A sárkányok őrzője ~Szünetel~

3. Csak az én életem

~6 évvel később~

A nap magasan az égen jár, és pont engem süt. Homlokomon gyöngyözik az izzadság pólómat a mellemnél megcsavarva felkötöttem és hosszú nadrágom szárait leszaggattam. Hajam jó magasra kötve, de sajna így is izzad mindenem. Egyik munkatársammal pontosabban egy férfival dobáljuk fel a hatalmas széna bálákat a szekérre, ami meg-megnyikkan a súly alatt. A szekér elé fogott két öregebb ló szerintem nem nagyon örül, hiszen minden alkalommal mikor felrakjuk a következő bálát szinte mérgesen prüszkölnek. Az utolsó bálát fellendítve a társam vállba vereget és elmegy beszélni az árussal aki, elviszi a vásárba a rakományt. Egyik kezemet csípőre teszem, míg másikkal letörlöm a homlokom. Kezeimet vastagon kosz fedi pont, úgy ahogyan a hajamat és az arcom legtöbb részét is. Bár az elején szobalányka akartak kinevelni hatalmas erőm miatt végül elég sok férfias munkát kell nekem elvégeznem.

- Tessék, igyál egy keveset! – Nyújt felém a hideg kútvízzel telített vödröt Ajna. Az évek alatt sokat nem változott. Csak a barna szemei alatt húzódó karikák lettek mélyebbek és kontyba fogott szemével megegyező színű haja egyre igénytelenebb. Hálásan mosolygok rá és kezeimet pohárnak használva merítek néhányat a vízből. Annyira hideg hogy még a fogam is belefájdul, de iszom tovább. Annyira jól esik főleg egy ilyen meleg napon, mint a mai. Ajna belemárt, egy rongyot a vízbe majd jól kicsavarja. Átdobja, felettem majd ráteríti a fejemre. – A végén még napszúrást kapsz te lány! – Mondja aggódva és közben a rongy végeivel az arcomról próbálja leszedni a nagyja koszt. Nevetve lököm el kicsit magamtól, amire felhúzza szemöldökét.

- Megint túl sokat aggódsz! Nem lesz semmi baj, tudok én vigyázni magamra. – Azzal elenged egy féltő sóhajtás után. A kertben munkálkodva a rongyot a fejemre terítem, hátha megóv a nap sugaraitól. Egyesével húzogatom ki a gazokat és metszem meg a rózsabokor szárait.

- Látom, javában megy a munka! – Árnyékol le hirtelen valaki. Még csak fel sem kell néznem, hogy, tudjam, ki lehet az.

- Hogy-hogy ilyen korán fenn van? – Mosolygok fel rá. Chars szélesen mosolyog vissza és fejét enyhén oldalra dönti.

- Sosem hagynám ki ezt a csodaszép látványt. – Próbál bókolni miközben él feltápászkodom a rózsa alól. Kinézetre pont olyan, mint a legtöbb tündérmesében szereplő herceg. Szőke haj, kék szemek. Helyes arc és tökéletes alak. De személyiségre inkább hasonlít egy nagy testbe zárt kisgyerekre. Makacs és elég beképzelt.

- A végén még bepiszkolja a csodaszép ruháját uram! – Hessegetem arrébb és a metsző ollót visszadobom a nagy szerszámos dobozba. Leszenvedem a kertész kesztyűt és azt is mellé hajítom közben Chars ismét mellém áll. Élére vasalt és csillogó gombokkal teletűzdel, ruhája kiemeli szeme kékjét és még elegánsabb külsőt kölcsönöz neki. Ilyenkor én elgondolkodok, hogy mellette milyen rosszul festek. De ez ellen nincs mit tenni. Hiszen ő a Déli-királyság Hercege, és én csak egy cseléd.

- Miért magázol? Már ezerszer megmondtam, hogy tegez le nyugodtan! – Erősködik. Én szemeimet forgatom, és teljes testtel, felé fordulok.

- Azért mert az Apja bármikor megláthat minket és jól tudja, mennyire utálja, ha beszélünk! Bár ön nem kerül bajba attól én még igen. És már csak egy húzásom van erre a hónapra... - Mondom a végén felsóhajtva. Egy hónapban minden dolgozónak három dobása van. Persze én folyton a miatt kerülök bajba, mert Chars olyankor akar, velem bájcsevegni mikor az Apja a közelben van. Pedig szerintem jól tudja, hogy már nem egyszer meg lett tiltva neki is és nekem is.

- Tudom, tudom. Bocsi! Megpróbálok jobban oda figyelni erre. – Vakarja meg a tarkóját nevetve. – Apámról jut eszembe mondta, hogy le kéne mosnod az ablakokat. – Vállaim leereszkednek és a vár irányába tekintek. Három emelet és mindenhol padlótól tetőig tartó ablakok sokasága foglal helyet.