A sárkányok őrzője ~Szünetel~

15. UMA!!!!

Az ágyamon fekszek a plafont bámulva. A kezemben egy papírlapot szorongatok, amin az órarendem van elég rondán leírva. „Légy természetes és senki se tudja meg miknek vagy az őrzője világos!" Ezek voltak a képző irányítójának a szavai. Szinte rögtön azután hogy a bohóc bemutatott minket a nagy nézőközönségnek elvittek és alapos fejmosást kaptam. Szinte minden órán egyedül leszek, mivel nekem több olyan óra kell ami Charséknak felesleges. Mint például az illemtan, vagy zeneóra. Bár nem értem miért kell meg tanulnom énekelni és hangszeren játszani elméletileg alapkövetelmény így nincs más választásom. Oldalra nézek és tudom nincs sok időm hátra. Hamarosan megjelenik a mellém rendelt tanár, aki kísérgetni fog mindenhova. Megszűnik az önállóság. Még csak most kezdődött az év és én itt fekszek egy unalmasan és túlzottan kidíszített szobában ágyam sarkán a kiosztott ruha, amit viselnem kell. Földig érő egyenes kék ruha, aminek még az ujja is hosszú nem is említve a nyakamat fojtogató nyakörvet, avagy ahogy ők hívják „nyaklánc". Na, nem ezt tuti nem engedem! Felpattanok és felkapom a nadrágom meg a pólómat, amik még teljesen 'újak'. Felrángatom a cipőmet és ekkor az ajtón valaki kopog.

- Miss Uma! Indulnunk kell az illemtan órájára! – Mondja az unalmas hangján az unalmas nő. Ideje átmozgatni az itt lakókat! Magamban kuncogok majd lehervasztva a mosolyomat, ajtót nyitok és elcsúszva az igazán morcos nő mellet megállok előtte. – Még is mi ez az öltözet? – Kérdi ledöbbenve. – Azonnal öltözzön át! – Mondja teljesen kikelve magából. Sötét barna haja olyan erős kontyba van fogva, hogy szinte szakítja az arcbőrét. Feje tele van ráncokkal és a szeme alatti egyik ránc mintha egy elég termetes anyajegyet takarna. Mérgesen néz rám a fekete szemeivel olyan mintha a lelkemért jött volna.

- Igazán sajnálom hölgyem. – Mondom tisztelettudóan meghajolva. – De az igazat megvallva semmi kedvem hozzá! - Mondom kiegyenesedve és rányújtom a nyelve. Arca dühtől fél perc alatt bevöröslik és nyúlna értem, de én ügyesen kitérek. – Nem most! – Nevetek fel és elkezdek szaladni a lépcsők felé.

- Mi... de hát. ŐRSÉG! – Kiáltja el magát a nő mire néhány elég marcona katona lép elém. Nevetve kerülöm ki őket és az egyiket még sikerül is fellöknöm.

- Bocsesz. – Intek vissza és a lépcsőt elérve szembesülök még több katonával. Lerúgom az egyik cipőmet fejbe találva az elsőt, aki hátra borulva feldönt mindenkit, aki fel akar jönni miattam az emeletre. Ráugrok a korlátra és azon ülve csúszok lefelé a szerencsére csiga alakban megépített lépcsőn. Látom, hogy Chars néhány másik herceg társaságában sétál lefelé így nevetve köszönök oda.

- Szia Chars! – Köszönök, de szinte azonnal el is száguldok mellette, amire ő meglepetten néz utánam. – Viszlát Chars! – Mondom még mindig nevetve. Leérve elrúgom magam és bukfenc után nyújtott lábal és kezekkel a plafon felé érkezem. – Tökéletes érkezés. – Mondom magabiztosan.

- Elkapni! – Hallom meg ismét a nő hangját, akinek kontya már szétesőben van és kezében zsebkendőjét szorongatva mutogat rám. Még több őr, de nem kihívás. Hisz én bárki elől elszökök, ha kell!

Így az első pár hetem elég viccesre sikeredet. Persze beültem néhány órára, de ott se igazán figyeltem csak az érdekes részeknél.

- Uma! – Kiált, ráma szakács mikor megint rajta kap, hogy a tortát eszem, ami ebédre lett volna. Persze nem csak sütit hanem minden mást is szoktam lopni a konyháról.

- Uma! – Kiált rám folyton a takarító, amikor a képző kívül lévő oldaláról megijesztem az ablakon benézve.

- Uma Azonnal gyere vissza! – Ordít mindig Helga a tanárnőm, akire bízva vagyok. Nem telt el kereken egy hét mikor már mindenki tudta a nevemet. És persze nem csak a személyzet, hanem az itt tanulók is. Nem vagyunk sokan és az induló osztály is csak 10 gyerekből áll velem együtt. Van egy ikerpár, akikkel nagyon hamar jóba lettem ők az élőholtakért felelnek, azaz a zombikért. Nagyon menő bár elmondásuk szerint elég unalmas. Chars és Emma is megtalálta a saját társaságát így nem igen beszélünk. Johnnal és Jasonnal elég sok bajba keveredünk együtt, amiért mind kapunk, de nem bánjuk meg. Célunk hogy kirúgjanak innen és végre együtt élhessük az életünket mindenkitől külön szabályok nélkül. Eddig senkit sem rúgtak ki innen így tényleg nagy szó lenne, ha sikerülne. De persze ez még csak egy elképzelés. Az egyetlen biztos dolog eddig az, az hogy utálom ezt a helyet. Senkinek sem mondhatom el, hogy a sárkányok őrzője vagyok és a sárkánnyal sem beszélhetek. Persze az óta lett neve, amit egy szórólapon láttam és megtetszett: Latinux. Ami persze lávát jelent. Tudom ötletes név mi? Az égiek küldték ezt a jelet így hát ez lett a neve. Most jelenleg az erkélyemen állok az eget szemlélve. Nehéz kijelentenem, de ez az új otthonom és én általában egy elv szerint működök: „Megszokni vagy Megszökni". Így kíváncsian várom, vajon mit hoz nekem az elkövetkező két év!