Farkasüvöltés //BEFEJEZETT//

26. Fejezet: Vörös bársony

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, így a vizsgaidőszak után. Hogy telik eddig a nyaratok? :P

Illetve egy kérdéssel is érkeztem. Ugye a Mindig a Hintánál c. történetemnél is a vége felé már elkezdtem gondolkozni a következő fanfictionön, így nincs ez másképp most sem. A kérdés pedig az, hogy lenne-e igény egy Fred Weasley/saját szereplős történetre? (Persze csak azután, hogy a Farkasüvöltés véget ért.

Válaszokat várom kommentben vagy privátban, és nem kell izgulni, még jó pár fejezet hátra van ebből a fanfictionből is, de szeretnék időben "felkészülni" :) :P

Jó olvasást, várom a kommenteket, véleményeket :)

Love ya :*

(Remus)

Tragédia.

Az ezt követő időszak nemhogy szürke volt, hanem szinte teljesen sötét, kilátástalan. Ágas, Lily és Peter halála, Black árulása beárnyékolta mindennapjainkat. Az első napokban aludni sem tudtam. Lyndy semmiről nem tehetett, de képtelen voltam hozzá vagy máshoz hozzáérni, akár csak ránézni. Egy ágyban aludtunk, de mindketten az ágy két szélén, háttal egymásnak, házunkra némaság borult, s mikor lement a nap, elkezdtem agyalni a dolgokon, emlékezni. Egy idő után nem bírtam józan fejjel a fájdalmat és a gyászt, így a torkomban keletkezett gombócot lángnyelv whiskey-vel öblítettem le. Újra és újra és újra...

Én lassan visszaálltam dolgozni, s kora reggeltől késő éjszakáig munkahelyemen maradtam, hogy kevesebbet gondolkozzak a történteken, Becky teljesen kiborult, alig mozdult ki a szobájából, így Lyndyre hárult a feladat, hogy orvosi tanulmányai mellett még Nathanielt isnevelje. Tanította olvasni, írni és számolni már egész kicsi korától kezdve. 

Az újabb arcon csapás pár héttel később érkezett az életünkbe, mikor Becky kikecmergett a vendégszobából, amit biztosítottunk neki, s a fürdőszoba padlóján, sírva találtam rá. Ekkor tudtuk meg, hogy húgom újabb gyermeknek fog életet adni. Nagyon sok vita volt ebből, de végül eljutottunk odáig, hogy a poronty Becky gyermeke lesz, nem Sirius Blacké.

Szépen lassan kezdtünk mind talpra állni, újra élénk lett a ház, beszélgettünk, főztünk, családdá formálódtunk, immár mind az öten: A húgom, Nathaniel, Elizabeth nevű második gyermeke, Lyndy és én.

És akkor elérkezettnek láttam az időt, mind jól voltunk már, és tudtam, ennél nem leszünk boldogabbak, ennyi telik tőlünk barátaink és családunk halála után.

Szívem majd' kiugrott a helyéről, mikor elhatároztam: meg fogom kérni Lyndy kezét végre.

- Lyn, pakolj, utazunk - rontottam be munka után a házba. Húgom és két gyermeke ekkor még nálunk laktak, így őt beavattam a tervbe és kikértem a véleményét.

- Micsoda? - hajolt ki a konyhából összeráncolt szemöldökkel életem szerelme. Újabban rájött, mennyire élvezi a főzést, és ki sem lehetett robbantani a konyhából, mikor éppen nem dolgozott a kórházban.

- Rájöttem valamire - tettem le táskámat és kabátomat az előszobában, majd a lisztes kötényű lányhoz léptem. - Mi még nagyon nem is voltunk sehol...

- Nem... Tényleg nem... - gondolkozott el. - De ez most hogy jött?

- Nem is tudom. Csak elkapott az érzés, hogy ki akarok mozdulni itthonról kicsit. Vegyél ki szabadságot a kórházban, és menjünk. Csak te meg én - vettem kezeim közé arcát, és apró puszit nyomtam ajkaira.

- Remus, ez nem ilyen egyszerű - mosolyodott el. - Tegyük fel, hogy ki tudok venni pár napot, de mi lesz Rebeccával meg a gyerekekkel?

- Jól ellesznek, hidd el - mondtam, majd suttogóra fogtam. - Legyünk egy kicsit ketten. Csak te és én.

Így történt hát, hogy elkezdtem Lynt győzködni a kis kirándulásunkról, melyet egy napsütötte kisvárosba terveztem három napra. A közelben volt a tenger is, amit Lyndy mindig látni akart, a szobánk pedig maga volt a tökély - házunk után megkönnyebbüléssel töltött el bennünket a csend és a nyugalom.

El sem tudom mondani, mennyire élveztem, hogy végre arra kelhettem, hogy a nap süti arcomat, Lyndy pedig a karjaimban fekszik. Csodálatos volt minden.

A cukrászda, ahova vittem Lynt, egész egyszerűen csak az Édes nevet viselte ezzel leírva célját - hiszen bent több száz süteményfajtára bukkantunk -, és kölcsönzött egyfajta kedves megszólítást is a helynek. Tudtam, hova kell mennünk, hogy megtalálhassuk barátnőm kedvenc tortájat, ami a red velvet névre hallgat. Én még soha nem kóstoltam, de Lyndy oda- és vissza volt tőle, annyit tudtam róla, hogy nagyon édes és omlós.

Nagyon élveztük a csendes kis cukrászdát, de én valahogy nem nyughattam: szívem ezerrel vert, azt hittem, kiugrik a mellkasomból - nagyon izgultam.

- Lyn...

- Hm? - nézett fel rám, miközben bekapott egy falatot kedvenc édességéből.

- Örülök, hogy el tudtunk jönni.

- Igen - helyeselt. - Igazad volt, ránk fért már.

- Nagyon szeretlek, ugye tudod?

- Persze - mosolyodott el szélesen. - Én is szeretlek.

- Azt akartam, hogy tökéletes legyen minden, de rájöttem, hogy bárhogyan tökéletes, hiszen ehhez csak mi ketten kellünk, és ennél tökéletesebb már nem is lehetne - vágtam bele és az asztal alatti kezemet fixíroztam, ujjaim között forgattam a kis fekete dobozkát.

- Miről beszélsz? - ráncolta szemöldökét, miközben újra enni kezdett, én pedig az abrosz takarásában felpattintottam a kis dobozt, amiben vörös párnácskán ott pihent a gyűrű.

- Hozzám jössz feleségül? - nyögtem ki nagy nehezen, tettetett magabiztossággal, s az asztalon elé helyeztem az ékszertartót.

A villa szó szerint kiesett a kezéből, aprót sikkantott, ahogy meglátta a ránézésre is drága ékszert, szeme kiguvadt, szája tátva maradt. Szinte remegve nyúlt a dobozkáért, hogy közelebbről is megnézze.

- Ez elképesztően gyönyörű - suttogta, miközben én felálltam, mellé sétáltam és hatalmas vigyorral arcomon, féltérdre ereszkedtem mellette.

- Szóval...? - mosolyogva kivettem kezéből a dobozt, majd ujjaim közé csippentettem a gyűrűt, s megfogtam bal kezét. - Hozzám jössz?

- Igen! - nevette el magát könnyes szemmel, és a nyakamba omlott, amitől elvesztettem az egyensúlyomat, s egy pillanattal később ott feküdtünk az Édes padlóján, körülöttünk lévő néhány ember és az eladók tapsoltak, de nem tudtam másra figyelni csak a boldogságtól zokogó Lyndyre, aki olyan szorosan ölelt, mintha attól félne, bármikor elveszíthet.