A sárkányok őrzője ~Szünetel~

28. Esti edzés és Vizsgák

- Húzd ki magad! Vegyél mély levegőket, és hagyd, hogy a gondolataid szabadon áramoljanak. – Mr. Blem a jobb oldalamon áll, ahogyan én egy rúd tetején, egy lábon egyensúlyozva próbálok nem leborulni. Nem kicsivel arrébb, szerencsétlen Jack próbál egy fekvőtámaszt csinálni, de a kezei remegnek, mint a spagetti. Roxanne persze barátját biztatva ül mellette ölében pedig a kis Pete, Jack vadászgörénye.

- Miért nem csinálhatok valami fizikait, mint Jack? – Kérdem, mire járóbotjával ráüt a rúdra és én egyensúlyomat vesztve zuhanok a földre. – Hé, ez fájt ám! – Már pattannék, fel mikor kihúzza alólam a kezemet és visszaesek. – Vallja be, hogy ön ezt kifejezetten élvezi. – Hátamon fekve összefonom a karjaimat és mérgesen nézek fel rá. Üres semmibe bámuló fehér szemitől még mindig kiráz a hideg.

- Neked másra kéne összpontosítanod nem a fizikai erődre. – Rázza fejét lemondóan.

- Minek? Eddig jól bejött az izomerő! – Végre engedi, hogy legalább felüljek és befeszítem a karjaimat. – Higgye, el bárkit le tudok győzni, amíg ezek itt, megvannak. – Önelégülten mosolygok, mire fejbe kólint.

- Ne legyél ennyire beképzelt! Na, mássz vissza a rúdra! – Adja ki a parancsot és oda lép Jackhez. Szemeimmel követem majd mikor biztos távolba ér csak akkor állok fel. Hogy lehet ilyen velem? Sose dicsér meg pedig már majdnem az egész csapatot levertem közel harcba. Még is csak szidni képes. Felállítom a rudat majd véve egy mélyebb lélegzettet felkapaszkodom rá. Beletelik pár próbálkozásba mire ismét a lábamon állok rajta. 'Ne agyald túl!' Szólal fel Latinux. Könnyű azt mondani. 'Tereld el a gondolataidat. Mondjuk, gondolj az erdőre vagy a sárkányokra. Szép emlékekre!' Bár nem hiszek az ilyenekben még is megpróbálom becsukni a szemem. Meginogok, és majdnem megint eldőlök.

- Gondolj Zikire. – Lenézve Tobi látom meg ki a kezeivel háta mögött mosolyog fel rám. – Az általában mindig lenyugtatott. – Kuncog fel. Megemelem a fejem és megpróbálom feleleveníteni Zikit. Apró botladozó lábak. Gyönyörű vajszínű sörény. Fekete szemek és test. Ahogyan boldogan ugrálja körbe anyját a réten. De aztán jöttek azok a rohadék... Ekkor elvesztem az egyensúlyt és ismét előre esek. Tobi gyorsan elém ugrik és elkap. – Jól vagy Angyalom? – Kérdi aggódva, de azért látom az örömöt az arcán, hogy megérinthet engem. Ellököm magam és leporolom az alapból tiszta ingemet.

- Megvagyok. – És elindulok vissza az épületbe. Elegem van ebből. Nekem ehhez nincs türelmem.

- Még is merre mész Uma! – Szól utánam Mr. Blem. Mérgesen sietek elé és fennhangon mondom, meg mit gondolok erről az egészről.

- Ezzel én nem érek el semmit! Senki nem nyert úgy harcot, hogy rudakon egyensúlyozott és gondolkodott. Ismétlem gondolkodott! Milyen agymenése volt mikor ezt kitalálta? – Fogom a fejem. Jack és Roxanne meglepetten néznek, fel rám majd kicsit arrébb vonulnak.

- Uma kérlek, ne hagyd itt az edzést, ismét! – Mr. Blem meg sem emeli a hangját, mintha természetes lenne, hogy majd hallgatok rá.

- Miért mi lesz, ha igen? Megint megver a hülye botjával? – Szinte nem is gondolkodok és kirúgom a kezéből a járóbotját. Elég nagy hanggal esik a földre és mindenki lefagy. Ezt azért nem akartam. Tudom, hogy ez segít neki látni és nélküle kezei remegni kezdenek. Oda sétálok, és lassan felveszem a fűből. Végig futtatom, rajta a kezemet majd visszaállok Mr. Blem elé. Megemelem a kezét és belehelyezem a botot. – Sajnálom, de ez nem én vagyok! – És azzal elsétálok vissza a szobámba. Senki se szól utánam vagy csinál bármit is. Levetve magam a szobám padlójára csak a plafont bámulom egy ideig. Mazsi felébredve egyből oda száll a homlokomra és doromboláshoz hasonlító hanggal dörgölődzik a fejemnek. Felülök, és kezembe fogva simogatom egy darabig. Mr. Blem olyat akar rám erőltetni, amire nem vagyok képes. Én csak egy dologhoz értek és ahhoz a testemet kell fejlesztenem. Visszahelyezem Mazsit a párnára hagy aludjon, míg én az ágy keretére felkapaszkodva kezdek el húzódzkodni. Mert én csak ehhez értek.

