20.rész

11.9K 519 45
                                    

Mikor másnap fáradtan és kialvatlanul keltem fel, azonnal megbántam, hogy a tegnap estémet azzal töltöttem, hogy azon gondolkodtam, hogyan békéljek meg a fiúkkal. Már-már lassan több mint egy hete megy ez az egész köztünk, és senkinek sem jó így. Nekem legalábbis korántsem.

Azt próbáltam összerakni a fejemben, hogy mit fogok mondani nekik, és azt is elterveztem, hogy hogyan fogok reagálni egyes helyzetekre. Persze, tudom, hogy ezt nem lehet előre betervezni, de ismerem Mikeot, néha tudom, hogy mire hogyan fog reagálni. Szóval valahogy felkészültem a mai napra, ami annak a rovására ment, hogy most nem akarok kikelni az ágyamból. Mondjuk mikor akarok?

Lassan kikászálódtam a védelmet és meleget nyújtó ágyamból, s miután elkészülődtem a fürdőszobában, magamra kaptam egy fekete csőnadrágot, egy szürke kötött pulcsival együtt. Mára nem is igazán tanultam a tegnapi próba miatt, de ennek nem kell kifogásnak lennie, hiszen rajtam kívűl van elég sok pompom lány. Egyszerűen nem akartam tanulni és kész. Plusz, amilyen szerencsétlen vagyok, biztos, hogy ma valamiből kihívnak felelni.

Lebandukoltam a lépcsőn, és megpróbáltam egy mosolyt erőltetni magamra, amikor megláttam a reggeliző testvéremet. Ő csak kikerekedett szemekkel nézett rám, s pár pillanatig maga elé pislogott, majd végül felém fordulva a homlokát kezdte ráncolni.

-Te mosolyogsz?-tette fel az egyértelmű kérdést.-Pontosítok. Te rám mosolyogsz?

-Igen.-mondtam úgy, mintha ez tök normális lenne. Vagyis tulajdonképpen teljesen normális, csak a mi esetünkben egy hétig nem is beszéltem hozzá, nem hogy mosolyogtam rá.

-Káprázik a szemem?-kezdett el hosszabbakat és nagyobbakat pislogni.-Netán csak álmodom?

-Mike, ne hülyülj már!-rivalltam rá.-Nem káprázik a szemed, és nem is álmodsz. Itt állok melletted, és mosolygok rád.

-De... miért?-kérdezte értetlenül. Nos igen, egy hét alatt simán meg lehet szokni valakitől, hogy nem beszél és nem mosolyog.

-Mert békülni akarok.-vontam meg a vállam nemtörődöm stílusban.-Áthívod délutánra Samet?

-Beca, Samuel szinte mindennap nálunk van.-kuncogott halkan Mike.

-Az is igaz.-bólintottam.-De mondd meg neki, hogy azért jöjjön át, mert beszélni szeretnék veletek, jó?-néztem rá Mikera, aki hevesen bólogatni kezdett, majd felállt az asztaltól és hozzám sétált.

-Akkor szent a béke?-nézett rám kisfiúsan, a kisujját kinyújtva felém, mire nevetve beleakasztottam az enyémet az övébe.

-Szent a béke.-mosolyogtam rá, mire elvigyorodott, s felkapva az ölébe, megperdült velem. Sikítozni kezdtem, de mivel anyáék már elmentek dolgozni, senki sem hallhatott meg engem.-Tegyél le, de nagyon gyorsan, mert megharagszom!-sikítottam fel újra, de csak azért sem tett le.

-Most békültünk ki. Biztos, hogy nem lenne szíved mégegyszer megsértődni egy olyan csodálatos személyre, mint én.-vigyorgott még mindig, de aztán szépen lassan letett a földre.

-Az egoistát kihagytad.-dünnyögtem, mire jóízűen felnevetett.

-Nem vagyok egoista.-húzta ki magát.-Csak szeretem magamat. Ez két külön dolog. Tudom mik a határaim, tudom, hogy milyen vagyok, és azt is tudom, hogy milyen nem szeretnék lenni.

-Na, és milyen nem szeretnél lenni?-tettem fel a nagy kérdést.

-Olyan, mint te.-vágta rá, mire arcomat elöntötte a pír, és habár tudom, hogy ezt csak hülyeségből mondta, azért kicsit rosszul esett.-Hé, nehogy komolyan vedd!-pánikolt be azonnal.-Te egy nagyon különleges lány vagy, mellette pedig kívül-belül szép.-mosolygott biztatóan.-Örülhet az, akinek egyáltalán a barátja vagy.

Block out [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now