Társas szenvedély

p r o l ó g u s

Reyes

A Sally's fullon volt, mint minden péntek este. Mindenki turmixot ivott, vagy Sally nagyapjának a híres burgerjét ette, amire én is épp abban a pillanatban vártam és már őszintén kezdtem aggódni, hogy ott helyben éhen halok. Persze nem hibáztattam őket, rengeteg volt a vendég, így érthető volt a csúszás a rendelésekkel. Mondtam is Emersonnak, a mai pincéremnek, hogy miattam ne aggódjanak, a gyomrom azonban idővel panaszkodni kezdett. A sok jó illat meg persze nem segített a helyzetemen.

A veszekedésünk után anyámmal nem tudtam, hová is mehetnék, hiszen mindenki elutazott valahová, kihasználva a jó időt és itthagytak engem teljesen egyedül. Egy haverom sem volt a városban, akit elrángathattam volna magammal ide, hogy kibeszélhessem magamból a problémámat. Kikészített anyám az egyetem kérdéssel, ezért az utóbbi időben igyekeztem kerülni őt, míg ki nem borult a bili. Most aztán látni sem akartam azok után, amiket mondott. Jobb híján így ide jöttem, remélve, hogy le tudok nyugodni a történtek után egy csokis shake kíséretében. Bárhol szívesebben lettem volna most, mint annak a háznak a közelében, amit az otthonomnak nevezek.

Nagy volt a zaj, de még ígyis nagyon jól hallottam, miről beszéltek az emberek körülöttem. Voltak, akik még kiabáltak is egy nagy társaságban ülve, idegesítve a többi vendéget ezzel. Engem viszont most kivételesen nem zavartak, segítettek a figyelmem elterelésében, ahogy próbáltam rájönni arra, mit tarthatnak ilyen érdekesnek a mögöttem lévő bokszon. Folyamatosan oda-oda pillantgattak, mintha ismernék az ott ülőt, ezért egyből érdekessé vált a dolog számomra is. Mármint, mi okból bámulna egy egész társaság valakit?

Megnézhettem volna magam is, de nem akartam valami őrültnek tűnni, aki átkukkant másokhoz, zavarva őket a kajálásban, ezért inkább igyekeztem kizárni a többieket és a halk hangokra koncentrálni mögöttem. Direkt halk volt a hangszín, ezért egyből egy seggfejnek éreztem magamat, hogy belehallgattam más privát beszélgetésébe, amit valószínűleg okkal folytattak ilyen csendben.

-...ez nem fog menni.-csíptem el a végét egy mondatnak, de mielőtt kalkulálni kezdhettem volna, mit is akart jelenti, egy vékonyka hang megválaszolta a néma kérdésemet.

Férfi hang volt, ebben az egyben biztos vagyok. Na de kivel beszélt?

-Te most komolyan szakítasz velem?

Még én is hallottam a lány válaszából, hogy közel állt ahhoz, hogy sírni kezdjen. Mögöttem megmozdult a boksz, gyanítom azért, hogy közelebb mehessen a srác a csajához. Hülye játéknak fogtam fel, ahogy háttal nekik igyekeztem elképzelni a szituációt magam előtt.

Sportoló, talán még csapatkapitány is, igazi szőke herceg, ahogy épp a szőke, plasztikbaba barátnőjének készül összetörni a szívét. Az okot nem említették, gyanítom, magától értetődő lehetett, mert a lány sem kérdőjelezte meg a miértjét. Tipikus szituációnak tűnt az egész, a középiskola alatt hozzászokik az ember az efféle drámához.

-Mondtam, nem állok még készen erre. Az lenne a legjobb, ha elvetetnéd.

Az ütő megállt bennem, ahogy meghallottam az utolsó szót. Kijöttem kajálni, mert azt hittem, az én problémám a legszörnyűbb a világon, de most sikerült rájönnöm, hogy vannak, akiknek seggfejekkel kell beszélgetniük ilyen komoly témákról. Persze ez sem a lehető legerősebb probléma volt a földön, tekintve, hogy sokan éheztek abban a pillanatban, de erősen maga alá gyűrte az enyémet az anyámmal. A lehető leghalkabban mondta a pali a hülyeségeit, mégis én, meg a barátnője is hangosnak találtuk, ugyanis azonnal csittogni kezdett.