A kor nem számít

27. fejezet

Corina

Idegesen járkáltam a folyosókon, mert Juan szólt, hogy Sergio és Iker a kisbabámmal vannak. Nagy nehezen megtaláltam őket. A folyosó jótékony sötétségének köszönhetően én láttam őket, de ők nem vettek észre engem. Szívemben furcsa érzésekkel néztem, ahogy Sergio elveszi Ikertől a kislányt. A lányát. Angie mosolygott a védőre. Hallottam, ahogy beszél hozzá, miközben csillognak a szemei. Az én okos kislányom pedig mintha értené, érezné a kialakult helyzet visszásságát, teljesen a bűvkörébe vonta a védőt.

A következő pillanatban csak azt láttam, hogy Nando köhögőrohamot kap valamitől, amit Sergio mondott, de sajnos én nem hallottam, hogy mit. Iker segített a barátomnak, aki elnézést kérve nyúlt Angiért és óvón magához ölelte. Láttam ahogy Ramos megpuszilja a kicsit és nekem összefacsarodott a szívem. Annyira a védőre és a lányomra koncentráltam, hogy még csak most vettem észre Crist és Marcelot. Szomorúan néztem őket. Eszembe villantak a képek, mikor Marci gyerek módjára örült a csokijának, vagy Cris, amint félórákat töltött el a haja zselézésével. Hiányoztak. Nagyon.

Feleszméltem, mert Nino lelépett a lányommal, de Sergio még sokáig nézett utánuk. A mondat, ami kicsúszott a száján, teljesen letaglózott, így történhetett meg, hogy tekintetem találkozott Ikerével, de azon nyomban le is léptem az egyik raktáron keresztül. Nekidőltem az ajtónak és őrülten dobogó szívemre tettem a kezem. Mikor lenyugodtam, óvatosan visszatértem a lányomhoz és a fiúkhoz.

- Jól vagy? - fürkészte az arcomat Nino.

- Igen, jól - bizonygattam -, csak óvatosan kell közlekednem a folyosókon, mert mindenhol Reálos emberek mászkálnak - húztam el a szám.

- Azt mondtad, hogy megoldod - emlékeztetett az ígéretemre, mire elvigyorodtam.

- Csak figyelj! - néztem rá nevetve, majd elindultam a főhadiszállásom felé, ami az egyik személyzeti öltöző volt. Felvettem a szokásos kinyúlt, bő és kopott ruháimat, majd begyűrtem a hajam egy kendő alá. Kezembe vettem egy felmosóvödröt és a felmosófát, aztán visszaindultam a fiúkhoz. Fel sem néztek, mikor beléptem csak beszélgettek tovább. Én pedig úgy tettem, mintha felmosnék.

- Hé, nem lehetne ezt máskor csinálni? - háborgott Frank.

- Ja, majd meccs után tessék takarítani - szólt rám Nino és mikor a szemembe nézett, akkor esett le neki, hogy ki áll előtte.

- Bebé? - nyíltak tágra a szemei, erre már a többiek is felkapták a fejüket. - Hogy a...?

- Én mondtam - vigyorogtam rájuk, miközben kioldottam a kendőmet.

- Most már értem, hogy tudtál úgy dolgozni Madridban, hogy senki nem jött rá - nézett rám elismerően Lampard, mire bólintottam.

- Tök mindegy - állt elém Juan. - Nekem így is, úgy is tetszel - hajolt közelebb, majd megcsókolt.

- Húúúúú! - hallottuk a háttérből a fiúk reakcióját. Elpirulva néztem a középpályásra, aki most csókolt meg először nyilvánosan, mióta együtt vagyunk.

- Indulnotok kéne - löktem vállba Ninot, aki a legjobban vigyorgott mellettünk. Visszakötöttem a kendőmet, beletettem Angiet a kocsijába és vártam, hogy elinduljanak. Juan volt az utolsó, mielőtt kilépett volna a folyosóra, újra ráhajolt az ajkaimra.

- Csak, hogy szerencsét hozz - suttogta a számba, majd hevesen megcsókolt.

- Gyerünk már DonJuan - szólt be az ajtón Frank. - Nélküled nem játszhatunk!

- Megyek már - sóhajtott fel, majd nagy nehezen elszakadt tőlem. - Drukkolj! - intett még egyet és ő is lelépett.

Elvegyültem az alkalmazottak között, akik furán néztek rám, hisz nem tudták ki vagyok. Egy idő után Oli ült le mellém.

- Alig találtalak meg - dohogta. - Ha nem látom meg Angiet, nem tudtam volna, hogy hol keresselek. Jó a szerkód - nézett végig rajtam röhögve.

Kemény meccs volt. Sergio már az első tíz percben begyűjtötte a sárgáját, mikor Juant szerelte szabálytalanul. Viszont ahogy néztem, Mata sem kímélte őt, ha összetalálkoztak.

- Mint két kiskakas - morogtam magamban.

Aztán Nino belőtte az első gólt, amit Olinak ajánlott. Sajnos a Madrid ettől észhez tért és még a első félidő alatt egyenlített Benzema góljával. Így mentek be a szünetre. A meccs második része sem volt eseménytelen. Cris parádés góljával átvette a vezetést a vendégcsapat. Olival egymás kezét szorongatva vártuk a megváltó sípszót. A vége előtt két perccel Frank gólpasszt adott Juannak, aki értékesítette azt. Felmutatta a "C" betűt, majd bekapta az ujját, hogy Angie is részesüljön a gólöröméből. Szemeimet elfutotta a könny és talán most először éreztem, hogy többet érzek Juan iránt, mint amit eddig bevallottam.

- Ez aranyos volt - súgta oda nekem Olalla.

A 2-2-es végeredmény tükrözte a két csapat egyenjogúságát a pályán. Néztem, ahogy egymásnak gratulálva mezt cserélnek és mosolyogva kezet fognak egymással.

- Ez így a legjobb - mondta Oli, majd bocsánatot kérve lelépett, hogy gratuláljon a férjének.

Lassan haladtam a babakocsival, miközben Angiehoz beszéltem, elmeséltem neki a meccsen történteket, amit ő természetesen átaludt. Most bezzeg nagyon izgága lett, így kiemeltem a kocsiból és magamhoz fogtam.

- Éhes vagy már? - néztem rá kérdőn, de tudtam a választ. - Akkor megyünk és anya megetet - mosolyogtam rá, ami rögtön leolvadt az arcomról, mikor meghallottam a nevemet a hátam mögül.

- Corina?