapokat - A papírmunkáért nem igazán érte meg, klánvezérré válni.

- De, így legalább sokkal több mindent tehetsz a városért és az emberekért - mondta Thela.

- Thela, a nagyobb hatalom nagyobb felelősséget is jelent - mondta Connor és a fejét fogva visszadobta a papírt.

- Valami baj van, mester? - kérdezte aggódva Thela.

- Újabb klán követeli magának Zefit, mert templomos örökös - mondta Connor, miközben kinézett a szobából az udvarra és figyelte ahogy Zefi Hellával játszik.

- Szerintem jobb lenne odaadni valamelyiknek - mondta Thela - miért véded hisz csak a bajt hozza rád?

- Mondjuk, mert szeretem és a fogadott lányom anyja - fordult Thela felé, akinek nem rég sikerült elérnie, hogy Connor jobb keze lehessen.

- De miért? Hiszen az ellenségünk leszármazottja - akadt ki Thela.

- Nem a származása, hanem a cselekedete dönti el, hogy az ellenségünk - mondta Connor.

- Biztos, hogy nem a szerelem vakítja el a szemedet, mester? - kérdezte Thela.

- Nem, mindig hideg fejjel gondolkozok - mondta Connor és ismét a papírok felé fordult.

- Értem, ha ezt mondod mester, akkor bocsásd meg, amit mondtam és hagy legyen egy javaslatom - mondta Thela és enyhén meghajolt.

- Megbocsátok és hallgatlak - mondta Connor.

- Javaslom, hogy vegyük fontolóra a Sas klán szövetségi ajánlatát és mondjuk a követelőknek azt, hogy Zefi igen fontos szerepet játszik a terveiben - mondta Thela.

- Jó ötlet, csináljuk ezt - mondta Connor - Ezzel nyerünk egy kis készülődési időt.

- Időt mihez, mester? - kérdezte Thela.

- A háborúhoz, mely rohamosan közeledik és a végkimenetele egy jó időre eldönti, nem is a város, hanem az egész ország sorsát - mondta Connor és gyorsan kitöltötte a lapokat, melyeket Thela azonnal el is vitt.