Társas szenvedély

9 | h a n g o l ó d á s

Reyes

-Hagyd békén.-nézett rám csúnyán a tengerkék szemeivel a balerina, ahogy ki akartam venni a kezéből az ecsetet.

Már teljes egy órája kínlódtunk a technikája miatt, túl voltunk a színek keverésének kitanulásán, de valahogy a legkisebb dolognál akadtunk meg; hogyan használjuk az ecsetet rendesen. Valahogy minden más olyan könnyen ment neki, ezen az egy dolgon kívül.

-De meg fog száradni, aztán nem is tudsz többet javítani rajta.-erősködtem mégis.

-Akkor megszárad, mi lesz akkor?

Megint a szemforgatás. Hihetetlen egy ilyen apró lányban hogyan férhet el ennyi dac és makacsság. Még csak két hete dolgoztunk együtt, de túl voltunk azóta már két vitán, ugyanis soha nem engedett a véleményéből, ha ő valamit biztosnak gondolt. Az sem számított, hogy ebben az egy dologban valószínűleg rám kellett volna hallgasson, egyszerűen nem volt képes belátni, hogy igazam van. Nem hittem volna, hogy Estellel ilyen nehéz lesz együtt dolgozni. Régen egy szót sem szólt senkihez a barátnőjén kívül, szégyenlős volt és hallgatag, most meg úgy kioltott néha, hogy nem tudtam, mit szólhatnék vissza.

-Az lesz, kedves balerinám,-kezdtem felkapni a vizet.-Hogy nem fogsz tudni javítani rajta és nem tudsz változtatni a színen, újabb alap nélkül.

Az arca egy aranyos grimaszba torzult.

-Ahj.-adta fel végre, a padra hajtva a fejét, ahogy rájött, hogy tényleg igazam van.

Mielőtt időben szólhattam volna, hogy vigyázzon, már késő volt, a bal karját pedig már teljesen rá fektette a papírra, amin hála az égnek már nagyjából megszáradt a sárga festék, de ez sem menthette meg a foltoktól, ahol nagy mennyiségben vitte fel a színt. Ráadásul nagyon vizesen.

-Estelle.-szólítottam meg, hogy rám figyeljen.

Duzzogva emelte fel a fejét.

-A felsőd.-pontosítottam.

Lassan lefelé fordítva a fejét, láttam, hogy kezdett leesni neki, mit csinált. Halkan felnyögött, ahogy a karját felemelve a lapról az a ragacsos festéknek hála nehezen vált el, beterítve a fekete anyagot a festékkel. Viccesen nézett ki a gyerekes grimasszal az arcán, miközben a nagy szemeivel próbálta felmérni a kárt, amit okozott.

-Ez is a te hibád.-tért vissza a csúnya nézés, mire felsóhajtottam.

Ahelyett, hogy újabb dolgot bíztam volna rá, csak leültem mellé a saját palettámmal a kezemben, aztán magam elé húztam a félig üres lapját, ami szinte már teljesen elázott az ecsettől, amivel túl sok vizet vett fel.

-Nézd.-húzódtam közelebb hozzá a székemmel.

Egy pillanatra megfeszült, ahogy összeért a térdünk, de aztán a lapra fordította a teljes figyelmét. Az orromba kúszott a lány gyümölcsös illata, amihez már kezdtem hozzászokni az együtt töltött órák után és egyre ismerősebbé vált. Így közelebbről teljesen máshogy nézett ki, szinte törékenynek tűnt az apró termetével az enyémhez képest. Folyamatosan a felsőjének ujját húzogatta
idegesen, de egy pillanatra sem nézett rám, mintha zavarban lenne.

-Túl sok vizet használsz.-hívtam fel a figyelmét az első hibára.-Eláztatja a papírt, ráadásul túl híg lesz tőle a festék, szóval nehezebb vele dolgozni.