Farkasüvöltés //BEFEJEZETT//

16. Fejezet: A mi kis titkunk

Sziasztok! Ma két sikeres vizsgát is tettem, s ennek örömére leültem írni egy kicsit. Nos, ez, a többinél jóval hosszabb fejezet született ebből, fogadjátok sok szeretettel.

Jó olvasást, s megannyi kommentet :)

Love ya :*

(Remus)

Mióta elkezdtük a kutatómunkát Lyndyvel, felborult bennem minden. A farkas és az ember egyesült bennem, és egy nagy boldog lény lettek, ami beéri a lány társaságával, de folyamatosan arra szomjazik, hogy vele lehessen.

Lyndyvel egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Minden nap találkoztunk a könyvtárban annál a bizonyos ablakpárkánynál, este hétkor.

- Szia - hallottam a már jól ismert csilingelő, bársonyos hangot. Ezúttal ő késett.

A könyvespolc mögül kandikált ki, de így is jól láttam cserfes mosolyát, kócos, barna loboncát, és iszonyatosan rövid, roxfortos szoknyájába tűrt fekete, szűk ujjatlan pólóját. Gyönyörű volt, mint mindig, s megdobbantotta a szívemet - arról meg már ne is beszéljünk, hogy nem tudtam levenni szemeimet karcsú derekáról és dekoltázsáról.

- Szia - köszöntem vissza mosolyogva, s reménykedtem benne, hogy nem hallotta ki hangomból a remegést, amit jelenléte váltott ki belőlem.

Mióta elkezdődött a közös munkánk hat alkalommal találkoztunk itt. Legtöbbször csak némán olvastunk egymás mellett, ha beszéltünk, akkor sem tértünk el a témától, mégis úgy éreztem, mintha lenne egy kis közös titkunk. De valószínűleg csak azért éreztem így, mert tudtam, hogy már az emberi lényem is teljesen és menthetetlenül belezúgott a lányba.

- Hoztam neked is könyvet - böktem fejemmel a mellett lévő könyvre, ami a Farkasölőfű és a vérfarkas címet viselte.

Nem felelt, csak kézbe vette a kötetet, lerúgta a cipőjét, felült a párkányra mellém, és hátát a párkány oldalának támasztva térdzoknis lábát nevetve befúrta könyvem és a combom közé. Hogy leplezzem zavaromat, én is felnevettem.

Igen, talán mégis volt egy kis közös titkunk.

Szívem szerint megkérdeztem volna, hogy eljön-e velem a Karácsonyi Bálba, de tudtam jól, hogy van barátja, és pont ezért is kellett visszafognom magam ebben és minden másban is, ha mellette voltam. Nem érinthettem meg makulátlan bőrét, nem felejthettem tekintetemet mélykék szemein, és nem fantáziálhattam észrevehetően arról, hogy átkarolom karcsú derekát, hogy a hajába fúrom arcomat.

Tudtam, hogy enyhe mazochista jellemre utal, mégis felvettem dísztaláromat azon a huszonegyedikei szerdán. Mivel sem mást, sem magamat nem akartam becsapni, így nem hívtam el egy lányt sem - valójában nem jutott eszembe, hogy Lyndyn kívül akárkit kísérhetnék, így hát nem lett partnerem. Jamesnek sikerült rávennie valahogy Lily Evanst, hogy menjen el vele a bálba, így ő most nagy izgalommal övezve nyalta fel ezredszerre a haját a tükör előtt, Sirius pedig egy hollóhátas szőkét választott, aki elalélt a meghívás hallatán. Peter szolidaritásképpen nem akart párt választani, s mind azt hittük, hogy azért mondja ezt, mert valójában senki nem mondana igent neki - nem volt egy túl népszerű Tekergő... Mikor aztán meggyőztem róla, hogy bátran hívja el azt, akit akar, azonnal futott, s nem sokkal később egy griffendéles hatodévessel tért vissza.

Mind meglepődtünk, de végül is így történt, hogy a Tekergők közül csak én indultam a bálba partner nélkül. De nem érdekelt: tudtam magamról, hogy puncsot szürcsölgetve fogom Lyndyt bámulni az egyik sarokból.