Block out [BEFEJEZETT]

48.rész

Lefagyva figyeltem, ahogy elsül a fegyverem, és már csak annyit tudtam észlelni, hogy Bratt a bal karjára fájdalmasan rászorítva a földre esik. Remegő kezeim közül kiesett a pisztoly, és ha Samuel nem kap el engem abban a pillanatban, akkor én is a földre huppanok, akárcsak Bratt.

-Bazdmeg!-morogta a földön fetrengő fiú, majd azonnal a kabátjára fogott, s amilyen gyorsan csak tudta, levette magáról, hogy meg tudja nézni a sebét. Mivel rövidujjú volt alatta, így simán látni lehetett a seb helyét, a karján azonban csak egy súrolás látszódott. A golyó nem találta el őt, csak súrolta.

Brattel szinte egyszerre sóhajtottunk fel megkönnyebülve. Nem igazán tudom, hogy mi ütött belém, egyszerűen az agyamat ellepte a vörös köd, és meggondolatlanul viselkedtem. Persze miután rálőttem Brattre az egész életem lepörgött előttem, hiszen ha eltaláltam volna őt, nagy bajba keveredtem volna.

-Normális vagy?-pattant fel a földről Bratt és megindult felém, de nagy meglepetésemre a barátai lefogták őt.-Engedjetek már el, a picsába is! Ez a kurva meg akart engem ölni.-egy könnycsepp csordult végig az arcomon, miközben Samuel még mindig a karjai között tartott engem. Teljesen sokkos állapotban voltam.

-Beca...-fordította maga felé a fejemet, mire lesütöttem a szememet. Nem akartam a szemébe nézni, ahhoz túlságosan is szégyelltem magamat. Sam az állam alá nyúlva kényszerített arra, hogy tekintetünk összekapcsolódjon, majd egy sóhajtás kíséretében folytatta, s felvette a földről a pisztolyt.-Honnan szedted ezt a fegyvert?

-Most már mindegy.-suttogtam, mire megcsóválta a fejét.

-Nem mindegy.-mondta ellentmondást nem tűrő hangon.-Beca, nem lesz semmi baj, csak mondd el, hogy honnan szerezted.

-Mike fiókjában találtam.-vallottam be kelletlenül, mire éreztem, hogy szívverése nagy mértékben felgyorsul. Hitetlenül Mikera pillantott, aki ijedten nézett vissza ránk.

-Meg tudom magyarázni.-kezdte, de láttam rajta, hogy már ő is az idegösszeroppanás szélén áll, csakúgy, mint szerintem ebben a teremben kb. mindenki.

-Majd megmagyarázod otthon, mert most elmegyünk.-mondta Samuel gyilkos tekintettel nézve a testvéremre. Mike lehajtott fejjel sétált hozzánk, de persze ebbe is bele kellett szólnia Brattnek.

-Megmondtam neked, Michael, hogy innen nem lehet csak úgy kiszállni.-ingatta a fejét.-Nem mész te sehová, amíg vissza nem adtad az ellopott cuccokat.

-És azokat honnan szerezzem vissza neked?-kérdezett vissza Mike. Bratt már épp nyitotta volna a száját, hogy visszavágjon nekünk, de az egyik barátja a vállára tette a kezét.

-Szerintem ezt már hagyjuk.-nézett Brattre, aki kikerekedett szemekkel nézett vissza rá.-Engedjük el őket, nem éri meg, hogy még több viszályt szítsunk.-Bratt ugyan nehezen, de végül bólintott egyet, de mi még mindig nem fogtuk fel, hogy tényleg elmehetünk.

-Na, menjetek már! Addig míg meg nem gondolom magam.-intett a kezével, mire mi mindhárman elindultunk a hátsó ajtó felé, hogy végleg elhagyjuk ezt az ijesztő helyet.

-Hé, várjatok!-szaladt utánunk az a fiú, aki az elébb békét tett a csapat között, amikor már épp kiértünk az épületből.-A pisztolyt adjátok ide nekem, nektek csak gondotok lenne belőle.-nyújtotta a kezét, mire kivettem Samuel kezéből és átnyújtottam a fiúnak.-Köszi.-kacsintott rám.

-Na, jó, nekünk mennünk kell.-ragadta meg Samuel a derekamat, és magához préselt. Elmosolyodtam féltékenységén, és összekulcsoltam az ujjainkat, mire ő belepuszilt a hajamba. Őszintén szólva attól is nagyon megijedtem, hogy haragudni fog rám a fegyveres ügy miatt, de úgy látszik, hogy nem neheztel rám emiatt. Természetesen számítok arra, hogy otthon majd még el fog mondani nekem egy-két beszédet.

-Oh, oké, értem.-bólintott, és meg sem várva, hogy elmenjünk, visszasietett a Flying Shuttle épületébe.