~Másnap reggel~

Átmosom az arcom és kifésülöm lassan megint túl hosszú hajamat. Felfogom egy kontyba, amit az illemtanárom tanított majd felveszem az ingem és a nadrágom. Szerintem én vagyok az egyetlen lány diák, aki a fiúk ruháját hordja, mint egyenruha. De hé, szerintem igenis jól áll! Mazsi a szoba ajtaja melletti kis szekrényen ül, és amint meglát, boldogan kezd el pattogni.

- Sajnálom szívem, de nem jöhetsz ma velem! – Simítom meg az egyik ujjammal a kis sárkány fejét. – Majd legközelebb. – Ő kicsit bánatosan repül vissza az ágyra, de végül enged elmenni.

- Szép jó reggelt Hercegnő! – Karol át balról John széles mosollyal és oldalra zselézett hajjal

- Mily szép reggel virradt ránk nem de bár, Angyalom! – És jeleneik meg a jobbomon Jason. Hisz ez a kettő mindig együtt van. Mindketten egy csomag része és pont ezt szeretem bennük.

- Definiáld a szépet! – Forgatom, a szemeim majd lelököm magamról a kezüket. – Tudjátok, hogy ma van a vizsga első napja igaz? – Erre összenéznek, majd felnevetnek.

- Persze hogy tudjuk. – Hangjuk szinkronban cseng fel, majd John folytatja egyedül. – De minket nem igazán érdekelnek az eredmények.

- Nem úgy, mint másokat! – Fejezi be Jason és mindketten erősen rám néznek.

- Hé, nem tehetek róla! Hajt a versenyszellem. – Fordulok el kuncogva. Bár igazából csak nem akarok annyira kilógni közülük.

- Emlékszel még arra, hogy mit ígértünk meg egymásnak még az év elején? –Fonja össze mérgesen karjait John. Muszáj egy pillanatra elgondolkodnom, mert nem igazán jut eszembe. Félúton felbukkan Tobi ami kizökkenti az ikreket így megúszom a válaszadást.

- Szép jó reggelt, bájos Angyalom! – Emeli meg a kezem és gyengéden megcsókolja a kézfejem. Azok a fekete szemek, ahogyan rám néz. Tényleg meg kéne, gondolnom kit hívok rondának. A végén még beadom a derekam neki. De ez persze nem ma lesz. Kiveszem a kezem a szorításából és megforgatom a szemeimet.

- Aszta, de nyálas it valaki! – Kezd nevetni Jason míg testvére erőltetetten öklendezik. Tobi mérgesen néz rájuk, mint aki kész arra, hogy lerobbantsa a fejüket. Én előre sétálok, és mint az elveszett kiskutya Tobi egyből szalad utánam.

- Majd dumálunk a vizsga után? – Kiállt utánunk John boldogan. Visszafordulok és hátra felé sétálva nézek rájuk. Tényleg örülök, hogy megint jóban vagyunk.

- Persze, majd lent a réten találkozunk! – Integetek fülig érő mosollyal majd ismét irányba fordulok. – Te is meny dolgodra nekem most muszáj lesz koncentrálnom! – Simítom meg Tobi haját, amin érződik a vastag festék réteg. Szürke hajat csinálni nem is olyan egyszerű. Ő erre teljesen elvörösödik majd megköszörülve torkát mélyen meghajol.

- Ahogy óhajtod Angyalkám. Majd remélem én is élvezhetem majd a társaságod a későbbiekben. – Próbál csábos lenni, de arca mutatja, teljesen zavarban van.

- Majd meglátjuk. – Kuncogok az orrom alatt és belépek a terembe. A legtöbb női őrző már a helyén ül, és úgy tűnik már csak Roxanne hiányzik közülünk. Beülök Emma mellé és mély levegőt veszek.

- Ne aggódj menni fog! - Teszi rá a kezét az enyémre. Mintha puhább lenne, mint eddig. Biztos valami új krémet használ. Miután Roxanne is betoppant kiosztották a vizsga lapokat. Majdnem tíz egész lapnyi feladat. Bevallom nagyon féltem. De amint elkezdtem írni nem volt megállás. Még szerencse hogy annyit tanultam!