Társas szenvedély

14| s ö t é t s é g

Estelle

-Szia kis pocaklakó.-mosolyodtam el, ahogy April rugdosni kezdett a hasamban, felébresztve a délutáni alvásomból.

Olyankor volt mindig aktív, mikor én pihenni szerettem volna, így kellettek a délutáni alvások az ébren töltött órák után. Most is elaludtam az ágyon, miközben az öcsémmel Jégkorszakot néztünk a szobámban.

-Hihetetlen, mennyit izeg - mozog.-jegyezte meg Max is, aki a fotelből figyelte, hogy nyújtózkodik a kicsi.

-Babám, hagyd abba.-böktem meg játékosan a hasamat, hátha megnyugszik kicsit, de persze sikertelen volt.

A kis szemtelen még erősebben is rúgott meg, mintha csak vissza akarta volna adni a bökést.

-Jól van, elég lesz.-simítottam végig a kerekedő pocakomon kuncogva.

Egy szomorú mosollyal az arcomon simítottam végig a kismama ruhán, amit aznap viseltem. Megint el kellett pakolnom a nyári ruháimat, mert nem volt már a szekrényben hely Belle ruhái miatt. Másik szekrényre már nem akartam kiadni pénzt, tekintve, hogy azt a költözéskor segítség nélkül biztos nem tudtam volna elvinni, így maradt az évszakos váltogatás minden félévkor.

Előző nap, mikor Reyes hazahozott, hálás voltam az égnek, hogy apa éppen aludt. Nem kellett vele konfrontálódnom, meg persze meg is nyugodtam, hogy nem látta, hogy hazahoztak, mert biztos voltam benne, hogy lett volna hozzá egy - két szava. Anyával már nem volt ekkora szerencsém, mert ahogy beléptem a bejárati ajtón, már el is kapta a karomat a nappaliban, ahogy a konyha felé indultam, hogy nekiláthassak a vacsorát megcsinálni.

-Egy fiúval jöttél haza?-kérdezte, de teljesen látszódott az arcán, hogy tudja a választ magától is.

Mindig is szerette a költői kérdéseket.

-Nem.-rántottam ki a karomat a szorításából, folyamatosan a hálószobájuk ajtaját figyelgetve.

Annyira hangosan beszélt, hogy rettegtem, hogy fel fogja kelteni apát.

-Ki volt az? Csak nem az a Clayton fiú?-gúnyosan rám nevetett.-Ja, dehogy, ő már itthagyott téged régen.

Már megtanultam kezelni a sértegetéseiket, de ez nem azt jelentette, hogy egyáltalán nem fájt, amiket a fejemhez vágtak. Főleg azért, mert tudtam, hogy igazuk van, mert én voltam az idióta, aki felcsináltatta magát egy olyan pasival, akinek a nagy "hírneve" fontosabb volt a saját gyerekénél.

-Állj neki a vacsorának, mert apád éhes lesz.-bökött az ajtó felé inkább, lezárva a témát.

Most éreztem meg, milyen alkoholszaga volt, habár anélkül is tudtam, hogy részeg. Elég könnyen meg tudtam már állapítani a sok éves alkoholizmusuk után, hogy mennyit ihattak, míg hazaértem. Meg sem lepett igazán a két üres, vörösboros üveg, amiket a konyhában találtam, sóhajtva néztem a mosogatóra azonban, ahol nagy stócokban álltak a koszos tányérok, ezzel lehetetlenné téve, hogy bárhogy is elférjek mellettük. Ezért aztán elkezdtem bepakolni a mosogatógépbe és csak azután álltam neki a carbonárának.

Boldog voltam, mert jól sikerült a próba és Rey is normálisan állt a dologhoz. Emellett az apám sem kelt fel addig, míg végeztem a kajával, így nem kellett vele találkoznom sem. A lányok fellépése volt az utolsó, hogy bármi, amit csinált, véraláfutásokat hagyott rajtam és már kezdtem élvezni, hogy nem kell takargatnom magamat, miközben szétsülök a túlfűtött termekben a túlméretezett ruháimban, meg persze, táncórán is.