A kor nem számít

41. fejezet

Sergio

Vigyorogva ébredtem. Először nem tudtam, hogy miért, de mikor orromba kúszott az epres tusfürdő illata, minden beugrott. Kinyitottam a szemem és Rinát kerestem. Rémülten ültem fel. Körülnéztem a nappaliban, de nem láttam se őt, se a ruháit.

- Nem, nem léphetett le megint - próbáltam nyugtatni magam. Felöltöztem és a keresésére indultam. Óriási kő gördült le a szívemről, amikor a gyerekszobába benyitva, megtaláltam. Az ablaknál állt és látszott rajta, hogy valahol máshol jár.

- Rina - súgtam a nevét, mire ijedten kapta fel a fejét. Melléléptem és átöleltem. Éreztem, ahogy megmerevedik a karjaimban. Nagyot sóhajtva engedtem el.

- Beszéljük meg - néztem rá, de ő kerülte a tekintetemet.

- Nincs miről beszélnünk - motyogta. - Elkapott minket a hév és ennyi - lépett el mellőlem, mire a keze után nyúltam.

- Így gondolod? - fürkésztem az arcát, de semmit nem tudtam leolvasni róla.

- Igen - bólintott, majd a kiságyhoz lépett, ahol rámosolygott egy ébredező angyalra.

Nem értettem őt. Nem rég még a karjaimban tartottam és úgy gondoltam, hogy nyert ügyem van. Most pedig teljesen hideg és elutasító. Biztosan Pilar mondott neki valamit, amitől visszahúzódott a csigaházába. Pedig már olyan jól haladtunk.

- Szeretnék hazamenni - mondta halkan. - Ne haragudj, majd máskor főzök.

Eszembe juttatja, hogy mit is terveztünk mára.

- Rendben - válaszoltam és segítettem összepakolni a kicsi holmijait. Beültünk a kocsiba és néma csendbe burkolózva tettük meg az utat a házáig. Kiszállt és én segítettem neki Angiet bevinni. Láttam az arcán a zavarodottságot, így nem hoztam fel neki újra Pilar látogatását. Elbúcsúztam tőlük és abban maradtunk, hogy holnap edzés után megint találkozunk.

Corina

Nem aludtam jól az éjszaka, már ha alvásnak lehet nevezni azt, ha csukott szemmel forgolódik az ember. Elszúrtam. Nem szabadott volna lefeküdnöm Sergioval. Annyit mondogattam magamnak, hogy nem érdekel a védő, hogy már én is elhittem. Most pedig itt ülök és nézek ki a fejemből. Minden második gondolatom ő. Valakivel muszáj lesz beszélnem, mert meghülyülök az idióta érzéseimtől. A telefonomért nyúlok és felhívom az egyetlen olyan embert, aki közel is van és meg is értheti a dilemmáimat. Pár perc beszélgetés után már közli is velem, hogy mindjárt itt lesz.

- Szia, Sara - nyitom ki az ajtót, miután csengetett.

- Szia, Cor - néz rám átható tekintettel, mint aki a vesémbe lát. - Azt mondtad, hogy sürgős. Miről van szó? - huppant le egy székre a nappaliban, miközben Angiet nézi, aki a járókában próbálkozik a felállással.

- Tegnap lefeküdtem Ramossal - vágok a közepébe.

Döbbenten néz rám, majd szólásra nyitja a száját, de becsukja. Hallgatásba burkolózva várom, hogy megeméssze a mondatomat.

- Legalább jó volt? - kérdezi meg pár perc múlva, amitől a torkomon akadnak a szavak. Én elmesélem neki életem újabb baklövését, erre őt az izgatja, hogy jó volt-e?

- Igen Sara, nagyon jó volt - válaszolom kicsit keményebben, mint kéne.

- Nem úgy gondoltam - magyarázza -, hanem, hogy mit éreztél? Szerelemből tetted vagy csak a tested kívánta?

Végre megértettem a kérdése lényegét, így elmeséltem neki a tegnapi nap eseményeit.

- Álnok kígyó - húzza el a száját, mikor a Pilarral való összetűzésemről mesélek. - Te szereted - jelenti ki a végén és én elhűlve nézek rá.