A sárkányok őrzője ~Szünetel~

13. Emma és a lányok

Halkan állok az ajtóban fülemet erősen oda nyomva, hogy minden szót hallhassak. Bár ha nem tettem volna, akkor is biztos hallottam volna, mindent hisz szinte ordibálnak.

-... és aztán? Attól még nincs jogod ehhez! – Mondja fennhangon Emma. Igazán mérgesnek hangzik.

- Nem tettem semmit. És amúgy is, ha tettem volna se tehettél volna semmit sem. Hisz te nem teszel lépéseket! – Mondja Chars és most először hallom őt ordibálni.

- De te pontosan tudod, hogy miért! – Mondja megcsukló hangon Emma. Már bizonyára a sírás határán van. – Ha elmondanám neki, hogy a lányokat szeretem szerinted mit reagálnia? – Kérdi sírós hangon. A lányokat szereti? Ez új infó. – Szerinted mit mondana? Legyünk barátok? Mert ennek kevés az esélye. Biztos undorodna, tőlem elfordulna és... és... - Hangja erőtlen és rengeteg helyen megcsuklik. Van egy olyan sejtésem, hogy rólam van szó. Nem akarom, hogy sírjon, mert akkor egész további úton szomorkás lesz. Közbe kéne lépnem! Egy erőteljes mozdulattal belököm az ajtót és ők mindketten meglepődve néznek végig rajtam. Emma feje teljesen elvörösödik míg Chars csak lehökken.

- Miért ítélne el és kicsoda? – Kérdem az ajtóban állva csípőre tett kézzel.

- Uma te megint hallgatóztál? – Chars a pillanatnyi sokból magához térve mérgesen teszi fel a kérdést, de én kezemet felé nyújtva hárítom.

- Nem ez most a lényeg. – Mondom, miközben szemem végig Emmán tartom.

Az ágyon ülök míg Chars és Emma elmagyarázzák a helyezettet, míg én szárított húst majszolok.

- Érted már? – Kérdi Chars már elég idegesen hisz nem elsőre magyarázzák el az elejétől.

- Szóval egyáltalán nem bírod a fiúkat? – Kérdem ismét, mint eddig amire Chars fejét fogva megy arrébb.

- Én ezt már nem bírom, feladom! – Jelenti ki és leül, az egyik székre majd durcásan morog az orra alatt.

- Nem, nem bírom őket, mint már említettük. – Mondja Emma meglepően nyugodtan azt hittem mostanra ő is ki fog akadni.

- Nem értelek! – Mondom a hússal mutogatva és teli szájjal. – Én a lányokat és a fiúkat is bírom olyan fura, hogy valaki pont a srácokat nem bírja. – Mondom, amire mindketten dermedten néznek rám.

- Mit mondtál? - Kérdi Emma felcsillanó szemekkel.

- Sosem volt bajom azokkal, akik a saját nemük iránt vonzódik, főleg azért mert én mindkét nemmel tök jól elvagyok. Bár sajnos igazi szerelmen alapuló párkapcsolatom nem volt még. – Mondom a tarkómat dörzsölve. – Igen elbeszélgetek mindenkivel és elvagyok mindenkivel, de azt a bizonyos szikrát, mint amiről egyesek beszélnek sosem éreztem! – Mondom megrázva a tálat és a maradékot a számba öntöm.

- Te sosem voltál szerelmes? – Kérdi Chars ledöbbenve. Én csak vállat vonok és rágok tovább.

- Senki sem tett rám mélyebb benyomást így nem. – Mondom egyszerűen. – De miért voltatok ennyire kiakadva? Simán elmondhattátok volna előbb és akkor nem lett volna egy ilyen kínos beszélgetésünk. – Mondom egyszerűen és felállva nyújtózkodni kezdek. Mindketten ledöbbenve néznek rám majd Chars arca elkomorodik.

- De hisz neked volt már pasid emlékszem rá! - Mondja, amire lefagyva torpanok meg és értetlenül nézek rá.

- Tessék? Nekem? – Kérdem magamra mutatva és próbálom kitalálni kiről, lehet szó.

- A lovász segéddel együtt voltatok nem? – Kérdi ingerülten és egyenesen a szemembe néz. Lovász segéd? ...

- Oh, hogy róla van szó! – Csapok a homlokomhoz. – Ugyan vele csak nagyon jóban voltunk ennyi az egész nem volt köztünk semmi. – Mondom nevetve.

- Akik között nincs, semmi azok nem puszilgatják egymást. – Dörmögi az orra alatt miközben Emma hol rá, hol pedig rám nézett válaszokat várva.

- Olyan volt mintha a kisöcsém lenne. – Mondom, még mindig nevetve majd oda megyek hozzá és adok egy puszit a fejére. Ő ijedten kapja fel tekintetét a földről és fülig vörösödve néz rám. – Látod! Veled is megteszem, pedig nem érzek semmi komolyat! – Mondom mosolyogva, amire térdre esik, és kezein megtámaszkodva nézi a földet. – Mi a baj? – Kérdem leguggolva elé.

- Ugyan semmi... - Mondja síráshoz közeli hangon. Emma a vállamra teszi a kezét és kedvesen rám mosolyog.

- Most már későre jár, menny pihenni holnap korán indulunk. – Mondja, amire én szót is fogadok és elköszönve elindulok vissza a szobám felé. Út közben végig azon agyalok miért hallgatták ezt el annyira előlem... talán nem bíznak meg bennem? Bár hogy őszinte legyek nem igazán érdekel. Szóval beérve a szobámba leveszem a takarót Randyről és magamra terítve szinte egyből elnyom az álom.