A sárkányok őrzője ~Szünetel~

4. Reggeli rutin és a Vendégek

Szobám ablakán már a legelső napsugarak besütnek így hát hozzám hamarabb ér el a fény, mint másokhoz. Ahogyan a besütő fénycsík eléri, az arcomat szemeim kipattannak és energikusan megnyújtózkodom. A falamon felugrom, hogy elérjem az elég magasan fekvő ablakot és felhúzva magam kitekintek. Az ég gyönyörű színekben pompázik és az állatok lassacskán ébredezni kezdenek. Visszaugrom és felhúzom magamra a munkásruháimat. Ahogy öltözködöm fejem oldalra billent és a tegnap este falra rajzolt Mihinét kezdem el csodálni. Mindig is imádtam rajzolni így a szoba szinte tetőtől talpig ilyesmi rajzokkal van borítva. A plafonomon a szigetecském rajzolata terül el így minden este azt nézegetve hajtom álomra a fejemet. Utolsó simításként ismét felfogom, a hajamat olyan magasra amennyire csak tudom és kilépek a szobából. Halkan osonok ki a házból hisz a tegnapi ricsaj után bizonyára mindenki nagyon álmos. Utam először a kicsivel arrébb lévő éléskamrához vezet. Mélyen a levegőbe szimatolok és reggeli után kutatva járok körbe a dobozok között. Ahogy sétálgatok, zsebembe teszek egy almát két kezembe pedig egy kisebb kolbászt és sajtot. Kenyér az sajna nincs, de a nélkül is kibírom, így hát kilépek és az istállóhoz lépegetek. Nagyokat harapok reggelimből és közben mélyen beszívom a friss reggeli levegőt. Az istállóban a lovak prüszkölnek és fejüket rázva ébrednek fel. Valamelyikük már javában eszi, az abrakot vagy éppenséggel issza a tegnapról megmaradt vizét. De én most kifejezetten egy lóhoz jöttem, akit el sem lehet téveszteni. Az övé az egyetlen boksz melyből heves nyerítés és patadobogás jön ki. Hátsó lábaival olykor belerúg az ajtóba, de az nem adja meg magát oly könnyedén. Közelebb lépek és számba veszem a sajtot, hogy szabad kezemmel kivehessem a tartogatott almát. Cuppogni kezdek, mire egyből felém fordul és bár picit tartva tőlem, de oda jön. Fekete szőre és sörénye ápolatlan, hiszen a legtöbben nem képesek a közelébe férkőzni. Felé nyújtom az almát és ő kis gondolkodás után elveszi és boldogan elrágcsálja.

- Majd holnap megint jövök! – Intek, felé miközben a várkapuhoz igyekszem. Mire oda érek a kolbász utolsó falatját nyelem le így van elég üres kezem megmászni az elég magasra sikeredett kőkerítést. Nekirugaszkodom majd elkapva annak szélét gyors mozdulattal a tetején termek. Nézem, ahogyan az egész tájat betölti a fény, amit a mögöttem felkelő nap ad. A nap fénye kellemesen melengeti a hátamat, amire, mint egy macska elnyújtózom és elfekszem a kerítés tetején. A nagy nyüzsgés előtt jól jön egy kis pihenő. Az eget kémlelem és az azon lévő dolgokat: Felhő; felhő; madár; ég; felhő; ég; sárkány; ég; felhő... várjunk csak mi? Alkaromon feltámasztva magamat próbálom kivenni a feledtem szálló lényt. De mire felismerném, milyen sárkány lehet, berepül egy bárányfelhő mögé és elveszítem a nyomát. Még egy ideig megpróbálom, újra megtalálni majd feladom és visszafekszem. Szinte pont abban a pillanatban, hogy hátam a kőhöz és a kakasok őrült módjára kukorékolni kezdenek. Kicsit elkéstek így nem csodálom, hogy most ekkorra zajt csapnak. Eközben a Herceg szobájából nyíló erkélyajtaja szélesre nyílik és kilép rajta Chars. Haja tökéletesen beállítva ruhája csillog-villog bizonyára vadi új. Mosolyog és körbenéz, amikor megpillant, engem mintha még szélesebben mosolyogna és fejével felém biccent. Én kihúzva egyik kezemet a fejem alól visszaintek majd a dolgozók háza felé pillantok. Sokan jönnek ki ásítozva és igazán fáradt fejjel. Elkezdenek mosakodni a kútnál és készülnek a napi teendők elvégzésére. Felüllök, hogy most már én is elkezdjem a dolgaimat mikor egy elég nehéz szekérnek a hangja csapja meg a fülemet. Visszafordulok, és amit meglátok egyszerűen ledöbbent. Egy gyönyörű valószínűleg az Északi-királyságból való hintó tart felénk. Fehér falai és aranymintáival igazán kirí a barna közegből, szinte lehetetlen eltéveszteni. Lábujjhegyre állok, hogy jobban lássam, és egy picit meghátrálok a jobb látószög érdekében. De aztán hozzám méltóan a lábam lecsúszik a fal szélén és az a mellet futó bokrokba zuhanok. Az ágak mindenhonnan szurkálnak, és én alig bírom magam kiszabadítani azoknak a szorításából. A nagykapu nyikorogva kinyílik, közben a Király oldalán a két gyermekével kisiet és igazgatja nyakkendőjét. Én átverekedem, magam ás háton fekvésből eljutok az oldalfekvésig úgy figyelem a történteket. A király igazán idegesen míg Chars és a húga Elizabeth kíváncsian és kissé értetlenül nézik a túl díszes hintót, ahogyan az begurul az udvarra. A négy ló mely húzza, nagy hévvel megáll és a kocsis leugorva az ajtókhoz szélesre tárja azokat. Alig látom, mi történik, de egy igazán magas jóvágású nő és gondolom a lánya lép ki a földre. A lány hosszú szinte fehér haja, mint valami vízesés zúdul alá feje tetején egy kisebb masnival megfogva. Ruhája egyszerű és aranyos hozzá sem fogható az Anyja kinézetéhez. Tollas kalap és ízléstelenül régi ruha. Bizonyára őrző, ha ilyen ízlése van.