12.rész

12.2K 532 52
                                    

Miután az utolsó óránknak is vége lett, Daisyvel megálltunk a suli bejáratánál, ugyanis Camilat még sehol sem láttuk. Mivel ő egy évvel felettünk jár, elgondolkodtam azon, hogy mi van, ha lesz még egy órája, de elmosolyodtam, ahogy megláttam a lányt lefelé sietni a lépcsőn.

-Sziasztok.-ért oda hozzánk és elrakta a telefonját, amit eddig a kezében szorongatott.

-Mehetünk?-kérdezte Daisy. Camila bólintott egyet, mire mindhárman kiléptünk a suli ajtaján, s csakúgy mint tegnap, a dombon kezdtünk felfelé sétálni.

-Hosszú az út?-kérdezte Camila.

-Húsz perc. Kábé.-húztam el a számat, de nem volt más választásom. Mikenak ilyenkor még órája van, és még ha nem is lenne órája, akkor sem mennénk vele autóval. Kizárt dolog. Buszra pedig nem éri meg felszállni, mert fizetni kell érte, és amúgy sem a házunknál rak ki, szóval maradt a sétálás.

Az úton nem igazán beszélgettünk egymással. Mindhárman tudtuk, hogy ezt az egész ügyet jobb lesz nyugisan, a szobámban megbeszélni, nem akkor, mikor felfelé baktatunk a dombon. Végülis örültem, hogy eljönnek nálam, mert én szinte soha nem hozok haza barátokat, így jó érzéssel töltött el, hogy most vannak. Vagyis remélem, hogy idővel Camila is a barátom lesz.

A házamhoz érve láttam, hogy itthon vannak a szüleim, így nem vettem elő a kulcsomat, hanem egyenesen benyitottam. Az előszobában levettük a cipőinket, majd elkiáltottam magam, miszerint hazaértem.

-Anya?-kérdeztem, az említett személy pedig a konyhából igyekezett kifelé.-Bemutatom a barátaimat. Ő itt Daisy, ő pedig Camila.-mutattam a lányokra, ők pedig köszöntek anyának.

-Ó, sziasztok.-vidult fel anya azonnal. Tudtam, hogy minek örül ennyire. Teljesen rágörcsölt arra, hogy nem lesznek barátaim, és bár ezt így szemtől szembe nem mondta nekem, de egyszer hallottam, ahogy apának önti ki a lelkét erről. Semmi gond, megértem, hogy azt szeretné, hogy legyenek barátaim.

-Fent leszünk a szobámban.-mutattam az emelet felé, mire anya mosolyogva bólogatni kezdett és még utánunk szólt, hogy ha bármi kell, akkor szóljunk neki. Na ja, mintha én nem tudnék lemenni a konyhába kajáért vagy innivalóért.

-Basszus, hol dolgoznak a szüleid, hogy ilyen házatok van?-kérdezte hüledezve Camila, amikor beléptünk a szobámba. Halkan felnevettem és bezártam utánunk az ajtót.

-Csak simán dolgoznak.-vontam meg a vállam.

-Na, akkor csapjunk a lecsóba!-csapta össze a tenyerét Daisy, mire mindhárman elhelyezkedtünk egy nekünk kényelmes és szimpatikus helyen. Én a babzsákomon ültem, Daisy és Camila pedig az ágyon foglaltak helyet.

-Mesélj!-néztem rá kedvesen, ő pedig vett egy mély levegőt, még mielőtt elkezdte volna. Arcát a kezei közé temette, s úgy látszott, hogy nagyon gondolkodik valamin.

-Egy házibuliban voltam.-kezdett bele.-Szinte az egész suli ott volt, nagyon sokan lehettek, és tulajdonképpen Skylarékkal mentem, mert megbeszéltük, hogy azok a pompomlányok, akik mennek a buliba, menjenek együtt. A buliban aztán szétváltunk, s csak néha-néha tűntek fel, én pedig bulizni kezdtem, mint mindenki más körülöttem. Besétáltam a táncoló tömeg közé és táncolni kezdtem, de aztán éreztem, hogy valaki nekem simul. Eleve nem vagyok az a lány, aki csak úgy bárkivel leáll táncolni, ezért megfordultam és Sammel találtam szembe magamat...

-Szóval tulajdonképpen ő hajtott rád először?-kérdezte Daisy, miközben Camila hevesen kezdett bólogatni.

-Igen.-bólintott és ránk nézett.-Nekem pedig az volt az első kérdésem, hogy hol van a barátnője, Skylar. Samuel csak vállat vont és azt mondta, hogy nem tudja. Nem akartam konfliktusba keveredni, semmi kedvem nem volt Samuelhez, és pontosan tudtam, hogy barátnője van, éppen ezért nem akartam flörtölni vele vagy ilyesmi. A konyhába sétáltam, ahol alkoholos üvegek sorakoztak, s már épp megörültem volna, hogy sikerült leráznom őt, de utánam jött...

Block out [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now