Farkasüvöltés //BEFEJEZETT//

- Epilógus -

Sziasztok! Az eredeti terv az volt, hogy még egy fejezet lesz az epilógus előtt, de úgy éreztem, így kerek a történet, hiszen ez a fejezet a "Múlnak az emberévek" címet kapta volna, ami viszont tökéletesen kapcsolódik egy ilyesfajta befejezéshez.

Köszönöm, hogy velem tartottatok, de ne feledjétek, még következnek bejelentések, meglepetések ehhez a történethez. Tartsatok velem ott is :)

Jó olvasást, sok-sok kommentet.

Love ya :*

(Lyndy)

Luna volt az, aki az életünket jobbá, kerekebbé tette, s újra teljesnek éreztünk mindent. Az elhatározásunk után beletelt pár hétbe, mire Mrs. Wayatt felmérte a házunkat, munkánkat és minket, a kapcsolatunkat, illetve Lunát is megkérdeztük a dologról mindhárman. Már 1995. tavasza volt, mire a lány hozzánk költözhetett, s nyári születésnapját már kis családunkkal ünnepelhette. Eljöttek Backék: Sirius, Rebecca, Nathaniel és Elizabeth, mi pedig hárman voltunk, így szerényen, heten ünnepeltük június huszonhatodikán Luna tizenegyedik születésnapját, mikor tényleg megkapta a roxforti levelét McGalagony professzortól.

Kezdetben furcsa volt a helyzet mindhármunknak, de hamar megszoktuk és megszerettük egymást. Luna néha Lyndynek és Remusnak szólított minket, de többször "anya és apa" voltunk neki, ami nem kicsit melengette meg a szívünket. Ami régen lehetetlennek tűnt, most megtörtént: szülők lettünk. Luna távozása a Roxfortba mélyebben érintett, mint azt gondoltam volna, hiszen előtte fél évig minden napot együtt töltöttünk.

Mindeközben a háború zajlott odakint, a Sötét Nagyúr új erőre kapott, s folytatta ott, ahol 1981-ben abbahagyta. A Black-kúriában összegyűlt a Főnix Rendje névre hallgató csoport, melyet Dumbledore hozott létre a halálfalókkal szemben. Fájt a szívem érte, de tudtam, úgy lesz a jobb, ha elvágom magam Bethanytól, egykori legjobb barátnőmtől, akinek férje hivatalosan is halálfaló volt, s Beth sem ellenezte annyira a Nagyúr nézeteit. Igyekeztem megtartani a régi, boldog emlékeket róla: a piázgatásokat a Bálról, fecsegését Sirius Blackről, az apró csínyeket a griffendélesekkel szemben.

Hivatalosan Főnix Rendje tag voltam, de nem jártam túl sokszor a főhadiszálláson, inkább maradtam túlórázni a Mungóban, ahol már főorvosként praktizáltam, és ahol elláttam titokban rendtagokat, illetve néha vittem a Grimmauld térre hasznos bájitalokat. Bár ez utóbbit egykori osztálytársam, Perselus Piton biztosította embereinknek.

A halálfalók és a rendtagok közötti első komolyabb összecsapásra 1996. június 18-án került sor a Mágiaügyi Minisztérium Misztériumügyi Főosztáján, ahol elvesztettük Rebeccát és Siriust. Pontosan nem tudtuk, mi történt, és talán soha nem fogjuk megtudni, de egy dolog biztos volt: Remus teljesen összeomlott. Teljes szívemből szerettem Rebeccát, és Siriust is családtagnak tekintettem, de azt a szívfájdalmat, amit Remuson láttam, nem tudtam átérezni. Elvesztette utolsó legjobb barátját és a húgát, akire egész életében vigyázott.

Azután, hogy a pár átesett azon a furcsa függönyön, Remus őrült kutatómunkába kezdett, hátha visszahozhatja szeretteinket, de eredménytelennek bizonyult a kutatása. A gyerekek, Nathaniel és Elizabeth hozzánk költözött, így már öten éltünk ismét abban a kis házban, mint Sirius bebörtönzése és Liz után. Szívem sajdult bele a felismerésbe, hogy Rebecca most nincs itt.

1998. május 2. Ez volt az a dátum, melyet örökké magamban őrzök és kiemelkedik a többi borzalom közül. Ekkor vesztettem el Remust a Roxforti Csatában. Én is ott voltam, de valami szerencsés véletlen folytán én túléltem, míg férjem nem. Ezt is csak a gyerekek miatt tekintettem szerencsésnek. Belül teljesen összetörtem, s úgy éreztem, egy részem Remusszal halt, de kívül mosolyogtam, tettem a dolgomat, dolgoztam, neveltem három gyereket - értük, hármukért tettem mindent hátralévő életemben. Én voltam csak nekik, s mi négyen tökéletes, túlélő családdá formálódtunk.

Nathaniel a Roxfort elvégzése után felvételt nyert a Mágiaügyi Minisztériumba, ahol szépen egyre feljebb kapaszkodott a ranglétrán, míg el nem érte a kívánt posztot, mikor már szabadon mászkálhatott a Misztériumügyi Főosztályon. Életét a boltív titkának kutatásának szentelte, ami alatt szülei eltűntek. Kezdetben elleneztem, de nem lehetett lebeszélni róla, nem érdekeltem semmi más, csak hogy megtudja az igazat. De nem jutott sokra vele ő sem, ahogy anno Remus sem.

Elizabeth könnyebben elfogadta és megemésztette a történteket, persze rengeteg időbe tellett, de végül újra mosolygott, és önmagává válhatott hála Angel McFury-nek köszönhetően, aki ráébresztette keresztlányomat arra, hogy mire is vágyik. A két lány párként beutazta a Föld legtöbb mágus-lakta települését és több könyve is megjelent Elizabeth Blacknek, korunk egyik leghíresebb írója lett ebben a témában.

Luna Remus halála után szinte követelte, hogy felvehesse a Lupin nevet, olyan mértékben hálás volt nekünk, amiért családot és szeretetet adtunk neki. Kiváló eredménnyel végzett a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában, hogy aztán nyomdokaimba lépve továbbtanulhasson orvosnak.

És hogy velem mi lett? Eleinte fel akartam adni az életemet, Remus nélkül nem láttam értelmét, miért éljek, majd alkoholba fojtottam bánatomat. Egyik este Luna hatására tettem le a poharat, és elhatároztam: összeszedem magam és egy egészséges, boldog életet kerekítek négyünknek, mert a háborúban elszenvedettek után piszkosul megérdemeljük. A munkába és a családba temetkeztem. Szinte alig mozdultam ki otthonról a munkahelyemet és a családi programokat leszámítva, pedig rengeteg felkérést kaptam konferenciák megtartására az orvoslásban elért eredményeim miatt. De nem bírtam. Ha nem családommal voltam, vagy dolgoztam, nem tudtam arra gondolni, hogy egyedül maradtam. Férjem, legjobb barátaim mind halottak, egykori barátaim többsége pedig az Azkabanban ült háborús bűnökért. Néha, egyedül fekve ágyamban elgondolkoztam, hogyan is juthattam idáig, de aztán elvetettem és inkább rápillantottam arra, amim még volt. Négy csodálatos gyerek az életemben, takaros házam, csodálatos munkám, sikereim voltak, és ezek elégnek bizonyultak hátralévő életemben.

A helyzetből igyekeztem kihozni a legjobbat, és a tőlem telhető legboldogabb életet leélni.

-----------------------

Lyndy Lupin (née. Layton)
1960. december 29. - 2034. december 31.
Legelképesztőbb feleség, anya, és barát. Odaát újra találkozunk majd.