Farkasüvöltés //BEFEJEZETT//

24. Fejezet: A nagybetűs Élet...

Sziasztok! Ha vizsgaidőszak, akkor írás van :D

Fogadjátok sok szeretettel a következő fejezetet, remélem, tetszik majd Nektek.

Jó olvasást, sok kommentet várok :)

Love ya :*

(Remus)

Borzalmasan éreztem magam, amiért ilyen szörnyen reagáltam a húgom és Sirius kapcsolatára, de akkor ott egyszerűen nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy a nagy szoknyapecér barátom az édes, ártatlan kishúgomhoz ér. Képtelen voltam kiverni a fejemből a képet, és emiatt elborult az agyam.

Lyndy próbált megnyugtatni, hogy megérti a reakciómat, de észrevettem azt is, hogy megijedt tőlem. Vagyis az őrjöngő énemtől. Még soha nem látott ilyennek azelőtt, és megrémisztettem azzal, ahogy viselkedtem, de próbált a közelemben maradni. Megértettem félelmét, nem hibáztattam miatta.

Ahogy teltek a napok, lassan cseperedtek fordultak, s mi a Lupin-házban laktunk, miközben elkezdtünk munkát és lakást keresni - kettőnknek. Szüleim oda és vissza voltak Lyndytől, ugyanis barátnőm ott segített, ahol tudott. Volt nap, mikor nem is mozdultunk ki otthonról, takarítottunk, főztünk és lustálkodtunk - az ilyen napokon Lyndy mindenféle smink nélkül tevékenykedett a ház körül. Azelőtt soha nem láttam még smink nélkül, s megdöbbentett, mennyire természetes gyönyörűség árad belőle.

- Megtaláltam - fogta meg egyik nap kezeimet Lyndy. - Gyere, nézd meg te is a házat.

És így találtunk rá egyik nap a tökéletes házra. Két szinte, takaros házikó volt egy kisebb kerttel. Az alsó szinten volt egy kisebb konyha az előszoba mellett, illetve egy nagyobb nappali, ahonnan lépcső vezetett fel a második szintre. Itt volt három hálószoba, és egy nagyobbacska fürdő. A helyiségek nem voltak olyan hatalmasak, így pont tökéletesnek bizonyult nekünk, szerény volt akárcsak az, ahogy élni akartunk.

1978. szeptemberét írtuk már, mikor véglegesen beköltöztünk a házba, a mi házunkba, amit átjöttek a barátaink megünnepelni. Lyndy írt Rebeccának is, de végül Sirius és a húgom nem jöttek el. Annyit megtudtunk, hogy valahol Európában vannak egy gyönyörű helyen és boldogok. Én nem vette fel a kapcsolatot velük - még mindig szégyelltem magam, és mérhetetlenül sajnáltam, amiért nem volt teljes a csapatunk.

Ahogy telt-múlt az idő, Lyndy kezdett egyre furcsábban viselkedni. Mindenre sokkal jobban odafigyelt, fontosabbá vált neki a munkakeresés, gyakrabban takarított és sokkal bújósabb lett. Nem tudtam mire vélni, de nem szóltam érte, ha ő jól érzi magát - márpedig nagyon boldognak tűnt -, akkor nem szólok érte.

Egyik este azonban mindenre fény derült. Teljesen kimerültem a munkában - irodai munkát kaptam házunktól nem messze egy varázs-ingatlan irodába -, s már alig vonszoltam magam, de ahogy hazaértem, megcsapott valami baljós előérzet. A ház csendes volt, s Lyndy nem fogadott tárt karokkal, forró csókkal, mint addig minden nap.

- Lyndy - kiáltottam a konyhában, de nem érkezett válasz.

Elindultam a lépcsőn felfelé, hogy aztán meghalljam a keserves zokogást, ami az egész emeletet betöltötte. Őrült módjára rontottam be a hálószobába, hogy aztán az összegömbölyödött, zokogó lány látványa fogadjon.

- Merlinre, Lyn, jól vagy? Mi a baj? Mi történt? - rohantam oda hozzá ijedten, de a lány nem bírt beszéli, a szeme és az orra bedagadt a folytonos sírástól: úgy nézett ki, mintha valaki kitépte volna a szívét mellemből. - Nyugodj meg. Megijesztesz. Valaki bántott? - Nem tudott válaszolni, így csak ingatta a fejét, hogy nem bántotta senki. Kissé megkönnyebbültem, de az aggodalom nem hagyott magamra.

Elfeküdtem ágyunkon, és közelebb vonva magamhoz nyugtatgatni kezdtem - nem sok sikerrel. El sem tudtam volna képzelni, hogy van ennyi könny a világon, de mégsem tudta abbahagyni a sírást. A szívem szakadt meg, ahogy rápillantottam, de aztán odaadott egy papírost, amit addig szorongatott. Újabb félelemhullám futott végig testemen, ahogy megpillantottam a legfelső sort: Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály. Gyorsan végigböngésztem, a bájitalok és varázslatok listáját, amit a címszó szerint végrehajtottak Lyndyn, majd a lap aljára pillantottam, s azt hittem, megáll a szívem ott helyben. Nagy, fekete betűkkel hirdette: meddő.

- Oh, Merlinre - nyögtem elfúló, keserű hangon és még jobban magamhoz húzva öleltem őt, s próbáltam visszafojtani könnyeimet, nem túl nagy sikerrel. - Ezen is túl leszünk, drágám. Ígérem.

Ahogy ígértem, tényleg igyekeztünk túl lépni rajta, bár nem beszéltünk róla, és igyekeztünk elfelejteni. Ez mindaddig jól is ment, míg nem kaptunk levelet Siriustól, aki értesített minket visszatérésükről, emellett meghívott házavató bulijukra. Boldogan írtam vissza neki, s biztosítottam róla, hogy ott leszünk. Örültem, hogy újra láthattam legjobb barátomat és húgomat, s már megbékéltem a nyáron történtekkel.

Mind az öten elmentünk: Lily, James, Peter, Lyndy és én. Maga a ház gyönyörű volt, nagyon hasonlított a miénkre, és ezt meg is jegyeztem barátnőmnek. Húgommal is kibékültem, egy könnyes öleléssel pecsételve meg ezt. Ettünk, ittunk és beszélgettünk, hallgattuk a két utazó beszámolóját kalandjaikról.

Becky és Sirius a konyhából akartak éppen behozni valamit, mikor nagy ügyesen kiborítottam a poharam tartalmát az asztalra.

- Hozok egy rongyot - szabadkoztam a többieknek, miközben felálltam és a konyha felé vettem utamat.

Sirius és Becky hangja szűrődött ki bentről, valamiről mélyen beszélgethettek, mikor a kilincsre tettem kezemet, de valamiért megtorpantam. Nem kellene rájuk nyitnom ilyenkor, a hangszín alapján fontos beszélgetés lehet...

Aztán hirtelen csönd lett, s csak Becky hangja visszhangzott a fejemben, holott határozottan nem nekem szánta mondandóját.

- Terhes vagyok.

Megfagyott a vér az ereimben, legszívesebben ott helyben felüvöltöttem volna féltékenységemben. Egyszerre akartam volna gratulálni nekik és felpofozni őket, amiért megadatott nekik olyasvalami, ami nekem soha nem fog.

Ekkor tudatosult bennem, mennyire fáj az, hogy Lyndy nem szülhet, s mennyire megérintett.

Csak álltam a konyhaajtó mögött, szemem megtelt könnyel, szívemet pedig összefacsarta a düh és a féltékenység. De én csak álltam ott mozdulatlanul.