14.rész

12.8K 549 70
                                    

Végre péntek. A nap, amikor már csak azt várom, hogy végre vége legyen a sulinak, én pedig hazamehessek a biztonságot nyújtó szobámba. De legalább már csak ezt a napot kell kibírnom, utána két nap szabadság.

Felvettem egy kék, szaggatott csőnadrágot és egy fekete rövidujjút, majd a táskámat a vállamra kapva, leszaladtam a lépcsőn, s a konyhába betoppanva, köszöntem Mikenak, aki épp pirítóst evett.

-Te nem kérsz?-kérdezte, egy másik tányéron felmaradt pirítósra mutatva.

-Nem, köszi.-ingattam a fejem mosolyogva és leültem az asztalhoz, miközben narancselevet öntöttem magamnak. Fejemet a kezemre támasztottam és a padlót bámultam, de közben erősen gondolkodtam egy bizonyos személyen.

-Mi van veled?-ráncolta a szemöldökét, mire egy pillanatra rá kaptam a tekintetem, de aztán tovább folytattam az álmodozást.

-Mi lenne?-kérdeztem mosolyogva.-Péntek van.

-És?-kérdezte továbbra is értetlenül.

-Ezen a héten ez az utolsó nap a suliban.-kezdtem magyarázni, mintha ez nem lenne egyértelmű.

-Biztos.-kezdett bólogatni, de láttam rajta, hogy nem hisz nekem.-Fura vagy, Rebeca.-ingatta a fejét mosolyogva.-Nem szoktál ilyen boldog lenni.

-Hát most az vagyok.-néztem rá egy pillanatra.-Na, megyünk suliba?

-Aha.-pattantunk fel egyszerre az asztaltól és a cipőnket felvéve, kisiettünk a házból. Az autóba beszállva Mike azonnal beindította a motort, így elindultunk a suli felé, és ami a legfurcsább volt az egészben, hogy vártam, hogy odaérjek. Hogy újra láthassam őt. Akár a barátnőjével, akár nélküle, nekem az volt a fontos, hogy lássam őt.

Mike leparkolt egy helyen, én pedig kiszálltam az autóból és ismét bevártam a testvéremet, azonban most nem hagyott ott. Együtt indultunk el az épület felé, és mint mindig, Sam ismét a suli bejáratánál várta őt. Miután lepacsiztak, Samuel küldött felém egy apró mosolyt, amitől olyan szinten elpirultam, hogy inkább bementem az épületbe, nehogy meglássa milyen hatással van rám.

Miután beléptem a laborba, ugyanis most fizikánk lesz, megláttam Daisyt, ahogy az egyik padban ül, így levágtam magam mellé és miután megöleltük egymást, kikészítettem a cuccaimat az órára.

-Hol voltál tegnap?-kérdeztem csak úgy mellékesen.

-Nem volt kedvem jönni.-rántott vállat, mire felnevettem.-Most mi van? Neked is szokott így lenni, nem?

-Aha, de ha én ilyet megtennék, Mike azonnal elmondaná a szüleimnek.-vallottam be, most pedig Daisy kezdett röhögni.-Most mi van?-kérdezte tőle ugyanazt nevetve, mire csak legyintett egyet.

-Történt valami fontos dolog tegnap?-kérdezte.

-Több, mint hinnéd.-sóhajtottam egyet, mire kíváncsi tekintettel nézett engem.-Tegnap Sammel összevesztünk, de nyugi, aztán kibékültünk, csak elég kellemetlen volt az egész.

-Várj!-mondta átgondolva a dolgokat.-Samuellel összevesztetek, de aztán kibékültetek. Mi történt a kettő között?

-Nagyon ideges volt rám, és azt állította, hogy én csak azért barátkozom Camilával, hogy megtudjak dolgokat róluk. Igen, ez így is indult, de közben barátok lettünk, ő pedig ezt nem tudhatta. Én szintén felhúztam magam és azt mondtam neki, hogy Camila egyedül van csak azért, mert nem tudja a nadrágjában tartani a farkát.-mosolyodtam el.

-Mit mondtál?-kezdett hüledezni, de közben nevetett is.-Ezt nem hiszem el! És erre mit mondott?

-Pontosan ez volt a reakciója, csak nevetés nélkül.-gondoltam vissza a tegnapi napra.-Utána megkértem, hogy hagyjon békén, de a lelkiismeretem nem hagyott sokáig nyugton, így miután kicsengettek az utolsó órámról bocsánatot kértem, ahogy ő is.

Block out [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now