Társas szenvedély

11 | v i r á g g á l a

Reyes

-Reyes!-sikoltott fel Felicity, ahogy kikaptam a kezéből a csokit, amit kilopott a szekrényből az engedélyem nélkül.

Egy gyors mozdulattal fel is pattant a kanapéról, hogy visszaszerezze, nem törődve azzal, hogy a sorozatát megállítsa, amit már egy órája nézett a Netflixen. Kiballagva a konyhába, feltettem az elkobzott édességet a szekrény tetejére, ahol tudtam, hogy úgysem éri majd el, mire csúnya szemekkel nézett rám, csakúgy, mint az anyám szokott.

-Azt szerettem volna megenni.-mondta durcásan, mire megvontam a vállamat.

-Az sajnos pech, ugyanis vacsorázni fogunk.

-Nem vagyok éhes.-jött a szokásos kifogással, ami ugyan anyánál bejött, nálam a legkevésbé sem.

-Akkor még szerencse, hogy elvettem a csokit.

Erre csak puffogva leült az asztalhoz, ahol már meg is terítettem kettőnknek. Szerettem, ha itt volt, mert nem éreztem olyan egyedül magamat a hat fős asztalnál kajálva, amin egyszerre soha nem ült több két embernél. Még az anyáméknak hála sem, ugyanis ha fel is ugrottak néhanapján, akkor sem voltak hajlandóak velem vacsorázni; azt hiszem dacból azért, mert ilyen hamar szükségét éreztem a külön költözésnek.

-Ha vacsorázok, visszakapom?-vette elő a szép szemeket a húgom, visszatérve a csoki témához.

A tányérjára szedtem egy neki megfelelő adag bolognait, az egyetlen olyan ételt, amit el tudtam készíteni, majd elétettem a reszelt sajtot is, hogy abból majd magának vegyen annyit, amennyit szeretne.

-Ha rendesen eszel, igen. Anya már ígyis cseszeget, hogy nem eszel nálam rendes kaját, miután sikerült kikotyognod, hogy vagy rendelünk, vagy csak bolognait készítek.

A nemtetszésem nem izgatta különösebben, csak vállat vonva lapátolni kezdte a tésztát.

-Anya nem szereti, ha "szemetet" eszek.-forgatta meg a szemét.-Csak fáj neki, ha nem salátát eszek a nap minden percében, mint otthon.

-Nem mintha az túlontúl egészséges volna.-motyogtam magam elé.

Kihúzva a mellette lévő széket én is leültem, hogy együtt vacsorázzunk. Kiszedve magamnak Felicity adagjának nagyjából kétszeresét én is enni kezdtem, azonban magamnak is be kellett valljam, hogy valóban kezdett unalmassá válni a minimum heti egy spagettis este.

-De anya csak figyel az egészségedre, ezért ne bántsd.-tettem hozzá azért, mire vonakodva bólintott.

Míg befejeztük a vacsorát, addig elmesélte, milyen volt a főpróba, miután elmentem. Aszerint, amit mondott, még egyszer elpróbáltak mindent együtt, probléma nélkül, így még hamarabb haza is mehettek. Miután felvettem őt a színház előtt, közösen elhoztuk a cuccait otthonról, százszor megígérve az anyámnak, hogy mindenképpen ott leszünk nyolcra, hogy megcsinálhassa a haját időben, mielőtt elindulunk a gálára.

-Egyébként én szeretem a bolognait, ahogy te csinálod, az nem az én hibám, hogy anyának ez nem tetszik.-vigyorodott el, majd felmutatta a tányérját, hogy már végzett is.

És valóban, ahhoz képest, hogy nem volt éhes, egy szál tészta nem maradt.

-Helyes.