Block out [BEFEJEZETT]

31.rész

A sok átbeszélt perc és óra után, arra eszméltem fel, hogy nemsokára meg fogunk érkezni az úticélunkhoz, ami azt jelenti, hogy vége kell, hogy szakadjon a Sammel való beszélgetésemnek. Persze nincs kizárva, hogy majd a hotelben, s a kirándulás többi részében is ugyanilyen jól el fogunk beszélgetni, csak egyszerűen olyan jól éreztem magam Samuellel, hogy azt akartam soha ne érjen véget és attól is féltem, hogy már soha nem fogjuk ilyen jól érezni magunkat egymás társaságában.

Mosolyogva néztem ki az ablakon, s nagy meglepetésemre, sokkal pozitívabban éreztem és gondolkodtam, ennek az okára pedig nem volt nehéz rájönnöm. Nagyon régóta nem éreztem magamat ilyen kiegyensúlyozottnak és nyugodtnak, s tudtam, hogy ezt egyetlen egy embernek köszönhetem.

Kivirulva néztem rá a boldogságom forrására, majd magamban egy jót kuncogva konstantáltam, hogy Samuel elaludt. Mosolyogva vezettem végig a tekintetemet az össze-vissza meredező hajszálain, hosszú szempilláin-amik így, hogy be volt csukva a szeme, tökéletesen látszódtak-, és a kissé elnyílt ajkain. Elszorult szívvel döntöttem el, hogy még mindig piszkosul jól néz ki, éppen ezért lett kevesebb önbizalmam kettőnkkel kapcsolatban. De miket beszélek én itt? Hisz nincs olyan, hogy mi ketten...

Nagy önfegyelemre volt szükségem ahhoz, hogy ne simítsak végig selymes, kissé borostás, férfias arcán, hogy ne túrjak bele a sötétbarna tincseibe és, hogy ne legeltessem rajta a tekintetem egyfolytában. Elég ciki lenne, ha most kinyitná a szemét, és rájönne, hogy őt stírölöm, ezért gyorsan elfordultam tőle, s megpróbáltam én is elaludni, ami a korán kelés és a több órás út miatt elég hamar sikerült is.

○ ○ ○

-Hé!-hallottam meg egy tompa hangot magam mellől, de mivel azt hittem csak álmodom, morogva fordultam át a másik oldalamra, hogy tovább folytassam az alvást. Hirtelen valaki megbökte az oldalamat, mire felsikkantottam, és kicsit odébb húzódtam az engem idegesítő személytől.-Beca, megérkeztünk. Ébredj!-kellett egy pár másodperc, hogy realizálni tudjam magamban azt, hogy megérkeztünk a szállásra és, hogy ezt nem más, mint Samuel közölte velem.

-Mindjárt.-ásítottam egyet, mire Sam halkan felkuncogott, ennek hallatára pedig a szemeimet is kinyitottam, hogy ismét rá tudjak nézni a túlontúl tökéletes arcára.-Jó reggelt!-nyújtozkodtam párat, s amint szétnéztem a kocsiban, rájöttem, hogy már csak mi ketten tartózkodunk a járműben.-A többiek?-kérdeztem kíváncsian.

-Elkezdték behordani a csomagokat.-rántott vállat.

-És te?-kérdeztem, aztán mosolyogva jutott eszembe valami, így eszelősen vigyorogva meredtem rá.-Értem én! Azt mondtad, hogy itt maradsz felkelteni engem, csak hogy ne keljen becipelned a nehéz bőröndöket.-kezdtem magyarázni neki.

-Pontosan.-helyeselt ő is mosolyogva.-Ne, hogy már megszakadjak! Egy kosárcsapat kapitánynak nagyon kell vigyáznia a kezére, és nem szabad, hogy túlságosan is megerőltesse azt.-utalt itt finoman arra, hogy kosárcsapat kapitány lévén, elég jó izomzattal rendelkezik. Nos, egyáltalán nem cáfolom a kijelentését.

-Jól van, felfogtam.-emeltem fel a kezeimet megadóan.-Tényleg megérkeztünk?-kérdeztem, s amint kinéztem a kocsi ablakán, egy teljesen más világ tárult a szemeim elé. A nap verőfényesen sütött, napbarnított emberek tömkelege sétált körülöttünk, s inkább ne is beszéljünk a tőlünk pár méterre eső tengerről, ami egyszerűen csodálatosan nézett ki.

-Gyönyörű.-szólalt meg Samuel a hátam mögül, mire elmosolyodtam, és kinyitva az autó ajtaját, kiszálltam onnan.

-Igen, az.-helyeseltem, amint Samuel is kiszállt a helyéről. Mosolyogva fordultam körbe, s egy pár pillanatig csak becsukott szemmel élveztem a nap melengető sugarait, amik a bőrömet és az arcomat cirógatták.