A kor nem számít

22. fejezet

Corina

Már csak egy hét van a kiírt időpontig és a kezembe foghatom a kislányomat. Az utolsó pár hetem kész kínszenvedés volt. Gyakorlatilag mozogni alig tudtam a hasamtól. A fiúk viccesen megkérdezték, hogy biztosan csak egy babát várok-e. A válaszom igen volt, csak közöltem, hogy egy komplett medencét is szülök hozzá, mert az orvosom szerint rengeteg a magzatvizem. Most is a lábamat felpakolva ülök a konyhában és hallgatom a fiúk élménybeszámolóját a tegnapi meccsről.

- Neked ajánlottam - ütötte meg a fülem, Juan hangja. Kíváncsian fordultam felé.

- Nekem? - pislogtam rá, mint egy béka, vagy inkább mint egy felfújt varangy.

- Igen - bólogatott, majd egy "C" betűt formált az ujjaiból, hogy megmutassa mire gondolt.

- Minket meg letámadtak az újságírók miatta - nézett Nino csúnyán Matára -, hogy tudjuk-e, kinek üzent.

- És tudtátok? - nevettem fel, látva morcos arcát.

- Gőzünk nem volt róla - vigyorgott Frank és David is.

- Ez volt az utolsó meccsetek idén?

- Igen - bólogattak bőszen. - Most két hét szünet jön.

- Akkor már be vagytok sózva, hogy mehettek haza, ugye?

- Én már nagyon várom - válaszolt David -, mert hazautazom a szüleimhez, Brazíliába.

- Eden, te is haza mész? - kérdezte meg a középpályást Nando.

- Ja. Felpakolom Nataschat és a fiúkat, majd irány Belgium. Meglátogatjuk a nagyszülőket.

- Juan?

- 24.-én, délben indul a gépem Madridba - nézett rám kicsit bűnbánóan. Akaratlanul is felsóhajtottam. Hiányzott Spanyolország.

- Téged meg sem kérdezünk - nézett Nando Frankra, aki törzsgyökeres angol volt.

- Pedig én is elutazom - vigyorgott titokzatosan.

- Hová mentek? - érdeklődtem.

- Elviszem a lányokat Hawai-ra.

- Úh, biztos tetszeni fog nekik - mosolyogtam rá. - Mire hazajöttök, már kibújik a kis hercegnő - morfondíroztam hangosan.

- Hacsak nem akar előbb megszületni.

- Jó is lenne - sóhajtottam fel. - Már nagyon nehéz. Még a cipőmet sem tudom egyedül felvenni. Ráadásul ettől a lufitól - mutattam a hasamra -, nem látom, hogy megvannak-e még a lábaim, mert én csak két fatörzset látok a tükörben - dohogtam, mire a fiúk felröhögtek.

- Türelem, kisbabát terem - poénkodott Nando, én pedig hátba vágtam.

- Naaa! Hallod ezt Picúr - szólította becenevén a lányom, mintha hallaná -, anya veri keresztaput. Gyorsan gyere ki és tegyél rendet.

Muszáj volt nevetnem rajta.

- Olyan hülye vagy - néztem rá szeretettel.

- Legalább valamiben hasonlítunk - ölelt magához a bolond barátom, aki nélkül nem tudom, hogy mi lenne velem.

~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~

- Még egy kicsit jobbra, nem balra, hanem jobbra - navigáltam a két fiút. - Melyik a jobb kezed Juan és neked Nino? - forgattam meg a szemeimet.

- Így jó lesz? - csattant fel a barátom és végre a kívánt irányba húzta a karácsonyfát.

- Igggen! Tökéletes - néztem rájuk. - Pont így gondoltam.

Még ma felakartam díszíteni a fát, mert ha holnap megérkezik a lányom, ne legyen rá gond. A fiúk segítettek felrakni a díszeket a vállamig érő fára.

- Gyönyörű - súgtam áhítattal, mikor megláttam a végeredményt. - Már csak a csillag hiányzik a csúcsáról - nyúltam a dobozba és lábujjhegyre állva próbáltam feltenni a helyére. Mikor sikerült, hirtelen furcsa érzés szaladt át a testemen és a lábamon valami meleg folyt le.

