A kor nem számít

16. fejezet

Iker

Esélyeinket latolgattuk a holnapi döntő előtt, mikor Kölyök telefonja megszólalt. Felült, majd titokzatos mosollyal az arcán, otthagyott minket. Sergio rám nézett és megvonta a vállát.

- Olyan fura, mióta újra találkoztunk - osztotta meg velem a gondolatát. - Mintha titkolna valamit.

- Lehet, hogy Oli megint terhes - találgattam.

- Azért nem titkolózna - hördült fel Sese. - Nem menne ki telefonálni, és nem suttogva beszélgetne közben. Lehet, hogy megcsalja Olit? - ült fel az ágyon és ijedten nézett rám.

- Hülye vagy - közöltem vele tettetett nyugodtsággal, mert nekem is feltűnt a Kölyök furcsa viselkedése. - Imádja Olallát, sose csalná meg.

Felkaptuk a fejünket, mikor Torres visszatért a szobába. A szemei jókedvűen, sőt inkább boldogan csillogtak. Sergio jelentőségteljesen nézett rám.

- Ki volt az? - engedtem a kíváncsiságomnak.

- Csak Olalla - mondta, de éreztem rajta hogy zavarban van.

- Csillog a szemed. Jó hírt mondott? - puhatolózott már Ramos is. Nando fürkészve ránk nézett, majd elkomolyodott.

- Nem tudom, hogy mire megy ki a játék, de nem mondok többet - vette fel a felsőjét, és az ajtóhoz lépett. Még egyszer végignézett rajtunk, majd fejcsóválva otthagyott minket.

- Tuti, hogy titkol valamit - morgott mellettem a védő. - De ha megcsalja Olit, én a saját kezemmel fojtom meg.

- Szerintem se gömbölyű valami, de ha ő nem akar róla beszélni, akkor békén kell hagynunk - jelentettem ki. - Inkább pihenjünk, hogy holnapra legyen energiánk nyerni - hunytam le a szemem.

~ 0 ~ 0 ~ 0 ~ 0 ~ 0 ~

Vége az álomnak. 3-0-ra kikaptunk a braziloktól. Láttam a csapaton, hogy összetört, hiszen hatalmas álmokkal jöttünk ide, hogy a két VB. és az EB. cím után megnyerjük a konföderációs kupát is. Ez sajnos nem jött össze. Átvettük az ezüstérmeket, és szomorú szemekkel néztük, ahogy Marceloék boldogan ünneplik az első helyüket. Csalódottságunkat enyhítette valamennyire, hogy a csapat megkapta a FIFA Fairplay díját. Iniesta az ezüst labdát, míg a Kölyök az aranycipőt. Az interjúk után hallgatagon, mindenki magába roskadva tűnt el a szobájába. Sese pedig, hogy enyhítse a bánatát, lent maradt a bárban.

Néztem, ahogy Nando az ágyra dobja az aranycipőt.

- Hé, vigyázz vele! - szóltam rá. - Becsüld meg, mert megérdemled - mutattam rá a szoborra.

- Nem sikerült - nézett rám szomorúan. - Pedig annyira akartam - sóhajtott fel, majd végigdőlt az ágyon.

- Mindenki nagyon akarta - világosítottam fel. - Most jobbak voltak a hazaiak. Az a Neymar gyerek rohadt jó - utaltam a fiatal brazilra, aki sikeresen vette be a kapumat, zsebelte be az aranylabdát és a bronzcipőt.

- Ja, ő tényleg nagyon jó - nyögte, majd feltámaszkodott a könyökére és furcsán nézett rám.

- Mi a baj? Van valami az arcomon? - kaptam az említett testrészemhez.

- Nem - csóválta meg a fejét -, csak azon gondolkodtam, hogy Cor mennyire kiismert téged.

- Cor? Hogy jön ő ide?

- Azt mondta, hogy te soha nem a múltat nézed, hogy mi lehetett volna, hanem azzal törődsz, hogy a jelen jó legyen. Most is letudtad annyival az egészet, hogy jobbak voltak Marciék és kész. Nem nyafogsz hogy kikaptunk, hanem inkább arra buzdítasz, hogy becsüljük meg amit kaptunk - magyarázott.