Társas szenvedély

43 | m a r a d s z ?

Estelle

-Maradjon egyenes a hátad.-simítottam a gerincére a tenyeremet.-A professzoroktól instant mínuszpontokat kapsz, ha görbe vagy, arról nem is beszélve, mennyire veszélyes.

Újra behajlította a térdeit, kihasználva a plusz lendületet, ezúttal odafigyelve a tartására is, ahogy kértem. Egyből szebbé vált az összkép, ahogy a levegőben a tükörbe pillantva figyelgettem a mozdulatainkat.

-Veszélyes?-kérdezett vissza.

Egy percre sem esett ki a szerepéből. Ahhoz képest, hogy két héttel ezelőtt még seholsem tartottunk a koreográfiával, mostanra már csukott szemmel is végig tudott volna menni az emeléseken; mindössze a szépséghibákkal volt a gond. Erősen fogta a derekamat, mielőtt eldobott volna magától, ügyelve arra, hogy ne essek rosszul. Már a matracokra sem volt szükség, olyannyira sikerült összeszoknunk a pár hónap alatt, hogy nem féltem, ha a levegőben voltam; tudtam, hogy ő elkap majd.

Már egy órája a táncteremben gyakoroltunk, kihasználva a művalkotás órákat. Éreztük, hogy kezdett szorítani az idő, legfőképpen a sok - sok kihagyott gyakorlás miatt, amikor össze voltunk veszve valamin éppen, így nagyon bele kellett húznunk. Amióta beléptünk ide, még annyi szünetet sem tartottunk, hogy igyunk egy kis vizet; teljesen belemélyedtünk a táncba.

-Nem tesz jót a hátadnak.-magyaráztam, miközben hagytam, hogy a derekamnál fogva körbeforgasson.-Nem azokat az izmokat használod, amiket kellene.

Erre csak csendesen bólintott, majd megpróbált onnantól kezdve odafigyelni arra, hogy véletlenül se felejtse el a helyes testtartást.

Sorra vettük az emeléseket, az agyunk pedig totálisan kikapcsolt; arra koncentráltunk mindketten, hogy a lépéseink hibátlanok legyenek. Csend borult a teremre, a halk puffanásokat lehetett csak hallani, ahogy a lábam két emelés között földet ért, mielőtt újra a fiú karjaiban nem kötöttem ki. Hasonló felszerelésben gyakoroltunk már, mint amit a vizsgán terveztünk viselni, hogy Reyes is tudja, hogyan fér hozzá a derekamhoz a bő póló ellenére és én is kitanulhassam, hogy tartsam meg magamat a meztelen vállán, ha esetleg csúszna a bőre, így igazán fel tudtunk készülni minden eshetőségre.

Ahogy a tükörben figyeltem a kettősünket, büszkén konstatáltam, hogy sikerült elérnem azt a hatást a kinézetünkkel, amit szerettem volna, ugyanis pont úgy néztünk ki, mint egy pár a nyugalmas, otthoni környezetében. Mindketten úgy néztünk ki, mintha most keltünk volna ki az ágyból, de nekem tetszett ez a realitás, a nyers, való énünk nézett vissza rám a tükörből, így az érzelmektől fűtött koreográfiánk egyből mutatósabbá, valósághűbbé vált.

Sok évfolyamtársunk szenvedett a perfekcionista párjaik miatt, akik vagy tütüket vagy egész balettkosztümöket erőszakoltak rájuk, arról nem is beszélve, mennyien tervezték előadni a Hattyúk tavát, avagy a Rómeó és Júlia egyik jelenetét a szerencsétlen, kissé tapasztalatlan projekt-partnereikkel. Abban bíztak, hogy egy klasszikus darabbal menthetik az irhájukat, amennyiben a párjuk elront valamit a vizsgán, észre sem vették azonban, mekkora nyomást helyeztek ezzel a vállaikra, még jobban csökkentve ezzel az esélyeiket egy jó jegyre. Még Reyes is belátta utólag, a többiek mennyire megszívták egy - egy csoporttársunkkal; volt, aki már az idegösszeroppanás szélén állt és erősen elgondolkodott a párcserén; egyedül a bukás veszélye tartotta őket vissza.

Összerezzentem, ahogy Reyes karjai a derekam köré fonódtak, megfeledkezve egy pillanatra az emelésekről.

-Jól mutatunk, mi?-vigyorgott, ahogy észrevette, hogy mit is figyeltem annyira a tükörben.