A kor nem számít

26. fejezet

Iker

- Utálom ezt a szar időt - nyafogott Sergio, miután elfoglaltuk a szállodai szobánkat.

- Hát, nem Madrid, az biztos - néztem ki az ablakon a komor felhőket vizslatva.

- Hogy tudnak itt élni az emberek? Nincs napfény, nincs meleg. Meg lehet fagyni - sopánkodott még mindig.

- Fejezd be! - szóltam rá. - Addig örüljünk, míg nem esik az eső. Utálok esőben játszani.

Kopogtak. Az ajtóhoz mentem, ahol a segédedző állt, és szólt, hogy kezdődik az edzés. Visszaléptem a szobánkba és a pulóveremet magamhoz vettem. Szóltam Sergionak, hogy indulás. Már a liftben álltunk, mikor jelzett a telefonom. Megnyitottam az sms-t és olvasása közben, hatalmas vigyor terült el az arcomon.

"Szia! Sok szerencsét a mai naphoz. Győzzön a jobb! Corina

Ja, és lehet, hogy találkozunk. :D"

- Na mi van? - nézett rám érdeklődve Sese. - Ki az akinek ennyire örülsz?

Nem akartam elmondani neki, hogy Cor üzent, így inkább gyorsan bepötyögtem a választ, majd eltettem a telefont, csak aztán néztem, a még mindig engem bámuló védőre.

- Sara üzent - füllentettem és megnyugodva láttam, hogy elhitte.

Odaértünk a stadionhoz és én járattam a szemem, hátha meglátom Cort. A többieknek is feltűnt, hogy izgatott vagyok.

- Vársz valakit? - kérdezte meg Cris röhögve, mire azonnal rávágtam az első dolgot ami eszembe jutott.

- Igen, Nandót és Matát keresem.

- Ott vannak - mutatott az egyik folyosó felé a portugál. - Nem is tudtam, Juannak gyereke van? - kerekedett el a szeme, mire én is odakaptam a fejem, és tényleg. Juan egy csöppséget tartott a kezében, akire Nando is önfeledten mosolygott. Odasiettem hozzájuk.

- Nem is mondtad a jó hírt - vágtam óvatosan hátba a szakállas barátomat. Meglepődve, talán kicsit ijedten néztek rám.

- Szia, Iker! Nem is láttuk, hogy megjöttetek - kezeltek le velem. - Amúgy milyen jó hírt?

- Hát őt! - néztem a középpályás kezében tartott gyönyörű kislányra. - Vagy nem a tiéd?

Mata döbbenten nézett először rám, majd Nandora.

- Ja, Ő nem Juané - mentette ki a csatár. - Angie a keresztlányom.

- Ki sem néztem volna belőled, hogy ilyen gyönyörű keresztlányod van - mondtam, miközben rámosolyogtam a kisbabára, aki hatalmas barna szemeivel nézett rám érdeklődve, majd elmosolyodott. Olyan tündéri volt, hogy befészkelte magát a gondolataim közé, hogy ha haza megyek, mi is belecsapunk a babaprojektbe Saraval.

- Megfoghatom? - bukott ki belőlem a kérdés, mire Juan óvatosan a karomba fektette. Olyan törékenynek tűnt.

- Mennyi idős? - néztem elbűvölve a kishölgyet, aki a kezét nyújtogatta az arcom felé.

- 24.-én lesz öt hónapos.

- Nem kellett fejszámolóművésznek lennem, hogy ki tudjam számolni, hogy szenteste született.

- Karácsonyi angyal - nevettem fel.

- Az - bólintott a Kölyök. - Ezért is lett Angel Felicidad Garcia.

- Gyönyörű neve van - néztem tovább a kicsit, és úgy éreztem, hogy nagyon ismerősek a vonásai.

- Hola, Amigo! - jelent meg mellettünk Sergio és érdeklődve nézte a kezemben lévő csöppséget.

- Hola - kezeltek le vele a fiúk és észrevettem, hogy Mata nem túl lelkes Sese felbukkanása miatt.

- Nekem még van egy kis dolgom - nézett Nandora, majd otthagyott minket. Nem tudtam mire vélni, de nem töprenghettem rajta, mert a védő már a kicsiről kérdezett.

- Honnan loptad ezt a kis tündért? - simogatta meg a kislány arcát.

- Nem tündér, hanem angyal - világosítottam fel mosolyogva. - Amúgy meg a Kölyök keresztlánya.

Nando vigyorogva bólintott.

- Gratula. Csodaszép - pislogott rá Sergio. - Átvehetem? - kérdezte, de már nyúlt is felé szakszerűen.

- Honnan tudod, hogyan kell fogni? - néztem rá, miközben a mellkasához szorította óvatosan.

- Daniellát is rengeteget szeretgettem - nézett a kicsire és idétlen hangon gügyögni kezdett neki, miközben ringatta.

- Olyan gyönyörűségesen szép vagy. Biztos anyukád is gyönyörű. Nálad szebb kisbabát még nem láttam - nyomta neki a szövegét, miközben a kicsi őt nézte és teli szájjal mosolygott rá.

- Jól áll a kezedben a gyerek - lépett oda hozzánk Cris és Marcelo is.

- Tudom - vigyorodott el Sergio. - Olyan fura, mintha az enyém lenne - motyogta, mire Nando köhögő rohamot kapott. Kétszer vágtam hátba, mire újra kapott levegőt.

- Jól vagy?

- Persze, csak félrenyeltem - törölgette meg a bekönnyezett szemeit. - Sajnos most már mennünk kell - nyúlt a kicsi felé, akit Sergio kedvtelenül adott át.

- Pedig olyan jól elvoltunk - simogatta meg a kislányt. - Még a nevét sem tudom a kishölgynek - nézett a Kölyökre.

- Angel Felicidad.

- Illik rá - nézte a kicsit, majd óvatosan megpuszilta a kis kezét. - Örülök, hogy megismertelek szép hölgy - bolondozott, míg a kicsi belemarkolt a szakállába. - Hidd el, szívesen maradnék - fejtette le az apró ujjakat magáról -, de szét kell rúgnom keresztapád fenekét a pályán - vigyorodott el gonoszul.

- Ahhoz nekünk is lesz egy-két szavunk - vágott vissza a Kölyök, majd elbúcsúzott.

- Ints pápát a csúnya Reálos bácsiknak - mondta a kislánynak, majd a hőbörgésünket halva, nevetve elsétált vele.

Sergio még állt egy darabig és nézte őket, majd felsóhajtott.

- Olyan jó lenne már egy kisbaba nekem is.

Furán néztem rá.

- Ezt inkább Pilarral beszéld meg, ne velem - közöltem vele, majd megböktem, hogy ideje lenne indulnunk. Ahogy megfordultunk, egy pillanatra megláttam Corinát. Rémülten nézett ránk, majd gyorsan belépett egy ajtón, eltűnve a szemünk elől.

- Az ott nem...? - kérdezte Sese, de nem hagytam, hogy befejezze, mert tudtam mit akar kérdezni.

- Szerintem nem - mondtam és belökdöstem az öltözőnkbe.