A kor nem számít

12. fejezet

Corina

A munkámba temetkeztem, csak hogy ne kelljen a védővel töltött éjszakára gondolnom, melynek képei a legváratlanabb pillanatokban jelentek meg az elmémben. Láttam a szemeit, amik vágytól elhomályosulva néznek végig rajtam, a száját ahogy bebarangolja a testemet, és az ő a testét ahogy az enyémnek feszül. Minden szabad pillanatomban rá gondoltam. Éreztem, hogy kezdek többet érezni iránta, márpedig azt nem akartam. Iker kedves volt velem. Nem kérdezett semmit, de a viselkedéséből éreztem, hogy mindent tud. Barátnőim csak kinevettek, mikor elmeséltem nekik a történteket. Szerintük már ideje volt, hogy valaki kipókhálózzon. Nem értették meg, hogy mit jelent ez a számomra. Az éjszaka óta nem volt kedvem bulizni menni a lányokkal, nehogy összefussak vele. Kétszer is járt a házamnál, de nem nyitottam ajtót. Nem akartam hallgatni a magyarázkodását. Az idegenszámos telefonokat pedig nem vettem fel. Próbáltam kizárni őt a fejemből, és nem minden pillanatban arra gondolni hogy milyen jó volt vele.

Körülbelül két hónappal a történtek után az öltözőt mostam fel, mikor megszédültem. Biztosan hirtelen mozdultam - gondoltam, de aztán újra végighullámzott rajtam egy furcsa érzés, majd erős hányinger tört rám. A WC csésze fölé hajolva adtam ki magamból mindent.

- Mi a nyavalya van velem? - kérdeztem a tükörképemtől, miközben próbáltam rendbe tenni a külsőmet. Kicsi korom óta volt bennem egy bizonyos fokú hipochonderiség, így érthető volt, hogy megijedtem. Telefonomhoz kaptam és azonnal tárcsáztam az orvosom. Délutánra be is írt a naptárába. hiszen tudta, hogyha nem fogad ma, akkor egész éjjel kattogni fogok a legbrutálisabb betegségeken. Alig vártam, hogy végre leteljen a műszakom és megtudjam, hogy mi lehet a bajom.

Belépve a rendelőbe, Maria, az asszisztensnő már mosolyogva köszöntött.

- Corina, drága, már mehet is - mutatott az ajtóra. Bekopogtam, majd mikor meghallottam Dr. Suarez hangját, bementem.

- Gyere, Cor! - mosolygott rám az idős doktor, aki már gyerekkorom óta ismer és kezel. Hellyel kínált, majd feltette a rutinkérdéseit, amikre én szépen sorban válaszoltam.

- Muszáj megkérdeznem még valamit - nézett rám. - Mikor volt utoljára szexuális kapcsolatod?

Elkerekedett szemekkel néztem rá, mert nem értettem miért fontos ez.

- Cor, a tüneteid alapján, akár terhes is lehetsz - magyarázta, mire lesápadtam.

- Két...két hónapja - nyögtem ki.

- Azóta volt vérzésed?

Mikor ebbe belegondoltam, rájöttem, annyira lekötött, hogy elfelejtsem Ramost, hogy észre sem vettem, hogy kimaradt. Megszólalni sem tudtam, így csak megráztam a fejem.

- Akkor először megcsinálunk egy tesztet és ha az negatív, akkor tovább keressük a baj forrását - felemelte a telefont és valamit mondott Marianak, aki pár perc múlva meg is jelent, kezében egy kis dobozzal.

- Gyere kedvesem - szólt hozzám, én pedig, mint valami holdkóros, követtem őt. Elkísért a fürdőszobáig, majd odaadta a dobozt.

- Tudod hogy kell használni? - kérdezte, mire bólintottam. Jesus feleségeként minden vágyam egy gyerek volt, de hiába próbálkoztunk, nem jött össze a baba. Rutinos mozdulatokkal csináltam meg a tesztet, majd lecsúsztam a fal mellett, úgy vártam az eredményt. Az a pár perc teljesen kiesett, mert arra eszméltem, hogy Maria kopog az ajtón.

- Corina jól vagy? Nincs semmi baj?

- Jól vagyok - nyögtem fel rekedt hangon, majd felálltam és kinyitottam az ajtót. Nem mertem a csíkokra nézni. Maria észrevette rajtam a félelmet, mert megnyugtatólag rátette a kezét a karomra.