Block out [BEFEJEZETT]

11.rész

Általában az élet akkor is megy tovább, ha úgy érezzük, megállt felettünk az idő. Ha úgy érezzük, mintha nem is a földön lennénk, hanem egy teljesen más helyen. Az élet soha nem áll le. Akármennyire is rossz, alkalmazkodnunk kell hozzá, mert még akkor is benne vagyunk ebben a körforgásban, ha úgy vagyunk a földön, mintha nem is élnénk. Mintha csak léteznénk érzelmek nélkül.

És csakúgy mint az élettel, az idővel sincs másképp. Nem élhetem le úgy az életem, hogy olyasvalaki után esedezek, akit úgy sem kaphatok meg. Igen, most Samuelről beszélek. Nem lehetek ideges rá, hisz nem tehet arról, hogy szerelmes lettem belé. Na jó, talán egy kicsit az ő hibája is, de most nem ez a lényeg.

A lényeg én vagyok. Vagyis legalábbis én úgy gondolom, hogy rajtam múlik, hogy milyen életet élek. Hogy esetleg elpazarlom arra, hogy Samuelen gondolkozzak, vagy, hogy kihasználom. Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy el kell felejtetnem magammal Samet, mert ha nem teszem meg időben, baj lesz belőle, és lehet, hogy már túl késő is. Hiszen beleszerettem.

Gondolatmenetemet Daisy törte meg, aki meglengette előttem a karját, miközben a suliból igyekeztünk kifelé.

-Igen?-kérdeztem megrázva a fejemet.

-Figyelsz te rám?-kérdezte nevetve, mire én is felnevettem. Apropó Daisy. A tegnapi pompom próbán ismertem meg és rájöttem, hogy egy osztályba járunk. Egyébként nagyon bírom őt, azt hiszem Daisy itt az első igazi barátom és bár csak tegnap óta ismerjük egymást, máris jóba lettünk.

-Bocsi, máshol jártam.-mondtam nevetve, miközben kiértünk a sulliból. Azonnal megláttam Mikeot, ahogyan az autójának dőlve, Sammel beszélget, ezért inkább megtorpantam és Daisy felé fordultam.-Nem megyünk gyalog?

-De, menjünk.-bólintott egyet, amolyan "mindegy" stílusban és elindultunk a másik irányba. Nem érdekelt, hogy így kábé húsz perc lesz, mire hazaérek, de most nem akartam odamenni Mikehoz, hogy vigyen haza. Hisz ott állt mellett Sam is.-Egyébként még nem is kérdeztem meg tőled, hogy hogy tetszett a tegnapi próba.

-Jó volt.-vontam meg a vállam.-De nem értettem, hogy Skylarnek mi baja volt egész végig velem.

-Ezt hogy érted?-kérdezte Daisy, miközben felfele baktattunk a dombon.

-Hát sosem volt jó, amit csináltam, mindig rám szólt, és a tekintetével szinte megölt.-vontam meg a vállam, mintha csak azt mondanám, hogy milyen szép időnk van.

-Ne foglalkozz vele!-legyintett hanyagul.-Az ilyennek nem tetszik, ha nem ő van a középpontban és tegnap te voltál az új csapattag, ebből kifolyólag pedig, szinte mindenki veled foglalkozott.

-És egyébként ki az a lány, aki helyett beléphettem a csapatba?-tettem fel a kérdést, mire Daisy zavartan a földet kezdte kémlelni és megköszörülte a torkát, de nem szólt semmit. Egy ideig vártam, s már épp terveztem volna, hogy ismét megkérdezem tőle, de ekkor Daisy megszólalt.

-A neve Camila Green. Egy nagyon kedves, mindig mosolygó lány, aki elkövetett egy hibát és ezért kicsapták a csapatból. Vagyis tulajdonképpen csak Skylar csapta ki.

-De miért?

-Nem tudok pontos részleteket. Én annyit hallottam, hogy Camila és Samuel lefeküdtek, miközben Samuel még mindig járt Skylarrel.

-Micsoda?-hüledeztem.-És ezek után sem szakítottak?

-Nem.-rázta meg hevesen a fejét.-Úgy viselkednek, mintha semmi sem történt volna, de szegény Camila nagyon megbánta.

-Fogadok, hogy nem csak az ő hibája.-dünnyögtem és most az először úgy éreztem, hogy jó irányba halad a tervem, miszerint el kell felejtenem Samet, hisz most, hogy ezt megtudtam róla, mérhetetlenül ideges lettem rá.