Ketten, magányosan | Anime oneshots

Shigaraki Tomura: Szerelmeslevél A Fiúnak, Akit A Legjobban Szeretek

Hideg és sötét volt, Shigaraki alig látott az orra hegyéig. Mélyen a fejébe húzta fekete kapucniját, mégus, világoskék tincsei kihullottak alóla.

Shigaraki szíve fájt, sajgott, darabokra törött, most mégis fájdalma okának lakásához tartott.

Hátsó utakon sétált, nem akart lelepleződni, nomeg magányra vágyott. Magányra, amiben nem zavarja senki és feldolgozza a traumát.

Április eleje volt. Shigaraki szerette ezt a hónapot és nem csak születésnapja miatt. Egyszerűen csak szerette.

A lakáshoz ért, a kilincs fagyos érintésére a férfi össze rezzent. Nem is olyan régen még öröm és boldogság öntötte el, mikor ide jött, most mégis össze szorult a torka és könnyes lett a szeme.

Sötét volt a lakásban, por uralt mindent, egyetlen ablak nézett a fehér hold irányába, ami fényt engedett be. Shigaraki belhebb lépett, akármennyire nem akart ide jönni lábai erre hozták. Lehúzta a kapucnit, a fekete anyag a hátára simult. A sötétben maradt, nem lépett be a kékes fénybe.

A lakás más és más szegletét járta be, az egészet, minden szekrényt ki nyitott, minden szobába benyitott. A végére hagyta a hálót, ott töltötte vele a legtöbb időt, az hozta fel benne leginkább az emlékeket. Utálta magát, mikor oda is be ment és ugyan ezt tette, mikor körbe járta a szobát.

Utoljára nézett a szépen bevetett ágyra. Órák elteltével sem talált volna rajta az ember egy apró gyűrődést sem. Igen, az ez előtti években itt lakó nő szerette a rendet és a tisztaságot, le se tudta volna tagadni. Shigaraki szomorú mosollyal ült rá a takaróra, csak mikor teljesen a fehér anyagra ért hallotta meg a papír reccsenését. Fel állt és a kezébe vette a tenyérnyi borítékot. Az ismerős gyöngy betűkket festették rá a nevét, Shigaraki szíve össze szorult a betűk láttán. Ki nyitotta, a papír tovább ropogott, a ragasztó pedig nem tartotta tovább össze a borítékot. A kis nyíláson egy gondosan össze hajtogatott, téglalap alakú másik papír és  - vélhetőleg - egy fejjellefelé eső fénykép csúszott ki. Shigaraki nem akarta és akarta tudni egyszerre mi van a papírra írva, ez a két érzelem pedig háborúzott a lelkében.

Az előbbi nyert, a papírért nyúlt, kesztyűbe bújtatott keze remegett egy felfoghatatlan ok miatt. Szét nyitotta a papírt, ugyan az a fekete irás világított rajta, mint a borítékon. Látszott a szövegen, hogy gondosan írták, vigyáztak arra, hogy még véletlenül se legyen benne helyesírási hiba és hogy gyöngybetúkkel legyen írva. Shigaraki olvasni kezdte, szorítása alatt meg gyűrődött a fehér papír.

Shigaraki számára olyan érzelmeket írt le, amikújból sírásra késztették. Hosszú levél volt, két oldalas, ő mégis gyorsan végzett vele, s amint az utolsó betűt is el olvasta jobban össze gyűrte a papírt, ami majdnem ki szakadt emiatt. A le fordított képre nézett, mióta ki esett a borítékból nem nézett rá, most mégis kézbe vette.

Fénylett az anyag, akkor még Shigaraki szíve sem volt darabokban. Ritka pillanatban volt el készítve, a férfi őszintén mosolygott rajta. Nem gonoszan, nem gúnyosan. Őszintén. A mellette álló [Név] is élt még akkor, az ő arcát is egy örönteli mosoly díszítette, egyik karjával át karolta Shigaraki nyakát. Akkor boldogok voltak és együtt élték az életüket. Shigaraki égtelen dühöt érzett ezért Overhaul iránt, elítélte azért, amit tett. Amint a vörös folyadék és a lábak az eszébe jutottak elfogta a hányinger és a bánat.

Aznap este gyűlölte magát, amiért elment a lakásba.

Visszatekintve viszont hálás, hogy az az estesegített neki tovább lépni.