Block out [BEFEJEZETT]

19.rész

Hétfő reggel kómásan keltem ki az ágyamból, és azonnal a fürdőszobába siettem, hogy rendbe tehessem az arcomat, mert előre tudtam, hogy el fogok szörnyedni, amint meglátom magamat a tükörben. Mára már mindennapossá váltak az esti sírások, így már nem igazán lepődtem meg a reggeli eredményen.

Ahogy tudtam rendbetettem az arcomat, ezek után pedig felvettem egy kék, szaggatott nadrágot és egy bordó hosszúujjút, ugyanis már szeptember végénél jártunk, és az idő rohamosan kezdett lehűlni.

A táskámat a vállamra kaptam és lesiettem a lépcsőn. Mint ahogy azt már egy hete csinálom, ma is hamarabb keltem, mert nem vagyok hajlandó beülni Mike kocsijába. Inkább gyalogolok, amúgy sincs olyan messze a suli.

Elvettem a kikészített szendvicsemet, ugyanis tegnap megkértem anyát, hogy készítsen nekem tízórait, mert tudtam, hogy nekem reggel erre nem lesz időm. És milyen igazam volt. Miután felvettem a fekete cipőmet, kiléptem a házamból, és a dombon lefelé kezdtem baktatni. Elővettem a fülhallgatómat, és boldogság járta át a testemet, amint maximum hangerőn elindítottam rajta a kedvenc dalomat.

Ha zenét hallgathatok, mindig boldog vagyok, és ez most sem volt másképp. Mindig is imádtam zenét hallgatni. Ilyenkor megnyugszom és teljesen átadom magamat a dallamnak és a szövegnek egyaránt. Tulajdonképpen nem is rossz ötlet, hogy mostantól gyalog járjak iskolába. Így legalább tudok zenét hallgatni, mert ha autóval megyek, szinte azonnal a suli bejáratánál találom magam.

Elmélkedésemet egy tompa dudahang szakította meg, mire idegesen kirántottam a fülemből a fülhallgatómat, és nem túl kedvesen szóltam oda a nyugalmam megszakítójának.

-Mi van?-modtam kissé hangosan, és amikor realizáltam, hogy Mike állt meg mellettem az autójával, megforgattam a szemem.

-Miért nem vártál meg engem?-kérdezte kissé számonkérőn, de gondolom a szombat miatt nem akart kiabálni rám, ezért visszafogta magát.

-Ha nem tűnt volna fel, múlt héten, minden reggel gyalog mentem suliba.-mondtam unottan.

-Igen, észrevettem.-forgatta meg ő is a szemét, és ugyanolyan hangnemben szólt vissza. Le sem tagadhatnánk, hogy testvérek vagyunk.-De úgy gondoltam, hogy egy hét alatt csillapodtak a kedélyek, és megengeded, hogy én vigyelek suliba.

-Csillapodtak is, de szombaton mindent elrontottál.-vágtam a fejéhez, mire idegesen felnevetett.

-Hogy én?-mutatott magára hitetlenül.

-Igen, te! Én nyugodtan hazajöttem, de neked muszáj volt azonnal kiabálnod, ezzel maximálisan elrontva az addig tök jó kedvemet!-emeltem fel a hangomat.-Inkább megyek gyalog!

-Ha most folytatod az utad gyalog, kábé öt percet késni fogsz az óráról, de ha most velem jössz, még időben beérsz az első órádra.-vigyorgott rám idegesítően, mire mérgesen meredtem rá.

-Ez is a te hibád!-sipákoltam.-Ha nem állsz meg itt mellettem, akkor simán beértem volna a suliba!

-Akkor miért álltál meg velem beszélgetni?-vágott vissza, amire nem tudtam mit válaszolni, ezért folytatta.-Na, gyere ülj be!-intett a fejével, mire idegesen az autóhoz trappoltam és direkt nem az anyósülésre, hanem hátra ültem.-Gyerekes vagy.-morogta az orra alatt, mire durcásan összefontam magam előtt a karomat.

-Inkább menjünk!-mondtam idegesen, és az út további részében az ablakon bámultam kifelé. Mikor Mike pár perc múlva leparkolt a suli előtt, meg sem vártam, hogy normálisan leálljon az autó, inkább puffogva kiszálltam onnan. Nem vártam meg a testvéremet, hanem egyenes léptekkel a suli bejárata felé siettem, ahol mint mindig, ott állt Sam. Csak egy pillanatra néztem rá, és még mielőtt szólásra nyithatta volna a száját, besiettem az épületbe.