Társas szenvedély

36 | ú j m e l ó

Estelle

Elcsesztem. Nagyon durván elrontottam mindent és ez csak most realizálódott bennem igazán. Ahogy megláttam Reyes arckifejezését, ahogy Belle kimondta, hogy anya, rájöttem, hogy a legnagyobb hibát azzal követtem el, hogy nem mondtam meg neki az igazat.

Egész héten ignorált. Kismillió különböző módon kértem tőle bocsánatot, amiért nem mondtam el neki a dolgokat, de semmire sem reagált. Ha eddig azt hittem, a veszekedésünk volt a legrosszabb, ami addig történhetett velünk, hát az ehhez képest puszta összekapásnak számított. Szörnyen éreztem magamat, egy hazug szarházinak, mert tudtam, hogy eljátszottam a bizalmát. Mindeddig attól rettegtem, mi lesz, ha elmondom neki, hogy van egy lányom és esetleg nem áll készen majd egy ilyen kapcsolatra, most azonban tudtam, hogy mindent elcsesztem közöttünk.

Nem beszéltünk egyáltalán, semmit, még a projekttel kapcsolatban sem. Mégsem az évvégi vizsga érdekelt igazán, mert lassacskán a bukást kockáztattuk ezzel a sok kihagyással, szimplán próbáltam azt használni ürügyként, hogy szóba álljon velem, de még az sem érdekelte. Minden bocsánatkérésem, vagy magyarázatom süket fülekre talált és csak magamat hibáztathattam mindezért. Most tényleg úgy állt a helyzet kettőnk között, hogy valószínűleg ezt már nem tudom majd rendbe hozni, ez pedig megrémített.

Az elmúlt egy hét egy rémálom volt nélküle. Próbáltam elnyomni a bűntudatot, ami lassacskán felemésztett, de éjszakánként még mindig gyötörtek a rémálmok. Újra meg újra felelevenítették bennem apám rosszabb pillanatait, mintha ezzel akarna büntetni a tetteimért, így aludni sem tudtam, ami az egyetlen menekülési lehetőséget jelentette volna. Ha aludtam, nem pörögtek a gondolataim a fiú körül, így kevésbé fájt a hiánya is, mégis, az álmaim gondoskodtak róla, hogy ne legyen egy nyugodt órám sem pihenésre.

Emellett pedig el is lcsúsztam mindennel, mert semmihez sem volt kedvem. Magamba zárkóztam, elhanyagoltam Bellet és Maxet, akik nagy lelkesedéssel próbáltak felvidítani az első három nap folyamán. Utána ők is feladták, Max azonban gyanúsan méregetett, mert nem tudta mi történt, azonkívül, amit Belle elmondott neki. Egy lány bátyja a táncóráról megsíratta anyát, mindössze ennyi infót kapott.

Talán még az ismeretlen férfi póló tűnhetett fel neki, amit pizsamaként használtam, így összerakhatta a képet, de nem volt kedvem azzal foglalkozni, mit gondolhatott a dologról. Tudnom kellett volna már az elején, hogy az én életemben nincs helye egy párkapcsolatnak, mégis belekezdtem és csak magamnak köszönhettem, hogy újra a padlóra kerültem. Valószínűleg ő is hasonló véleményen lehetett, így nem volt semmi új, amit megoszthatott volna velem. A pólót pedig rejtegetni felesleges volt, meg túl gyenge is voltam hozzá; úgy próbáltam beletemetni magamat a kapcsolatunk maradványaiba, ahogy csak lehetett, hogy inkább a jó pillanatokra emlékezzek vissza a rosszak helyett.

Annyi volt a pozitívum az egészben, hogy minden visszatérhetett a régi kerékvágásba. Nem volt senki, akinek bugyuta hazugságokat kellett volna kitalálnom, nem maradtam kint sokáig egy - egy randi miatt, így reméltem, hogy apával sem kerülök majd összetűzésbe, mert semmi oka nem volt panaszra. Épphogy elkezdtek halványodni a véraláfutások az oldalamon és a hasamon, nem szerettem volna újakat szerezni, így próbáltam mindent tökéletesen csinálni, hogy ne dühítsem fel őket.

A sok takarítás, főzésnek hála esténként már hulla fáradt voltam, azonban sem a tanulás, sem az előadásra bejárkáláshoz nem volt kedvem. Főleg, hogy Reyes is mindenhol ott volt, emlékeztetve arra, mennyire elcsesztem mindent.