Block out [BEFEJEZETT]

7.rész

Mikor reggel felébredtem kimondottan boldognak éreztem magam, és egyre csak azon a puszin járt az eszem. Egyáltalán, hogy a francba volt arra bátorságom, hogy megpusziljam Samuelt? Mármint hogyan? Még mindig nem bírom felfogni, hogy hogyan csináltam.

Este alig tudtam elaludni, hisz egész végig azon gondolkodtam, hogy miért van rám Samuel ilyen hatással. Miért vonz úgy engem Samuel egyetlen mosolya is, mint egy mágnes? Nem tudtam nem erre gondolni, és merem remélni, hogy ezúttal közelebb kerültem Samhez.

Lehet, hogy nem szép dolog, de titkon bíztam abban, hogy jó lenne, ha Samuel és Skylar összevesznének és szakítanának. Tudom, hogy nem helyes, most rossz embernek érzem magam, de mégis jó volt elfilozofálni ezzel és elképzelni.

De mint minden egyes, áldott, boldog pillanatomban, valami bezavar, és általában az a valami rossz szokott lenni. Például most az, hogy annyit sokat gondolkodtam az ágyban, hogy elment felettem az idő, és arra eszméltem fel, hogy Mike az ajtómon dörömböl, mert indulnunk kéne. Én pedig még csak ki sem másztam az ágyból.

-Pillanat!-kiabáltam ki a testvéremnek, aki még morgott valamit, de nem volt rá időm figyelni, hisz azonnal besprinteltem a fürdőszobámba. Azt hiszem ilyen gyorsan még sosem készülődtem el. Már csak felvettem egy bordó felsőt a fekete csőnadrágomhoz, és szinte kivágtam a szobám ajtaját.

-Mit tartott ennyi ideig?-kérdezte Mike idegesen és megragadva a karomat húzni kezdett, de én megtorpantam.

-A táskám.-magyaráztam és visszasiettem a szobámba, ahol a vállamra kapva az iskolatáskámat, lesiettem a lépcsőn, Mike ugyanis azóta már lent várt.

-El fogunk késni.-morgolódott.

-Mióta érdekel az téged?-kérdeztem nevetve és felhúztam a cipőmet, de amint felegyenesedtem Mike bosszús tekintetével találtam szembe magamat.

-Mivel a kosárcsapatban játszom nekem nem lehet igazolatlan órám.-dünnyögte.-Ebben az iskolában szabályok vannak és ha nem tartod be őket, nem lehetsz sportoló.

-Rendben. Oké.-emeltem fel a kezeimet védekezően.-Akkor inkább menjünk. Ha jól látom, még van egy kis időnk.

Mikekal szélsebesen szálltunk be az autójába és még jóformán be sem kötöttem magam, de beindította a kocsit, s a gázra lépett. Úgy vette be a sulihoz vezető kanyarokat, hogy a gyomrom kezdte nem jól érezni magát, de szerencsére megérkeztünk. Miután Mike sikeresen talált egy helyet a parkolóban, mindketten kiszálltunk és gyorslépésben indultunk el az épület felé.

Beérve a suliba, mindketten megtorpantunk, hisz arra számítottunk, hogy a folyosó teljesen üres lesz az elkezdődött tanórák miatt, de korántsem ez történt. A folyosón egy nagy diáktömeg fogadott minket és ha jól láttam, valamit körbeálltak. Mikekal először egymásra néztünk, aztán egyszerre indultunk el a tömeg felé és megpróbáltunk befurakodni az elejére.

Amint ez nagy nehezen sikerült nekünk, elszörnyedve néztem rá a földön fekvő Lucasra és a felette tornyosuló Samre. Ez a jelenet önkénytelenül is kicsikart belőlem egy sikkantást, de a zajnak köszönhetően csak a mellettem állók hallották. Mindenki Samnek drukkolt, de én mégis nagyon megsajnáltam Lucast, hisz semmi esélye sem volt Sam ellen.

Már épp indultam volna, hogy szétszedjem őket, függetlenül attól, hogy nem tudtam miért verekednek, felbukkant a fizikatanárnő, aki bár kedves és laza szokott lenni, most lázadóan lökte félre a diákokat.

-Mi folyik itt?-kiáltotta el magát, de köztudott, hogy Mrs. Hampsonnak nincs tekintélye a dikákok körében. Pontosan nem tudom miért. Talán azért, mert könnyen fel lehet idegesíteni és amikor csak azt mondja, hogy hívja az igazgatóhelyettest, tudjuk, hogy csak blöfföl.