Farkasüvöltés //BEFEJEZETT//

3. Fejezet: Agyamra mész!

Sziasztok! Íme a harmadik fejezet, fogadjátok soook-sok szeretettel és kommenttel.

Gyerekek, hadd mutassam be, mi is történik, ha valaki beleéli magát egy fanfictionbe, amiben a két szereplője külön házba jár.

Ez:

Nem tudom, mennyit láttok belőle, de a délelőttöm ráment, hogy összeállítsam Lyndy és Remus órarendjét annak fényében, mit is tervezek velük, és hogy legyenek közös óráik, de ne olyan sok. Mindezt csupa szórakozásból, imádom a szöszmötölést ilyen apróságokkal.(Ja, és a kép alsó vonalán megjelenő politikát ne tessék figyelembe venni, undorító, mugli politika, pfujj)

Jó olvasást, megannyi kommentet!

Love ya :*

(Lyndy)

Az hétfői nap órarendje borzalmas volt. Dupla bűbájtan felkészítővel kezdek, amin az éfolyam összes háza képviselteti magát az alacsony létszám miatt, majd a griffendélesekkel összevont bájitaltan felkészítővel folytatom, amit egy ebéd vált fel. Délután pedig négy darab gyógynövénytannal örvendeztetnek meg, amiből az első kettő a hollóhátasokkal egy dupla felkészítő, utóbbi kettő pedig alapóra a griffendélesekkel. Azt hiszem, a hétfő délutánok után erősen herótot fogok kapni a gyógynövényektől.

Miután nagy nehezen túléltem Bethany barátnőm áradozását Remus Lupinról, és arról, hogyan nézett rám a fiú az ütközésünk után, immár teli hassal indulhattam el egyedül a bűbájtan vizsgafelkészítő órára. Nem gondoltam volna, hogy már az első órát ennyire élvezni fogom, de könnyebb-nehezebb varázslatok felmérésével kezdtük, hogy a tanárnő felmérje, milyen szinten tartunk, s elégedetten konstatáltam, hogy engem besorolt a legjobbak közé. Innentől kezdve úgy éreztem, sínen vagyok egy tökéletes vizsga felé. Varázsláson kívül átvettük a fontosabb varázslatok történetét is, hogyan jöttek létre, kiknek köszönhetőek, hogyan fejlődtek az évek, évtizedek, évszázadok során. Először kicsit mágiatörténet benyomást keltett, de aztán rájöttem, hogy míg előzőn elalszik az ember, ez érdekes.

Én lepődtem meg a legjobban, de a dupla tanóra leteltével mosollyal az arcomon jöttem ki a teremből, ahol már gyakorlatilag laposra ültem a fenekemet, s bár a fenékpréselés folytatódott, felkészítő bájitaltannal, vigasztalt a tény, hogy ott Beth is velem lesz, és szeretem a tantárgyat.

Szokás szerint a kastély pincéjében várakoztunk a folyosón Lumpsluck professzorra, aki most is stílusosan késett, ahogy mindig. Beth arról csacsogott, hogy idén már össze kell szednie magát, ha meg akarja szerezni Sirius Blacket magának. Nem akartam mondani neki, hogy inkább talán a tudását kéne a tanév során összeszednie, hogy sikeres R.A.V.A.SZ vizsgát tehessen. Mióta csak feléledtek bennünk a hormonok, Bethany halálosan szerelmes Sirius Blackbe, aki ugyan bepróbálkozott nála, de elutasította arra hivatkozva, hogy ő szerelmet akar tőle, nem csak egy éjszakát.

Természetesen Beth mellé ültem, bár később bebizonyosodott, hogy ez egy nagyon rossz ötlet volt. Ugyan csak egy óra volt, s párban kellett dolgozni, de csupán nekem volt köszönhető, hogy jól sikerült a főzetünk, ugyanis drága barátnőm be nem fogta a száját.

- Látod Remust? - szólalt meg hirtelen az óra kezdete után körülbelül tíz perccel, miközben meredten szuggerált egy pontot. Csoda, hogy nem fúrt lyukat pillantásával Lupin oldalába. Fel sem emeltem a fejemet a receptből, úgy válaszoltam.

- Ja.

- Oda se néztél! - háborodott fel.

- Azért lehet ez, mert bájitalt kell főznünk - hangom monoton, nemtörődöm volt.

- Ahj, nem érdekel - legyintett. Hát, azt látom. - De csak nézd meg, milyen rosszul néz ki. Mármint természetesen helyes, ahogy mindig, de olyan nyúzott szegény. A bőre hófehér, sose mosolyog, és mintha teljesen máshol járna agyban. Olyan üvegesek azok a csodálatos karamellszín szemei - sóhajtott.

- Merlinre, Beth, fejezd már be, kit érdekel, szegény Lupin rosszul van. Biztosan beteg, vagy mit tudom én, nem a mi dolgunk, hogy mi van vele! - kezdtem ideges lenni, ugyanis képtelen voltam koncentrálni a csacsogása mellett.

- Lyndy! Hogyan mondhatsz ilyet? Már hogy ne lenne a mi dolgunk? Hogy mi van a Tekergőkkel, igenis az én dolgom, hiszen én vagyok az Informátor! - sápítozott úgy, hogy a professzor ne hallja meg. Bármennyire is imádtam Beth-t, elviselhetetlennek tartottam ezt az énjét, mely nem volt hajlandó gondolni arra, hogy ez az utolsó évünk itt, utána kikerülünk a Roxfortból, s nem az lesz a legnagyobb problémája, hogy nem tudja, mi a baja Remus Lupinnak. Sóhajtva ráhagytam a dolgot, s igyekeztem kizárni a fecsegést, amivel ostromolt egész órán, s dolgoztam. - Csak nézd meg szegényt. Mindannyian tudjuk, hogy gyenge a kis immunrendszere, nagyon sokszor fekszik a gyengélkedőn - folytatta anyáskodva.

Préseld össze a bundimunt.

- De szerintem most nem beteg, valami más baja lehet, hiszen a sápadtságot és a gyengeséget leszámítva semmi baja nem szokott lenni...

Szépen, egyenlő nagyságúra aprítsd a sárkány májat.

- ...most viszont kedvtelen, lassú, figyelmetlen, és egyfolytában szomorú.

Végy négy csepp bürök eszenciát.

- Ki kéne deríteni, mi baja van, mert ez így nem mehet sokáig. Felkelti mindenki figyelmét, és susmorogni kezd a nép.

Törd össze a színes házú csigák közül a kéket és a zöldet.

- Talán valami tragédia történt vele - ötletelt tovább mit sem törődve azzal, hogy nem figyelek rá.

Cseppents három cseppnyi pimpófű tinktúrát.

Be nem állt a szája, s úgy szavalta mondandóját, mintha csak egy vers volna, én pedig az óra végén fejvesztve menekültem ki a teremből meg sem várva őt - tudtam, hogy ebédnél úgyis hallgathatom tovább a regélést.

Az ütközés óta egymásra sem pillantottunk Lupinnal, mégis elegem lett belőle a délelőtt végére, annyit hallgattam Beth locsogását arról, hogy a fiúnak biztos valami komoly baja van, és hogy ennek utána kell járni.