A sárkányok őrzője ~Szünetel~

8. Hirtelen változások

Chars olyan energikusan mesélte Apjának a történteket, hogy ő alig tudta felfogni a szavak jelentését. Én magamban sírva próbáltam elfogadni a tényt, hogy nincs vissza út, de nem igen ment. A Király persze bizonyítékot is akart és pont ezért állunk kint a kastély előtt. Én karba tett kézzel csak szúrósan nézem Charst aki meg türelmetlenül toporog.

- Nem hívom ide! – Jelentem ki már vagy ötödszörre, amire oda jön hozzám. Nem értem miért, de Apjának nem elég a hatalmas fekete jel a vállamon.

- Ugyan már Uma ha ide hívod, elhiszi, és akkor jöhetsz velünk a képzőbe! – Mondja a vállimnál fogva engem.

- De én nem akarok menni és ezt te is tudod! – Mondom ellökve. – És amúgy is, ha a jel nem elég meggyőző neki nem tehetek mást. - Mondom feltartva kezeimet védekezve. Chars idegesen néz hátra Apjára, aki már elég türelmetlenül és kissé mérgesen álldogál minket nézve. Chars izzadva vezeti vissza rám a tekintetét. Könyörgő kiskutya szemekkel mered rám, amire megtorpanok, és inkább félre nézek. – Tudod jól, hogy ezt utálom! – Mondom vissza-vissza nézegetve rá, de még nyüszögni is elkezd, amire csak fejemet fogva sóhajtok fel. – Jól van, megteszem. – Mondom, amire elmosolyodik és visszamegy ideges Apja mellé. 'Gondolom hallottad! Gyere ide, de ha lehet, ne kelts nagy feltűnést.' Mondom magamban. 'Egy sárkány szerinted nem kelt olyan nagy feltűnést?' Kérdez vissza a sárkány. Én csak a szemeimet forgatom és hallgatom, ahogyan a nagydarab sárkány áttörekedik az erdőn néhány fát kidöntve. Egész szép kis néző sereg gyűlik össze a nagy hangzavarra, de amikor végre kidugja, a fejét a fák ágai közül mindenki fejvesztve menekülni kezd. Az őrök védekező állásban veszik körbe a Királyt és fiát, míg én csak a sárkányra nézek, aki kilép a nagy térre és fejét lehajtja hozzám. Én egyik kezemet a fejére teszem, amire lehunyja a szemeit. Elmosolyodok majd gyorsan le is fagy a mosolyom és visszahúzom a kezemet. A Király arrébb küldve a védelmező és aggódó őröket mellém lép és egyik kezét a vállamra helyezi. Kisé undorodva nézem azt a mosolyt az arcán, amit eddig csak a családjának mutatott meg.

- Emberek hadd mutassam be legújabb családtagunkat Umat a Sárkányok őrzőjét! – Fordul a tömeg felé, akik eljenezve örülnek, de én nem tudok mosolyogni. Eddig senki se vett figyelembe engem. Aztán történik egy ilyen baleset és egyből így kezdenek el viselkedni. – A tiszteletére tartunk, ma egy hatalmas partit szóval értesítsék a közelben lévő nemeseket a jó hírről. – Mondja, amire az őrök lóra pattanva elindulnak a falu felé. Ellépek mellőle, amire a keze, ami eddig a vállamon pihent leesik. Meglepetten néz rám.

- Nincs erre szükség! Nem vagyok oda a partikért. – Mondom mogorván. A Király csak felnevet, és a hasát fogja.

- Ugyan már! Úgy is hozzá kell szoknod most, hogy a nemesek közé tartozol. – Mondja, amire lefagyok. Mondja, és csak mondja a magáét, de nem figyelek. Én, mint nemes? Ez csak valami vicc... Chars gondolom észrevette a zavarodottságomat és leállítva Apját félre húz engem be a kastélyba. Maga után húz, egészen a szobájáig ahonnan kiküldi a jelenleg ott takarítókat és becsukja az ajtót.

- Bocs az Apám miatt. Kissé túlbuzgó! – Mondja a tarkóját dörzsölve. Én csak magam elé nézve hallgatom őt. – Nem mintha rajonganék az ötletért, de kérni kéne az esti parthoz ruhát Emmatól, nem? – Kérdi leülve az ágyára.

- Nem megyek el! – Mondom egyszerűen és leülök a földre. Chars meglepetten néz rám és kissé zavarodottan dönti félre a fejét és villant egy bizonytalan mosolyt.

- Ezt hogy érted? – Kérdi értetlenül.

- Hát úgy hogy nem megyek! – Mondom elfeküdve a földön és kezeimet a fejem alatt összekulcsolom. – Nincs okom, se kedvem elmenni. Azért hogy hallgassam, ahogy az idióta és beképzelt nemesség jópoffizik nekem valahogy nincs kedvem, se gyomrom. Gondolj csak bele egész eddig egy senki voltam, sőt még most is az vagyok. De egy varázsütésre mindenki tisztelni kezd és örül, ha megjelenek! – Mondom amire Chars a földre szegezi a tekintetét.