Block out [BEFEJEZETT]

30.rész

Megpróbáltam. Én tényleg megpróbáltam nyugodtan ülni a kocsiban, s a gondolataimat kikapcsolva zenét hallgatni, de a lelkiismeretem ezt nem engedte meg nekem. Akármelyik kedvenc dalomat is hallgattam, egyik sem tudta elterelni a gondolataimat Samuelről, és arról, hogy én milyen bunkó is voltam vele.

Hisz most boldognak kéne lennem, ugyanis Sam kedves volt, túlontúl kedves, én pedig nem becsültem meg ezt eléggé. Önző módon azt részesítettem előnyben, hogy anno mennyire megbántott engem, de aztán rájöttem, hogy már egyáltalán nem haragszom rá. Talán soha nem is haragudtam.

Szomorúan pillantottam rá a mellettem ülő fiúra, aki ugyanilyen tekintettel bámult maga elé, s tudom, hogy ő is érezte a pillantásomat saját magán, mégsem fordult felém vagy nézett rám. Ez mégjobban elszomorított.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam a telefonomat, és az üzeneteimbe belépve, megkerestem Sam nevét, hogy aztán gond nélkül írhassak neki egy üzenetet. Nem terveztem leírni egy hosszú szöveget, csupán egyetlen egy szót szerettem volna a tudtára adni.

Én: Sajnálom.

Ennyit írtam neki, és nagyon reméltem, hogy nem is kellesz többet írnom ahhoz, hogy megbocsájtson, hisz tudtam, most mérhetetlenül haragszik rám, amiatt, amit mondtam, de nem hinném, hogy komolyabb szavakkal is bocsánatot tudnék kérni tőle.

Samuel telefonja pityegett egyet, s nagyon jól tudtam, hogy az én üzenetemet jelzi. Kíváncsi szemekkel vizslattam a fiút, amint sóhajtva a telefonjához nyúlt, és feloldva azt, elolvasta az üzenetet. Elmosolyodott, majd csillogó szemekkel vezette a tekintetét az arcomra, mire megajándékoztam őt egy biztató mosollyal.

-Semmi baj.-mondta mosolyogva, és egy kicsit meg is vonta a vállát.-Akkor beszélgetünk?-nézett rám bociszemekkel, mire elnevettem magam, s megpróbáltam rendezni a légzésemet. Na meg a pulzusomat. És a szívverésemet. Samuel képes teljesen kizökkenteni engem akár egy aprócska mozdulattal is.

-Beszélgessünk.-bólintottam rá az ötletére.-Miről beszélgessünk?

-Nem tudom.-ingatta a fejét nevetve.-Kíváncsi vagyok arra, hogy mi van veled.

-Mármint?-ráncoltam a szemöldököm, mert ezt a kijelentését nem teljesen értettem.

-Hát elég sok idő telt el azóta.-nyomta meg az "azóta" szócskát, hogy egyértelműbbé tegye, hogy arra a bizonyos délutánra gondol.-És szeretnélek újra megismerni.

-Akkor sem ismertél.-motyogtam halkan, de Samuel meghallhatta, ugyanis felkapta a fejét, és kissé szomorú tekintettel nézett rám.

-Igen, igazad van, akkor sem ismertelek.-adott nekem igazat, komolyan elgondolkodva a hallottakon.-Éppen ezért szeretnélek akkor most megismerni.

-Jó.-mosolyodtam el halványan.-És mégis hogyan akarod végrehajtani ezt a roppant érdekes tervedet?

-Felelsz vagy felelsz?-kérdezte egy gyermeki mosoly késíretében, mire a gyomrom liftezni kezdett a testemben.-Így legalább te is megtudsz majd rólam egy csomó új dolgot.

-Rendben.-bólintottam.-Ki kezdi?

-Ez már a kérdés volt?-zavarodott össze Sam azonnal, mire halkan felnevettem, és a fejemet kezdtem ingatni.

-Nem.-néztem rá mosolyogva.-Akkor kezdj te inkább!

-Oké.-bólintott egyet, teljesen a gondolataiba merülve.-Mi a helyzet közted és Jack között?

-Témánál vagyunk.-morogtam az orrom alatt, mire Samuel elkuncogta magát, de továbbra is kíváncsi szemekkel meredt rám, a válaszra várva, ezért pedig egy sóhájtás kíséretében, unottan a szemébe néztem, és megszólaltam.-Semmi.