Ketten, magányosan | Anime oneshots

Dazai Osamu: Akit Húgomként Szeretek

A szobában hideg volt, mintha valaki télen használná a légkondit. Te csak egy vékony pokrócot kaptál a magas előtted álló férfiaktól, mert gyerek voltál és nem akarták, hogy beteg légy, de ennél többre akkor, ott nekik se futotta. Fáztál és megvakultál kócos, szemedbe lógó hajadtól, de nem tehettél ellene semmit. A végtagjaid remegtek, mert gyenge és alultáplált voltál és a fagyos falak miatt majd' megfagytál.

Mikor Mori belépett, jobban remegni kezdtél. Addigi, rövidke életedben jó emberismerő voltál, a maffiafőnök pedig nem olyan ember volt, akivel szívesen ismerkedtél volna. Sokkal inkább a mellette sétáló, aranyos arcú Elise-el, aki rögtön megtetszett elegáns, aranyos ruháival és széles, jókedvű mosolyával- később azonban rá kellett jönnöd, hogy ő sem a legjobb választás volt, de Mori-nál szívesebben csatlakoztál hozzá. Vele játszhattál és nevethettél, mert mindketten gyerekek és komolytalanok voltatok, ahogy annak lennie is kellett.

Azonban, akármennyire elkeserített, az örömöd nem tarthatott örökké - bár túlságosan sokáig sem tartott. Egy napnál tovább nem maradtál a tágas irodában, amit titokban Mori fészkének neveztél el. Ahogy megérkezett, Dazai a férfihoz ment és ahogy belépett te voltál az első dolog, amit észrevett. Nem volt túl nagy csoda, mert nem illettél az iroda elegáns berendezése mellé: a ruhád szakadt volt, mert újat még nem kaptál, a hajad még mindig kócos, mert Elise-chan akárhogy próbálkozott, nem tudta megfésülni. Az arcod és a végtagjaid piszkosak voltak, Dazai később meg is jegyezte, hogy nehéz elhinni, hogy egy szép arcú kislány rejtőzik a barna foltok alatt. Nagy szemekkel meredtél vissza a kötszeresre, mert számodra ő nézett ki különlegesen, pedig csak a szokásos ruháját viselte. 

Mori a barna hajúra bízott, mert biztosra vette, hogy nála jó kezekben leszel. Dazai kétségbeesett, mert nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Tizenhét éves volt, még papíron se felnőtt és nem értett a gyerekekhez. Kyusaku és Elise sem rajongott érte, ő se értük, ezért nem kereste a társaságukat, más gyerek pedig nem volt a közelében. Te is értetlenül meredtél a fekete hajú férfira,bár a te véleményed számított a legkevesebbet. Dazai nem nézett ki bizalomgerjesztően, kezdve az oldalára rögzített pisztollyal egészen a kötésekig a kezén és a nyakán. Óvatosan arrébb csúsztál a fényes grániton, mert Mori akkor még nem szerezte be azt az óriási piros szőnyeget. Dazai akárhogy tiltakozott, akármivel érvelt, rá lettél bízva és egy ideig a szeme fényénél is jobban kellett rád vigyáznia. 

Meg akartad fogni Dazai kezét a folyosón, mert féltél a sötét falak közt, de ő elhúzta a kezét. Irtózott tőled csupán a korod miatt, viszont látva, hogy nem kezdesz hisztizni lenézett rád. Alig értél a derekáig, pedig lábujjhegyen jártál, próbáltad elérni, hogy látható legyél a barna hajú számára, azonban a korod nem engedte. Hiába, öt éves voltál, a melletted haladó pedig tizenkét évvel előtted járt és nem is számított alacsonynak. 

Dazai megállt és leguggolt eléd, hogy lássa az arcod. Próbáltad elrejteni, mennyire félsz, de nem voltál olyan jó a megjátszásban, mint Dazai, ezért észrevette, hogy nem vagy jól. Sóhajtott, mintha már most annyi baja lenne veled, pedig meg sem szólaltál mióta hátrahagytátok Mori fényes irodáját. Köréd fonta a karjait, majd gyengéden felemelt, hogy megnyugtasson. Akkor nem riasztottak vissza a durva kötések, mert érezted, ahogy Dazai meleg ölelése megnyugtat, majd elálmosít. Érezted, ahogy a fejed hozzáér csontos vállához és találkozik a te koponyáddal, majd érezted azt is, ahogy lejjebb simítja a hajad, mert nem látott tőle. Először megnyugodtál, de megfagytál, mert azelőtt senki nem tartott így téged, később tiszta fejjel simultál Dazai mellkasához, mert ott sok ideje először biztonságban érezted magad. Elszenderedtél, őt és a kabátját párnaként használva, mert addig nem voltál képes aludni.