-Na, menjünk!-indult el Sam velem együtt, Mike pedig csak lehajtott fejjel kullogott utánunk. Szomorúan néztem a testvérem után, ugyanis el tudom képzelni, hogy milyen káosz lehet most a fejében. Samuel túl gyorsan szedte a lábait, és egy idő után úgy éreztem, hogy a kezemet is túl erősen szorítja, így megtorpantam, és kihúztam a kezem a szorításából.

Ijedten nézett rám, majd a kicsit kipirosodott karomra tévedt a tekintete. Óvatosan megsimította azt a részt, eközben pedig Mike is beért minket, s kíváncsi szemekkel nézett ránk.

-Sajnálom.-suttogta Sam.-Csak nagyon feszült vagyok, de nem szerettem volna neked fájdalmat okozni.

-Komolyan, Samuel, te vagy feszült?-akadt ki azonnal Mike. Úgy látszik visszatért az utálatos és kötekedő éne.-Hát bocs, de veled semmi sem történt ott bent, míg én majdnem meghaltam, Beca meg kishíján kinyírt egy embert.

-Azért ne túlozz ennyire! Mitől haltál volna meg?-vágott vissza Samuel. Szuper, ezek ketten az út közepén szeretnének leállni veszekedni!

-Bratt egy veszélyes ember, szerintem nem egy embert nyírt már ki.

-Ugyan, csak rá kellett nézni. Csak ugatott, de nem cselekedett volna.-legyintett Sam.

-És mi van azzal, hogy behúzott nekem? Folytatta volna, ha Beca el nem kiáltja magát.

-Akkor ezt is nekünk köszönheted, de induljunk már! Még haza is kéne érnünk.-indult el ismét Sam, azonban Mike megint megszólalt.

-Mi az, hogy ezt is nektek köszönhetem? Ne te mondd már meg nekem, hogy mit köszönjek meg és mit nem! Kurvára nem segítettetek semmit, csak játszátok itt a Teréz anyát, közben meg azt sem tudjátok, hogy miről van szó. Nem is ismertek engem, nem tudjátok, hogy milyen nehéz időszakon megyek át, akkor meg ne szóljatok bele az életembe, rendben?

-Akkor mondd el, hogy miben segítsünk!-szólaltam meg kicsit felemelve a hangom, hogy végre mindketten rám figyeljenek.-Ha nem ismerünk téged, akkor adj esélyt arra, hogy megismerjünk téged.

-Nem fogok beszélni a gondjaimról.-vetette oda sértődötten, mire felsóhajtottam.

-Akkor hogy segítsünk?

-Sehogy. Nem kell a segítségetek.-nézett ránk karba tett kezekkel.

-De igenis szükséged van a segítségünkre.-léptem közelebb hozzád.-Nyugi, anyáéknak nem mondunk semmit, csak mondd el, hogy mi a baj. Mi itt vagyunk neked. Figyelj, Mike, mindig is itt voltunk neked, még akkor is, amikor úgy tűnt, hogy nem érdekelsz minket, pedig de. Én csak úgy érzem, hogy túl nagy szakadék jött létre közöttünk, de ezen lehet segíteni.

-Jó.-sóhajtott, mire elmosolyodtam, és kitártam karjaimat, ezzel egy ölelésbe invitálva őt. Mosolyogva ölelt át engem, én pedig ismét őszintén mosolyodtam el a testvérem közelsége miatt. Olyan rég volt már, hogy megöleltük volna egymást, de úgy érzem, hogy ez az egy ölelés is elég volt arra, hogy ezt a hiányt kitöltse a szívemben.

-Én pedig bocsánatot szeretnék kérni tőled.-szólalt meg Sam, amikor Mikekal elváltunk egymástól. Mosolyogva Samuel mellé álltam és támogatóan megszorítottam a karját.-Mindig is te voltál a legjobb barátom, én pedig hagytam, hogy megromoljon a kapcsolatunk. Nem kellett volna, hogy engedjem, hogy kicsússzanak a dolgok a kezeim közül, de most szeretném, ha minden olyan lenne, mint régen. Azt szeretném, hogy együtt járjunk el sportolni, azt szerentém, hogy ismét együtt videójátékozzunk a nappalitokban, és azt is szeretném, hogy újra együtt nézzük a csajokat, úgy, ahogy régen.-mondta ki Sam, de éreztem, hogy mindjárt elröhögi magát.

Mikeból kitört a nevetés, én pedig játékosan meglöktem a mellettem álló fiú vállát. Persze, hogy nem mondta komolyan, tudtam én, és azt is tudtam, hogy csak Mikeot szeretné felvidítani, na meg persze engem idegesíteni, ami sikerült is neki. Mosolyogva néztem rá az életem két legfontosabb személyére, és boldogsággal töltött el, hogy ismét tudunk önfeledten nevetni. És azt hiszem most ez a legfontosabb.

Sziasztok! ♥ Hú, olyan boldog vagyok, hogy ma ismét tudtam nektek hozni egy részt. Remélem, hogy mindenkinek tetszik, és ne aggódjatok, annak ellenére, hogy most Happy end-del végződött a rész, még nincs vége a történetnek :) ♥

U