Társas szenvedély

45 | j ö v ő ?

Nem áll szándékomban tipikus sajnálom üzenetet írni nektek, amiben azt taglalom, mennyire lefoglalt a nagybetűs Élet az utóbbi időben. Ehelyett inkább csak jó olvasást kívánnék azoknak az olvasóimnak, akik kitartottak mindidáig és megbocsájtják ezt a több hónapos kimaradást.
Estelle és Reyes története innentől (remélhetőleg) folytatódik.

Reyes

Elképedve néztem, milyen kecses, egészen a tökéletességig gyakorolt mozdulatokkal fordult meg Estelle a levegőben. Csodálkoztam, hogy eddig egyszer sem törte ki a bokáját, ahogy a spicc cipői a legfurcsább pozícióban értek földet, folyamatosan szívbajt hozva rám, mikor történik majd meg a baj. Arról nem is beszélve, hányszor gondoltam azt, hogy az aprócska táncteremben, amiben éppen a vizsgára gyakorolt, az utolsó centi helyet is kihasználva hányszor neki zuhanhatott volna már a falnak; avagy a tükörnek, darabokra törve azt és önmagát is.

Mindeközben azonban le sem tudtam venni a szemeimet a lányról. Ritka alkalmak egyike volt a mostani, mikor mindenféle könyörgés és unszolás nélkül, szabadon táncolt előttem, mintha ott sem volnék a teremben. Szinte átbillent egy másik világba, ahogy a zenelejátszón elhangzottak az első dallamok, mintegy átléphetetlen vonalat húzva Estelle és közém.

Közénk, ugyanis egy szőke törpe mellettem állva, tátott szájjal figyelte az anyukáját.

Estie lehunyt szemekkel adta át magát a táncnak, bízva a betanult lépéseiben, hogy azok majd visszatartják attól, hogy megüsse magát; csakis a zenére figyelt. Egyik dallamnál sem maradt le, minden ütem pontos összhangban volt a koreográfiájával, de ez nála egyáltalán nem volt újdonság. Mindig meglepett, egészen a mai napig, mennyire bele tudta élni magát a táncba, csakúgy, mintha magamat láttam volna festés közben. Minden más megszűnt létezni körülöttünk, ugyanolyan mentsvárként tekintett a táncra, mint én a művészetre.

Mosolyra húzódott a szám, ahogy egy olyan pozíciót vett fel, amiben már egyszer lefestettem őt. A kép azóta is ott pihent a műhelynek használt vendégszobában, arra várva, hogy elérkezzen a beadási határidő napja, mikor a másik kettő, szintén róla készült képpel együtt, kirakják majd a műveimet az egyetem galériájában a többi hallgatóéval együtt.

Most is francia spárgában ült a földön, szépen lassan hátravetve magát. A karjai magasba lendültek, ahogy a zene ritmusára hullámzó mozdulatokkal egészítette ki a lépést. Elnyíltak a lány ajkai, ahogy a feje egyre jobban közeledett a a térdhajlatához, majd vissza is tért az eredeti pozícióba, amint a dal véget ért.

-Olyan ügyes vagy mami!-szaladt oda hozzá azonnal Belle.

Mindig izgatott volt, mikor táncolni látta az anyukáját, és csakúgy, mint azt annyiszor hallottam már Felicitytől is, ő is megállás nélkül azt hajtogatta Estelle jelenlétében, hogy táncos akar majd lenni, ha egyszer nagy lesz. Alig fért oda Estiehez, a lány fekete tütüje közéjük furakodott, ezért inkább felemelve őt a derekára helyezte a kicsit és úgy puszilgatta meg a lányt.

-Köszönöm kincsem.-mosolygott rá, és most az egyszer úgy tűnt, tényleg igazi volt a reakciója.

Eddig minden áldott alkalommal fújtatva meredt a tükörbe, vagy azért, mert elrontott egy lépést, vagy mert nem tudott elég pirouettet csinálni, akárhogy is gyakorolta azt órákon át. Én mindig igyekeztem azzal bíztatni őt, hogy ezek a hibák csak a fejében léteznek és én semmit nem vettem észre a dologból, de ő váltig állította, hogy Ms. Payne, a tánctanárja egyből kiszúrna akár egy félig elrontott cabriole-t is.