Farkasüvöltés //BEFEJEZETT//

7. Fejezet: Mardekárosok vagyunk!

Sziasztok! Talán egy hete lehetett, hogy utoljára írtam, bocsi, munkába álltam meg minden, szóval kicsit sűrű volt a hetem, igyekszem majd a hamarosan bekövetkező tavaszi szünetben több részt hozni.

Remélem, tetszik nektek a fejezet.

Jó olvasást, sok kommentet :)

Love ya :*

(Lyndy)

Egy marék ostoba, naív szerencsétlenség vagy, Lyndy Layton! Hogy képzelhetted, hogy jóban lehetsz egy Tekergővel? Igen, rendesnek tűnt, intelligens, kedves, aranyos, de ugyan már! Ne álltasd magad, aki egyszer a Tekergők tagja volt, az soha nem fog megváltozni. Felejtsd el Lupint, és jöjj rá végre, hogy csak magadban bízhatsz meg igazán! Mardekáros vagy!

A gyengélkedőn hangos zsibongás mellett Madam Pomfrey sipítozása töltötte be a helyiséget, aki igyekezett minél gyorsabban és hatékonyabban helyt állni, s hatástalanítani a bűbájt. Ahogy lenyeltem a keserű bájitalt, melyet a kezembe nyomott, testemen végigfutott valami meleg bizsergés, s amint végignéztem magamon, láttam, hogy bőröm ismét hófehér és makulátlan. De a történtek, az emlékek és a gyűlölködő érzések nem tűntek el olyan könnyen, mint a szín. Tudtam, hogy ennek következményei lesznek, hiszen ahogy a Tekergők sem szűnnek meg Tekergőnek lenni, úgy a mardekárosok is mindig azok maradnak. Büszkék vagyunk és makacsok, nem hagyjuk magunkat olyan könnyen.

- Jól vagy? - lépett mellém Beth, mikor már a folyosón sétáltam a klubhelyiség felé a többi mardekárossal együtt, miután úgy döntöttem, hogy a mai napon kihagyom az esti asztronómia órát, és inkább a többiekkel leszek. - Mármint a történtek ellenére...

- Jól - szűrtem a fogaim között. - Csak borzalmasan dühös vagyok. Sőt, gyűlölöm őket!

- Ugyan már, ez csak egy kis tréfa volt, ne vedd olyan komolyan - legyintett jókedvűen, ahogy baktattunk. Megtorpantam.

- Ne vegyem olyan komolyan? - néztem rá bosszúsan. - Ne vegyem olyan komolyan?! Te normális vagy?

- Most mi van? - nézett vissza rám kérdőn. - Ez csak egy ártalmatlan bűbáj volt. Oké, nem kellett volna, és griffendél színe villogott rajtunk, de... Nem lett semmi bajunk, és ők ezt tudták. Tudták, hogy ártalmatlan a dolog...

- Puszta szerencse - köptem neki. - Hát, nem érted a lényeget? Megaláztak minket, mindannyiunkat! Bethany, te hol voltál az elmúlt hat évben? Vagy csak annyira el voltál foglalva a Tekergő-imádatoddal, hogy nem vetted észre, mennyire gyűlöli a két ház egymást? Rivalizálunk a szabadidőnkben, párbajozunk szóban és a gyakorlatban is, a tanórákon versenyzünk, a jegyeink erre a legjobb bizonyítékok. Ez a hetedik évünk, és még nem vetted észre ezeket...?

- Dehogynem - vágott a szavamba hirtelen. - Ne nézz már hülyének. Tudom, hogy mi a helyzet, de képzeld, én felül tudok emelkedni az ilyen gyermeteg rivalizáláson, és képes látni a szépséget, a tehetséget...

- És persze ők megfelelnek a "kritériumoknak" - most én voltam az, aki olyan erőszakosan félbeszakította a másikat. - Mert a Tekergők mennyire tehetségesek, Sirius Black pedig maga a tökély, nem igaz? - gúnyolódtam egy. Nem bírtam tovább hallgatni. - Az elmúlt hét évem azzal telt, hogy azt hallgattam, mennyire tökéletesek, okosak, ügyesek, tehetségesek és Sirius Black a lelkitársad. - Már a hangomat is felemeltem. - Black egy áruló a családja szemében, kitagadták, öntelt, egoista, szerintem még nárcisztikus is. Igen, helyes, de ne essél hasra ettől, mert ha ez nem lenne neki, egy senki lenne. 

- Ez nem igaz! - kelt azonnal Black védelmére. - Sirius más! Ő tényleg a tökéletes pasi...

- Ugyan már, ezt te sem gondolhatod komolyan, mikor nyíltan vállalja, hogy minden este más lánnyal fekszik le!

- Idén még senkivel nem feküdt le, biztos beleszeretett valakibe, vagy ilyesmi! Vár valakire!

- Mert te aztán nagyon jól tudhatod, kivel, hol, mikor és hogyan fekszik le... - forgattam meg a szemeimet.

- Igenis tudok! Tudok róla mindent! Tudom, hogy mikor válogatták be a terelői posztra, mennyi mindent megtenni a Tekergőkért, ők alkotják a családját, a kedvenc színe a vörös és a szürke, ha tehetné, egész nap csak henyélne, csínyeken törné a fejét és a legeslegjobb barátjával, Jamesszel lenne. Tudom, hogy bár rengeteg lánnyal szexelt, a szíve még mindig keresi az igazit, azt a valakit, akivel majd önmaga lehet, aki...

- Aki te vagy? - húztam fel a szemöldökömet, s gunyorosan meredtem rá.

- Lehetek én is - szűrte a fogai között.

- Ne nevettess - kacagtam fel erőltetetten. - Mardekáros vagy, Merlin szakállára! Rémlik? Mardekár, amilyen a Black család is, akik kitagadták őt! Szerinted valaha megbékélne vele, hogy egy olyan lánnyal van, aki az általa utált családdal valamiben egyezik? És nem ez az egyetlen oka...

- Lányok - állt meg mellettünk hirtelen Evan.

- Mi van? - szinte egyszerre kaptuk fejünket Evan felé, s emelt hangon rákiáltottunk.

- Szerintem nem a folyosón kellene, hangosan kitárgyalni mardekáros létetekre, hogy mit gondoltok a griffendélesekről. Főleg neked nem, Beth. Az imádatod eléggé kínos, már ne is haragudj. Én érzem magam rosszul tőle... Meg minden más mardekáros, ha már itt tartunk.

Biccentett egyet Evan, mire felnéztünk, s mi is megláttuk a távolból leskelődő Remus Lupint és Sirius Blacket. Remek.