Farkasüvöltés //BEFEJEZETT//

15. Fejezet: Kutatómunka

Van jobb annál, mint a közelgő vizsgaidőszakban írni tanulás helyett? NINCS!!

Szóval, drágáim fogadjátok sok szeretettel a 15. fejezetet :)

Emellett szeretnék köszönetet mondani azért, hogy már több, mint ezer megtekintést kapott a történet, szuperek vagytok! :)

Jó olvasást.

Love ya :*

(Lyndy)

Bájitaltan felkészítő órán Lupinnal kerültem párba, ami csak olaj volt a tűzre. Nem tudtam megállni a folytonos vigyorgást, teljesen zavarban voltam, és csak remélni mertem, hogy nem hallotta hangomban a remegést, mikor azt beszéltük meg, hogyan fogunk haladni a kutatómunkával.

- Szóval - néztem rá hatalmas mosollyal, miután felírtam a lapra neveinket és a téma címét. Furcsa volt nevünket egymás mellett látni, összeugrott tőle a gyomrom, de ezt igyekeztem figyelmen kívül hagyni és tagadni saját magamnak is. Barátom, majdhogy nem vőlegényem van, Evan Rosier. Vele vagyok. - Mit gondolsz, hogyan kellene hozzáfogni?

- Hm - teljesen lazának tűnt, pedig azt hittem, a téma miatt feltűnően feszengeni fog, de ha ideges is volt, jól leplezte. - Szerintem először gyűjtsünk ki mindent, amit tudni lehet a farkasölőfű főzetről. De ne csak a tankönyvekből, hanem szakirodalmat is meg kell nézni, ott rejlenek a fontos apróságok.

- Igazad van - mutattam rá azonnal. Mi van veled, Lyndy? - Utána a vérfarkasok farkas alakjáról, az átváltozásról, és annak hatásáról kellene keresgélni, nem? - folytattam a gondolatmenetet, miután feljegyeztem első pontként a könyvtárat, s annak alpontjaként a főzet nevét. Igyekeztem úgy gondolkozni, úgy beszélni Lupinnal, hogy ne tűnjön fel neki, mennyit tudtam már meg az elmúlt másfél hétben ezekről a varázslényekről. Róla.

- Jó ötlet - bólintott. - Figyelj csak, ma még találkozunk a könyvtárban, és elkezdjük a kutatómunkát?

- Igen, épp kérdezni akartam - mosolygott, mintha csak régi barátok lennénk.

Ezek után persze egész nap pörögtek a fogaskerekek a fejemben: azon agyaltam, hogyan nem buktathatom le magam este majd a könyvtárban Lupin előtt. Nem akartam, hogy rájöjjön, tudom a titkát. Az emberek többsége úgy gondolná, azért nem akarom, mert ő egy szörnyeteg és bántana, vagy ilyesmi. Én valamilyen furcsa oknál fogva viszont úgy gondoltam, azért lenne rossz, ha tudná, hogy tudom, mert ő tekintene máshogy rám. Azt hihetné, hogy elítélem, félek, lenézem vagy hasonlók, pedig a titka nálam tökéletes biztonságban lesz mindig is, és ugyanolyan embernek tartom, mint azelőtt, hiszen mielőtt tudomást szereztem volna róla, akkor is ilyen volt már, mint most. Csak most már én is tudom azt, amit ő.

A hálókörletem fürdőszobájában álltam a tükör előtt, s tudtam, addig nem fogok elindulni a könyvtárba, ameddig nem nyomom el az idegességemet, ami újonnan nem a titok miatt jött elő, hanem magától a ténytől, hogy találkozom nemsokára Remus Lupinnal. Hirtelen arra eszméltem rá, hogy a griffendélesek csínye miatti dühöm már rég a múlté, ha róla van szó. Továbbra is gyűlöltem az egész Griffendél házat és részt vettem a mardekárosok beszélgetésében, melyben újabb és újabb bosszúkat tervezgettünk, de már nem akartam, hogy a Lupin fiút is bántás érje. Nekem ő már nem griffendéles volt, hanem Remus Lupin. Csak így egyszerűen.

Este lévén már nem ragaszkodtam annyira az egyenruhához: szoknyámat vettem fel, amiben beletűrtem egy egyszínű, kényelmes, fehér mugli pólót. Mára majdnem fenekemig lenőtt hajamat kifésültem és kiengedve hagytam, és a sminkelésben is visszafogtam magam.

Mikor a könyvtárhoz értem, Lupin még nem volt sehol, így bementem, és a mindennapos tartózkodási helyemhez, a Vérfarkas részleghez siettem már rutinosan forgolódva a sarkokon. Összeszedtem pár könyvet - mint például a Vérfarkasok átalakulásáról részletesen, meg a Lükanthroposz érzelemvilága -, majd áttértem a bájitalok sorába, hogy kikeressek minden szakirodalmat a farkasölőfű főzetről, és találtam is három könyvet.

Ez nagyjából háromnegyed órával érkezésem után volt, és Lupin még mindig sehol nem volt. Nem tudtam erre magyarázatot adni, hiszen randiztunk vagy ilyesmi, hogy megfutamodjon, hanem kutatómunkát végzünk egy tantárgyból, ami a jegyünk felét jelenti majd legalább, és amiből a tanév végén R.A.V.A.SZ. vizsgát teszünk, így hülye lenne nem készülni.

A lényeg az volt, hogy felültetve éreztem magam, így semmi kedvem nem volt leülni a könyvtár közepén álló hosszú asztalhoz a többi tanulóhoz, ezért az egyik széles ablakpárkányon telepedtem le a könyveimmel, amik mint oly sokszor ezelőtt, most is megnyugtatott. Újonnan belemélyedtem a vérfarkasság rejtelmeibe, új megközelítésből néztem: nem Lupinról olvastam, hanem alakváltókról.

- Merlinre! Kérlek, ne haragudj - futott be elém Lupin vörös arccal. - Itt akartam lenni, de a srácok rám akaszkodtak. - Csak néztem rá felhúzott szemöldökkel: nem igaz, hogy tizenhét évesen nem tudta lerázni a haverjait. - Ami azért vicces, mert most a szó szoros értelmében beszéltem.

Vakargatta meg zavartan tarkóját motyogás közben, én pedig elképzeltem a jelenetet, és nem bírtam ki mosolygás nélkül.

- A lényeg, hogy már itt vagy - csúszott ki a számon, de igyekeztem úgy tenni, mintha ez a mondat valójában semmit nem jelentett volna.

Arrébb csúsztam a párkányon törökülésben, hogy Lupin is fel tudjon ülni mellém, s kettőnk közé tettem a könyvkupacot.