Aznap reggel a nap valahogy biztatóan sütött az emberek arcára vagy csillant meg a hajukban. Mindenkit jó kedvvel töltött fel, mintha energiát adott volna egy kis fény az embereknek. Aznap a nap fénye még Dazai-t is biztatta az életre.
A férfi kezében szatyrok lógtak, és egy lenge ruhát viselt. Nyár volt és fullasztó meleg, Dazai pedig nem aznap akart szörnyet halni a - szövet vékonysága ellenére nyáron igen meleg - barna kabátjában. Felnézett a fehér felhőkre, mintha csak vattacukorból lenne, aztán vissza a nyüzsgő embertömegre.
.
.
.
A meleg homok évette Dazai és Naito talpát egyaránt, mintha forró vízbe léptek volna, mégis, amint a vörös hajú lány a vízre nézett el is felejtette a fájdalmat. A szemei felragyogtak, Dazai napja pedig ezáltal bearanyozódott. Melegség töltötte meg a szívét, ha így látta Naito-t, ígyhát széles mosollyal az arcán húzta maga után beljebb, a víz felé.
Mindketten örökké emlékezni fognak arra a napra. Aznap mentek először ketten a strandra és megannyi szép emléket szerezve tértek haza.
Naito pontosan emlékszik, mennyit szenvedtek azzal, hogy lerakják a homokba a nagy sötétkék pokrócukat. Nem volt nehezékük a sarkaira, az enyhe szellő pedig folyton felkapta a vékony anyag szélét, így egyszerűen mind a ketten ráhuppantak.
Dazai arra emlékszik, Naito hogyan lépett be aznap a hűvös vízbe. A nagy melegben mindkettejüket lehűtötte, a sós víz illata pedig beköltözött az orrukba. A barna hajú pedig ahelyett, hogy a hullámzó kék vizet kémlelte volna Naito arcát nézte, és azon gondolkodott, hogy milyen jó ötlet is volt aznap lemenni a strandra.
LunaNaito-chan kérésére, remélem tetszett!
YOU ARE READING
Ketten, magányosan | Anime oneshots
FanfictionOneshot-ok, történetek, amiket teljesen véletlenszerű események inspiráltak. Ha szeretnél, kérhetsz, nem bántalak miatta és természetesen megírom. A könyvben találsz egy külön fejezetet a kérésekről, mielőtt írnál, kérlek azt olvasd el, abban leírta...
