Farkasüvöltés //BEFEJEZETT//

6. Fejezet: Bizalom

Így éjnek évadján [23:31] egy extrásabb, hosszabb fejezetet hoztam nektek, ugyanis mindenáron kikívánkozott elmémből a rész, és persze éjjel remekelek leginkább xD

Remélem, tetszeni fog nektek, és nem nagyon lett össze-visszás.

Jó olvasást, sok kommentet :)

Love ya :*

(Remus)

Lyndy Laytonnal eltöltött este a könyvtárban felüdülés volt számomra. A Tekergők már most akcióba lendültek, és az első nagy dobást tervezgették, én pedig igyekeztem figyelmen kívül hagyni, és a tanulásra koncentrálni, mert nem akartam pont a legnagyobb vizsgán rosszul teljesíteni.

Imádtam a legjobb barátaimat, de a Tekergők pörgése és intenzitása után a könyvtár csöndje és az újonnan megismert lány intelligenciája üdítően hatott rám. Élveztem, hogy végre beszélgethettem valakivel komolyan, mély eszmefuttatást folytathattam bűbájok filozófiájáról.

Mosollyal aludtam el azután, hogy elbúcsúztunk egymástól a lépcsőnél, melyen ő lefele, én pedig mellette fölfele indultam.

Másnap James és Sirius őrjöngésére ébredtem.

- Ma van a nagy nap, ma van a nagy nap! - ugrott át hirtelen Tapmancs a saját ágyáról az enyémre, s azon kezdett el rugózni.

Október hatodikán, csütörtök délutánra tervezték a csínyt, amiről én inkább jobb szerettem volna nem tudomást venni, hogy később kimenthessem őket, és biztosítsam ártatlanságomat.

Dupla Sötét Varázslatok Kivédése felkészítő órával kezdtünk aznap, ahol végre a gyakorlatba is átültethettük az elmúlt egy hónap alatt megszerzett tudásunkat, én Peter ellen párbajoztam, s legnagyobb meglepetésemre belehúzott. Peter mindig meghúzta magát csendben, ha éppen nem volt semmiféle csínytevés, így nem számítottam arra, hogy ennyire megerősödik, ilyen jól megtanulja a varázslatokat. Így is viszonylag egyszerűen nyertem meg a párbajokat, de sokkal rövidebb, Peter számára fájdalmasabb vereségekre számítottam.

Ebéd előtt még esedékes volt egy gyógynövénytan alap óra, mikor is a négyes számú üvegház előtt gyülekeztünk. Sirius és James türelmetlenül sutyorogtak, s féltem, hogy ez nem az órakezdéssel kapcsolatos várakozás miatt van, hanem a felénk közeledő mardekáros osztály miatt, akikkel összevont óránk lesz.

Lyndy Layton ott állt szokásos négy fős társaságában. Balján a pletykafészek, információkirálynő Bethany Ray feszített, aki a mai reggelen néhány sötétzöld és fekete tincsek varázsolt hirtelenszőke, borzolt hajába, s hozzá erős, fekete sminket kent fel. Balján Evan Rosier állt tökéletesre fésült hajával, és nyakkendőjével, melyet lázadásképpen csuklójára kötött nyaka helyett, s persze őt kísérte az elmaradhatatlan szőkeség, Mark Warrington. Évek óta összenőtt csapat voltak ők négyen, akárcsak a tekergő - a hírnevet leszámítva persze. Négyesük ezen a napon pont úgy festett, mintha csak a Roxfort tanulói fejéből pattantak volna ki a mardekár-sztereotípiát jelenítve meg, ugyanis mindenki azt gondolta, hogy ők a gonosz, alamuszi, egoista, önző lázadók. Ahogy Rosier ott állt Lyndy mellett, hirtelen elmémbe furakodott a kép, ahogy ők ketten úgy beszélgetnek, mint mi tettük tegnap, s ez valamiféle apró görcsöt hozott létre a gyomromban, de ez fel is engedett, amint a lány észrevette, hogy valaki figyeli. Tekintetét elszakította barátnőjétől, s felém nézett. Ahogy megpillantott, hatalmas mosoly terült szét arcán, amitől nekem is sokkal jobb kedvem lett, s viszonoztam a gesztust.