Társas szenvedély

26 | h a r c a d a c c a l

Reyes

Tisztán látszott, hogy valami nincsen rendben. Estellet biztos nem csak a pénzügyi dolgok aggasztották ennyire, de akárhogy faggattam, egy szót sem bírtam kihúzni belőle.

Miután kisírta magát, vörösre duzzadt szemekkel nézett fel rám és egyből észrevettem, hogy megint kezdte hülyén érezni magát a szituáció miatt. Nem akart rám támaszkodni, erre nem volt olyan nehéz rájönni, de közben meg úgy kapaszkodott belém, mintha félne, hogy otthagyom. Gyengéden kisöpörtem egy tincset az arcából, hogy érezze, nincs miért aggódnia, ő pedig mint mindig, belesimult az érintésembe, lehunyva a szemeit.

Aggódva figyeltem őt. A szemei alatt karikák húzódtak, a helyzet szinte egyre csak rosszabbodott. Teljesen ki volt merülve, csak fáradt, erőltetett mosolyokkal, vagy bólintással válaszolt, így inkább nem nyaggattam, akárhogy kérdésekkel akartam őt bombázni. A vitánk az étteremben még mindig élénken élt bennem, láttam magam előtt, hogy megváltozott egyből az arckifejezése, mikor felvetettem ötletként, hogy talán beavathatna a problémáiba. Teljesen bezárkózott, mintha alig ismernénk egymást és még a szemkontaktust is igyekezett kerülni, mintha nem állnánk elég közel egymáshoz, hogy elmondhassa, mi történik vele. Most viszont úgy simult hozzám az apró termetével, mint egy kiscica, én pedig őt figyeltem, ahogy a vékony ujjaival a karkötőjét birizgálta, amit tőlem kapott. Míg én őt öleltem, addig ő az ékszert vizslatta, a mellkasomnak döntve a fejét. A közelsége és illata hatására hevesen vert a szívem a mellkasomban, mégis nyugodtsággal töltött el, hogy ott van, biztonságban és legalább egy kis időre elterelhetem a gondolatait a problémáiról, ha már többet nem engedi, hogy tegyek.

-Pitypang.-nyúltam az álla alá, hogy megemelje a fejét.

Olyan kis törékeny volt, közben mégis igyekezett tartani magát, a képet, amit másoknak mutatott, ezért nem akart engem sem beavatni. Még úgy sem, hogy én kértem rá.

-Hm?-nézett rám kissé fátyolos, álmos tekintettel.

A kék szemei úsztak a szomorúságban.

-Nemsokára kezdődik az órád.-emlékeztettem, mert mégha nem is tűnt most úgy, mintha érdekelné, biztos nem akart onnan elkésni.

Mégha én titkon azt is kívántam, hogy ne menjen.

-Jó.-suttogta erőtlenül, most az állával megtámaszkodva a mellkasomon.

Neki lehet nem tűnt úgy fel, milyen közel került így hozzám, de a szánkat így alig pár centi választotta el. Furcsálltam, milyen melegséggel töltött el az, hogy a karjaimban volt, de most csak az ajkait figyeltem és semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy vajon milyen érzés lenne őt megcsókolni.

Végigsimítottam az arcán, hogy magamra vonjam a figyelmét, mire azonnal mélyvörösre pirult az arca, mintha neki is ez lett volna az első gondolata. Nem úgy tűnt, mintha különösebben zavarná a kialakult szituáció, így óvatosan a derekára helyeztem a kezeimet, közelebb húzva őt magamhoz, majd belefűztem az ujjaim a sötét fürtjeibe.

Büszke vigyorra húzódott a szám, ahogy elakadt a lélegzete. Körbelengett a gyümölcsös illata, ami áradt a hajából, így a nyakába fúrtam az arcomat, hogy még jobban érezhessem, az orrommal cirógatva a bőrét. Egy halk sóhaj hagyta el az ajkait, oldalra döntve a nyakát, helyet csinált nekem, hogy jobban odaférjek az érzékeny ponthoz, majd lehunyta a szemeit. Az arcán még mindig látszott, mennyire zavarban van. A sötét pillái keretezték az arcát, még sírástól feldagadt szemekkel is gyönyörű volt, ehhez kétség sem fért. Mindkét szemére adtam egy gyengéd puszit, mire ő nagyokat pislogva rám emelte a tekintetét. Az ujjai gyorsan fonódtak a hajamba, mintha megszokott lenne ez nálunk, a másik aprócska kezét pedig a mellkasomra helyezte, a bőröm mindeközben hálásan bizseregni kezdett az érintéseire. A kék szemei csillogtak, ahogy rám nézett.