Ketten, magányosan | Anime oneshots

Dazai Osamu: Egy Boldog, De Véges Gyerekkor

Dazai sokmindent szeretett a legjobb barátjában.

Szerette, hogy a szomszédban laknak és nem kell órákat gyalogolni azért, hogy találkozhasson vele. A múltkor is minden kérdés nélkül át mehetett.

Szerette, hogy bármikor vevő volt egy kis csínytevésre, akármit akart csinálni, ő rohant, hogy részt vegyen. A múltkor is, a másik szomszédjukban lévő kisfiút viccelték meg. Mikor a fiú a kertben játszott ők fura hangokat generáltak, hogy megijesszék.

Szerette, hogy akármikor átment, nyáron mindig volt a hűtőben málnaszörp, télen bármikor kérhetett kakaót és minden évszakban volt valami sütemény, amiből kérdés nélkülvehetett.

Szerette azt is, mikor a kislány kacag, imádta a csilingelő hangot hallgatni.

Most se csináltak mást, csak fel-alá bicikliztek az utcában. Nevettek, mikor egyikük hirtelen fékezett, nevettek, mikor a szél szórakozott kócos hajukkal és nevettek, mikor leültek az utca végén lévő fűbe. Folyton nevettek.

Emlékszenek arra, amikor találkoztak. A kislány és Dazai is 3 éves volt, [Név] mégis költözött a családjával, és Dazai a mai napig nem érti, hogy lehet az, hogy pont a szomszédjukban lévő házba telepedtek le. [Név] vidám arca le kötötte Dazait, aki ki ejtette nagy, piros labdáját a kezéből. Apukája a szülőkhöz ment beszélgetni, ismerkedni, és mivel [Név] túl kicsi volt ahhoz, hogy segítsen be cipelni a nagy, nehéz kartonokat Dazaira bízták. A barna először félt, nem volt túl jártas a barátkozásban, viszont [Név] egyszerű eset volt, nem kellett megjátszania magát.

Mindkettejük szülei boldogan nézték, ahogy az alig 6 éves gyerekeik már évek óta barátok és évek óta egy fikarcnyit sem romlott a kapcsolatuk, sőt, épphogy egyre jobb lett.

Dazai kedvenc tevékenységei mindig a labdázás és a biciklizés volt, így sokszor hívta [Név]-et/-át/-ót/-it, hogy űzzék együtt ezeket a tevékenységeket.

Egy osztályba kerültek általános iskolában is, és barátságuk akkor sem romlott, mikor Dazai népszerűvé vált a közösségben, míg [Név] inkább a kevésbé kedvelt tagok közé lett besorolva. Továbbra is imádták a másik társaságát.

Dehát, egyszer mindennek véget kell érnie.

Számukra Dazai szüleinek a halála jelentette ezt, és a történtek után a barna eltűnt évekre.

Dehát milyen igazságtalan lenne a sors, ha nem találkoznának újra, nem igaz?

[Név] azóta már kiemelkedően teljesít a szakmájában. Mindenki kedveli és mindenki képes vele lépést tartani, köszönhetően annak, hogy mindenkinek elmagyaráz mindent és mindenkot segít a munkájában.

Alig várja már, hogy haza érjen, de nincs semmilyen táp a lakásában. Még nem akart meghalni, ezért kellett kitérőt tennie egy apró sarki üzletbe.

Milyen igazságtalan lett volna a sors, ha ők nem találkoznak, nem igaz? De, de igaz. De a sors álltalában igazságos.

[Név] kocogtatást érez a vállán, úgyhogy szembe néz a cselekvővel.

A nő kezeiből ki esik a kosár, Dazai pedig kissé furcsán mosolyog rá. Egyszerre örül mindkettejük, és egyszerre lepődnek meg.

-De rég is volt, nem igaz, [Név]-chan?