- Úristen! - néztem rémülten a fiúkra. - Elfolyt a magzatvizem.

Életemben nem láttam még két, ennyire tanácstalan arcot.

- Mit csináljunk? - kérdezték egyszerre.

- Juan, a szobámban van egy táska azt hozd le kérlek. Nino, mi pedig menjünk a kocsihoz - adtam ki az utasítást.

Ahogy elindultunk, már tudtam, hogy a szülés nem lesz egy sétagalopp, ugyanis egyre jobban elöntött a fájdalom, azonos időközönként. Hamar beértünk a kórházba. Nando úgy vezetett, mint az őrült.

- Ha megbüntetnek, te fizeted - vigyorgott rám, miközben a kezét szorongatva vártam az orvosra.

- Á, Corina - nézett bazsalyogva rám, Dr. Morgan, miközben betessékelt a szülőszobába. - Hol maradnak a többiek?

Nem válaszoltam, mert rémülten néztem, hogy becsukja mögöttem az ajtót. Nem akarok egyedül lenni - futott át az agyamon. Az orvos, mintha a gondolataimban olvasott volna, megkérdezte:

- Szeretné, ha valamelyikük bejönne önhöz?

Heves bólogatásba kezdtem. Átvettem a kórházi hálóingemet és felfeküdtem az ágyra. Nyílt az ajtó és Nino vigyorgó fejével találtam szemben magam. Mikor belépett, elkapott a nevetés. Talpig zöldbe volt öltözve, még a lábára is zöld papucsot kapott.

- A másik fiatalember nem jön be? - kérdezte az orvos.

- Nem, nem érzi magát elég erősnek hozzá - állt röhögve a fejem mellé Nando.

- Te könnyen beszélsz, neked már két gyereked van és nem újdonság a szülőszoba - sziszegtem a fogaim közül, a fájdalomtól eltorzult arccal.

- Remélem, gyorsan túl leszel rajta - szorította meg együttérzőn a kezem.

Az orvos csak hümmögött. Később jöttem rá, hogy ő már tudta, hogy az én kislányom szófogadó és tartja magát a kiírt időponthoz. 12 órás vajúdás után született meg végre.

- Tessék anyuka - tette a hasamra őt Dr. Morgan. - Egészséges, gyönyörű lányka.

Ránéztem a hasamon halkan gőgicsélő csöppségre és ismeretlen melegség öntötte el a szívemet. Óvatosan végigsimítottam az arcán.

- Szia, Kistündér. Én vagyok az anyukád - mintha értené, hogy mit mondok, rám nézett a gyönyörű szemeivel és én elpityeredtem. Nando is letörölt az arcáról két kósza könnycseppet.

- Kedves keresztapa, szeretné elvágni a köldökzsinórt? - nyújtotta az ollót Nino felé, aki boldogan teljesítette a kérést. Aztán elvitték a lányom, hogy lemérjék, megfürdessék és felöltöztessék.

- Mi lesz a neve? - ült le a doki a papírok elé.

- Angel Felicidad Garcia - vágtam rá azonnal. Nando furcsán nézett rám.

- Nem azt mondtad, hogy csak Felicidad?

- De igen - mosolyodtam el -, viszont a szent napon született, ezért úgy gondoltam, hogy ő egy kis angyal, akit az égiek küldtek nekem.

Nem kellett tovább magyaráznom. Nino megszorította a kezemet és megpuszilt.

- Most már minden jó lesz - súgta a fülembe és éreztem, hogy igaza van. Mától nem leszek egyedül. Teljesült a leghőbb vágyam, anya lettem. Észre sem vettem, hogy mennyire kimerített a vajúdás és a szülés, csak amikor majd leragadt a szemem, miközben Nando a karomat simogatta. Megpróbáltam nyitva tartani a legalább addig, míg visszahozzák a lányomat, de nem sikerült. A nyugalmat árasztó sötétség átvette a hatalmat az elmém és a testem felett.