A kor nem számít

28. fejezet

Iker

Elgondolkodva lépkedtem a srácok után a folyosón, mikor az egyik kanyarban megláttam egy ismerős sziluettet. Kíváncsiságomnak engedve mentem utána. A nő közelébe érve láttam meg, hogy egy babakocsit tol, majd fölé hajolva kiveszi belőle a Kölyök keresztlányát.

- Éhes vagy már? Akkor megyünk és anya megetet - hallottam a mondatokat a szájából és leesett, hogy kit is látok magam előtt.

- Corina? - szólítottam meg, mire megmerevedett, majd lassan megfordult. A zöld szemeibe nézve, már tudtam, hogy nem tévedtem.

- Szia, Iker - nézett rám zavarodottan, miközben ijedten pislogott a hátam mögé.

- Egyedül vagyok - nyugtattam meg, mert rájöttem, hogy miért bujkál megint takarítónőnek öltözve. Kifújta a levegőjét és intett, hogy kövessem. Egy személyzeti öltözőbe mentünk, ahol lerakta a kislányt a babakocsiba, majd felém lépett és átölelt.

- Hiányoztál - szipogta.

Átöleltem és egy puszit nyomtam az arcára.

- Te is nekem.

Ekkor a kicsilány mozgolódni kezdett és Cor ellépett mellőlem.

- Jövök már - mosolygott a picire miközben újra felvette, majd rám nézett. - Ne haragudj Iker, de Angie éhes.

Abban a pillanatban tudatosult bennem , hogy a kislány Cor babája, és épp szoptatni készül.

- Akkor én most megyek - léptem az ajtó felé, de Cor ijedten szólt rám.

- Ne! Nem kell, csak fordulj el - mondta és elpirult. - Olyan régen beszélgettünk.

Tettem amit mondott, mert még én sem akartam elválni, legalábbis addig, míg meg nem tudom, hogy miért titkolta el a kisbabáját.

Hallottam, ahogy leveszi a pólóját és a pici cuppogását, ahogy jelzi az éhségét. Aztán csend lett és már csak halk szuszogást lehetett hallani.

- Miért mentél el? - kérdeztem, mikor már nyomasztónak találtam a csendet.

- Nem tudom - suttogta, mire muszáj voltam megfordulni.Gyönyörű látvány tárult elém. Cor vörös haja sátorként borult a kicsi köré, aki kis kezével kapaszkodott az anyja mellkasába és szaporán szívta a mellét, míg a nő mosolyogva nézett rá.

- Olyanok vagytok, mint egy freskó - suttogtam áhítattal a hangomba, mire Rina rám nézett és elmosolyodott.

- Szóval? - tereltem vissza a témát az előző kérdésre, mire felsóhajtott.

- Magam sem tudom. Talán féltem, hogy mi lesz a reakció, vagy... Nem tudom - vonta meg a vállát a zavaros magyarázat után.

Csak néztem őket, ahogy meghitt hangulatban üldögéltünk, olyan hihetetlen volt az egész. Erőt véve magamon, meg akartam kérdezni, hogy ki a baba apja, mikor Angie kinyitotta a szemét és rám nézett. Elvesztem a hatalmas barna szemekben. Barnák? Tehát nem Jesus az apja - morfondíroztam magamban. Hiszen egy kék és egy zöld szemű szülőnek aligha születik ilyen csokibarna szemű gyereke. Még egyszer ránéztem a kislányra és a felfedezéstől lezsibbadt a karom. Elhűlve fedeztem fel a hasonlóságot közte és a védő közt. Láttam Corinán, hogy leolvasta az arcomról, hogy lebukott.

- Ezért mentél el - nem kérdeztem, inkább megállapítottam. Bólintott. - Miért nem szóltál neki?

- Iker - nézett rám rosszallóan. - Te is tudod, Ramos nem az a kimondott apa típus - húzta el a száját, és kénytelen voltam vele egyetérteni.