Ketten, magányosan | Anime oneshots

Dazai Osamu: Fel Kértherek Egy Táncra?

Nyugodt idő honolt Yokohamában, kikötőváros létére a szél sem nagyon fújt. Dazai már rég otthon téblábolt, barátnőjének, Naitonak próbált vacsorát készíteni több-kevesebb sikerrel. Mikor aztán sokadjára nem sikerült megcsinálnia egy egyszerű rántottát feladta és inkább a szendvics mellett dönött.

Naito amint beesett a lakásba a kanapéra zuhant és fáradtan terült el az ülő alkalmatosságon. A puha matracba süllyedt, vörös haját maga mögé kényszerítve, ami ennek hatására még kócosabb lett. Kimerülten felsóhajtott, behubyta a szemeit és már majdnem aludt, amikor valaki hátulról átkarolta a nyakát és puszit nyomott az arcára.

-Ünd itthon, Naito-chan!

Naito eddig csqk fáradságot tükröző arcára most egy szerelmes mosoly került. Karjait Dazai nyakába vezette - attól függetlenül, hogy háttal ült.

Dazai elengedte a lányt és megkerülte a kanapét. Megfogta Naito apró kezeit és felhúzta a kanapéról a lányt, aki fárdtan dőlt párja melkasára. Dazai erre csak felnevetett, aranyosnak találta, ahogy a másik hozzá bújik.

Dazai kinyújtotta az ő jobb, Naito bal kezét, másik végtagját a lány derekára vezette és lágyan táncolni kezdett vele.

Naito elnevette magát, hangja édes csilingelés volt Dazai számára.

-Fel sem kértél Osamu.

-Ez igaz.

Dazai elengedte, majd kinyújtotta a kezét kinyújtotta Naito felé.

-Felkérhetlek egy táncra?

Naito erre csak még inkább nevetni kezdett és a férfi kezébe csúsztatta a sajátját. Dazai lassú táncba húzta őt.

Lehetett pár perc vagy pár óra is, egyiküket sem érdekelte, de a táncuk már cska ide-oda dülöngéssé vált.

-Lepihentél, szerelmem?

Naito arcáról nem tűnt el a szerelmes mosoly, ellenkezőleg, csak erősödni tudott.

-Neked köszönhetően.

LunaNaito-chan kéresére, remélem tetszik. (Bocsánat, nem nézem ki Osamuból, hogy tud főzni.)