A sárkányok őrzője ~Szünetel~

11. Chars menyasszonya?

Berohanva Chars szobájába becsapom az ajtót és háttal neki dőlök. Frissen vágatott hajam izzadtan tapad a homlokomra, míg én fáradtan esek le a földre. Kisöpröm az arcomból a hajam és meglátom Chars semmit se értő fejét, ahogy felém fordul. Az ágyon ül kezében egy lappal, tintával és tollal.

- Minden rendben? – Kérdi letéve az eszközöket az ágyra. Aztán szemei elkerekednek, ahogyan felfogja mi történt hosszú fürtjeimmel. – Te levágattad a hajadat? – Kérdi szinte teljesen ledöbbenve.

- Aha. Hogy tetszik? – Kérdem enyhén lihegve a sok futás után. Arcára enyhe pír szökik, majd nagyot nyelve válaszol.

- Igazán jól áll! – Mondja egyszerűen és aztán próbál másfelé nézve. – De amúgy mi elől menekülsz? – Tér vissza a valóságba és ismét rám figyel.

- Tényleg el is felejtettem. – Fogom meg az államat majd kétségbe esve és térdre ereszkedve kúszok közelebb az ágyához. Összeteszem a kezeimet és szinte könyörgő hangon szólalok meg.

- Kérlek, állítsd le! Már nem bírom tovább! – Mondom könnyeimmel küszködve. Az ajtón kopognak, és én ijedtemben bebújok az ágy alá.

- Uma! Gyere, még van, egy két bolt ahova elmehetnénk! – Nyit be Emma nagy boldogan. Én számat befogva figyelem a csalódott arcát, amikor nem talál meg. – Nem láttad esetleg Umat? Nem találom sehol. – Kérdi kedvesen Charstól aki egy percre felkuncog én meg alulról, ahogy épp sikerül bele rúgok.

- Nem, nem láttam errefelé. – Mondja megköszörülve a torkát. Emma nagy csalódottan elmegy én meg megnyugodva sóhajtok fel. – Látom, nem megy könnyen a barátkozás. – Mondja felnevetve. Kidugom a fejem az ágy alól és ő mosolyogva néz le rám.

- Nem vicces! – Mondom duzzogva. – Nem hittem volna, hogy lány barátok ilyen macerásak! – Mondom, miközben kikászálódok az ágy alól. Leporolom magam, míg mögöttem Chars boldogan mosolyog. – Amúgy kösz hogy falaztál nekem. – Mondom leülve mellé az ágyra.

- Bármikor. – Von vállat és szemével a papírját szorongatja. Belelesek és az egyetlen szó, amit kiveszek mielőtt Chars elrántja a menyasszony. – Hé, ez személyes. – Mondja fülig vörösödve.

- Mennyasszony? Házasodsz? – Kérdem érdeklődve és közben próbálok még jobban bele lesni, de ő a háta mögé teszi és felállva az ágyról arrébb megy.

- Apám azt mondja, hogy házasodnom kéne. – Mondja a földet nézve. Én kezeimen hátul megtámaszkodva nézek rá.

- És ezzel mi a baj? - Kérdem felvont szemöldökkel.

- Olyannal akar össze hozni, aki nem épp... az esetem. – Mondja egyik kezével a tarkóját dörzsölve. Én úgy emlékszem mintha az apja azt mondta volna, hogy a másik fél beletörődött a sorsába meg hogy egy igazi tünemény. Lehetséges volna?

- Emma? – Kérdem, amire összerezzen és ijedten néz rám.

- Honnan...

- Ugyan kicsit egyértelmű. Főleg hogy halottam, ahogyan az Anya erről vitatkozik vele hogy ezzel valami ranglétrán lehetne felmászni vagy mi. – Mondom félre nézve. Kicsit zavaros hogy ezzel hogy lehetne feljebb jutni de hát ők tudják.

- Megint hallgatóztál? – Kérdi idegesen és arca egyre jobban vörösödik.

- Nem! Emma beszélt velem az Anyja meg oda jött. És amúgy se hallgattam végig a beszélgetést annyira nem volt érdekes! – Összefonom karjaimat és duzzogva nézek félre. Ő ujjaival kezdi el kimasszírozni a ráncokat a homlokából, míg én felvont orral nézek vissza rá.