21. Szülinapi buli

2.5K 226 7
                                    

Latinux fészkében épp a tojásokra figyelek, míg körülöttem a többi sárkány békésen elvan a saját dolgával. Mazsola a többi Shimnaval játszadozik a bokrokon. Kezdem unni magam így az eget kémlelem. A csillagok már előbújtak és a hold tisztán látszik a felhő nélküli égen. Olyan nyugodt itt minden... bár itt maradhatnék csak egy kicsit tovább. De meglátom, hogy Latinuxék közelednek és csalódottan felsóhajtva állok fel a tojások mellől. Leszállnak és a nőstény egyből visszafekszik a tojásokhoz. 'Köszönöm, hogy vigyáztál rájuk!' Hajtja le hozzám a fejét Latinux.

- Nincs mit! Bármikor. – Simítom végig a fejét. 'Mond, csak minden rendben van veled?' Kérdi aggódva. – Persze mi baj lenne? – Kérdem kuncogva. 'Nem is tudom... olyan más vagy ma.' – Csak fáradt vagyok. Egész este fent voltam. Ha haza értem egyből lefekszem aludni! – Nyújtózkodom meg a holdfényben. 'Szeretnéd, ha haza repítenélek?' – Kösz kihagyom! – Vágom rá egyből. – Tudod, hogy nem bírom a repülést. Te maradj, csak itt én visszasétálok! – Mondom, és már indulok is de Latinux farkát körém tekeri és visszafog. 'Uma... ha bármi van, ami nyomja, a lelked nekem bármikor elmondhatod, ugye tudod!' Mondja nyugtatás képen. – Tudom. – Bár magabiztos és megnyugtató akartam lenni hangom még is rideg és távolságtartó. – Én most megyek inkább... - Azzal Latinux utamra enged, és én neki vágok a hosszú sétába vissza a kastélyba. A falevelek ropognak a lábam alatt, a baglyok hallatják hangjukat, ami vegyül néha egy sárkány hangjával is. Olyan békés ez az éjszaka. Elég sokáig sétálok mikor is valami landol a vállamon. Felé fordulva meglátom a teljesen kimerült Mazsolát.

- Oh, istenem úgy sajnálom. – Fogom kezembe a kis élőlényt. Sikeresen ott hagytam. Ez is csak én lehetek... Nem értem Emma miért van oda értem. Hisz én csak elszúrni vagyok képes a dolgokat. Mindig mindent elfelejtek, mindent elrontok, mindenkinek csak csalódást okozok... Miért is vagyok én itt? Mi értelme van ennek az egésznek? Hisz én nem ide való vagyok. Én sehova sem tartozom igazából... Ahogy nagyban magammal veszekszem, megérkezem a kastélyhoz. Elég csendes a környék egyedül Emma szobájában ég még a villany. Bizonyára még buliznak a többiekkel. Bár gondolok rá, hogy benézek, de inkább elvettem az öltetett hisz biztos csak elrontanám a hangulatot. Felsóhajtva indulok el a bejárat felé mikor is meghallom Alice hangját az ajtó túlsó felén. Ledermedek, majd rossz szokásomhoz hallgatózni kezdek. Vihog a kis barátnőivel, de valami nem stimmel. Hangja még a szokásosnál is sokkal kárörvendőbb.

- Hát nem volt valami röhejes Emma arca? – Kérdi még mindig nevetve. – Istenkém még is mit gondol magáról? Ki lenne olyan elvetemült, hogy elmenjen annak a nyominak a bulijára? – Kérdi mire pár főből álló társasága elkezd kuncogni. Hallom, ahogyan egyre közelebb érnek az ajtóhoz ezért elbújok a közeli bokorba. Ők kilépnek, az ajtón majd az istálló felé indulnak meg. Én teljesen ledöbbenve ülök lent a földön és a történteken gondolkodok. Tudtam, hogy Alice nem a legkedvesebb személy ezen a világon, de attól még ezt nem néztem volna ki belőle. Bizonyára nagyon megbántották Emmat. Emma! Te jó ég mit tehettek vele? Kipattanva a bokor takarásából berontok az ajtón és elkezdek Emma szobája felé futni, ahogy csak bírok. Mikor végre elérem az ő szobáját már levegőt is alig bírok venni. Szívem a torkomban dobog. Nem tudom, mire számítsak, mire készítsem fel magamat lelkileg. Gyengéden kopogok be az ajtón, de nem jön válasz.

- Emma? Odabent vagy? Láttam, hogy égnek a villanyaid szóval esetleg bejöhetnék? Persze csak ha szeretnéd! El is mehetek, ha nem akarsz látni... - Hiába. Semmi válasz nem érkezik. Mazsola lemászik a földre és elkezdi bepasszírozni magát az ajtó alatt. Én leguggolva hozzá figyelem, ahogyan akárcsak egy profi besurranó tolvaj bemegy a szobába, majd kinyitja nekem az ajtót belülről. Lassan nyikorogva nyílik ki az ajtó, ami a csendes környezetben olyan mintha a világ leghangosabb dolga lenne. - Emma? – Kérdem ismét, de semmi válasz. Mazsola beleugrik a zsebembe és meglapul annak alján. Kicsit nagyobb lendülettel benyitok, és akkor látom, hogy sehol senki. A gyönyörűen kidíszített szoba teljesen üresen áll. A kis asztal tele van édességekkel, italokkal, de mindegyik érintetlenül hever ott. Társasjátékok tucatjai vannak szépen egymásra helyezve az ágyon, de azok is bontatlanul állnak rendületlenül a szépen bevetett fekhelyen. Szinte rossz rájuk nézni. Emma annyit szenvedett ezért. Annyit készült és még is... minek? Hiába kutatom, át az egész helyiséget őt nem találom sehol így kiszaladva a szobából, mint egy őrült kezdem el keresni az egész kastély területén. Nincs a könyvtárban, sem pedig a belső kertben. Semmi nyoma sincs így kezdek bepánikolni mikor is elszaladva a konyha előtt zajt hallok. Visszatolatva hallgatózni kezdek, mire ismét valami zörögni kezd. Kicsapom a kétszárnyú ajtót és szembe találom, magam egy tálat szorongató Emmával ki lefagyva figyel engem. Megkönnyebbülve fújom ki a levegőt.

A sárkányok őrzője ~Szünetel~Where stories live. Discover now