Farkasüvöltés //BEFEJEZETT//

20. Fejezet: Titkok

Sziasztok! Ezúttal egy jóval hosszabb fejezettel érkeztem Nektek, remélem tetszik majd. S ezzel megragadnám az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmet új posztomra, ami a 30 napos kihívás címet viseli. Szeretettel várok oda mindenkit, remélem, páran benéztek majd, sokat jelentene nekem :)

Na, de nem is húzom a szót tovább, jó olvasást, megannyi kommentet kívánok.

Love ya :*

(Remus)

A farkas ismét kontroll alá került: Lyndyvel a kapcsolatunk virágzott, így emberi és farkas énem eggyé vált, a farkas lenyugodott, és én úgy éreztem, életemben először olyan boldogság részese lehetek, amiről csak álmodni mertem eddig. Volt ezelőtt is barátnőm, de az az érzés még csak meg sem közelítette a mostani mámort.

Lyndyvel minden nap találkoztunk. Eleinte kicsit kínos volt, hiszen kapcsolatunk egy új szintre lépett, és még tapogatóztunk a sötétben, hogy mit mondhatunk, mit tehetünk, de hamar elszállt a bizonytalanság, és az önfeledt boldogság vette át a helyét. Ugyan folytatnunk kellett a kutatómunkát, de közben bőven volt lehetőségem, hogy érintést és csókot lopjak titokban, mint egy szerelmes tinilány - csak ezzel tudnám jellemezni magamat tekintve, hogy nagyjából térdig gázoltam a rózsaszín ködben.

De ezt a rózsaszín ködöt, a bódultságot más is észrevette: a Tekergők előszeretettel cukkolta, s próbáltak rájönni, mit is rejtegetek, ami ilyen hatással lehet rám.

- Biztos valami csaj van a dologban - dobta be egyszer Sirius. Oh, igen, a jó öreg Tapmancs ismer, mint a tenyerét.

- Hát, Cynthia után már ideje volt - motyogta Peter a mágikus sakktábla fölött, miközben James várakozó bábuinak állását leste.

- Még szép - nézett fel James is rám az ágyáról, ahol Féregfarkkal ültek és játszottak. - Az a csaj fura volt.

- Na, de ki az? - dobott meg egy párnával Sirius, ami elől én sikeresen kitértem.

- Nincs semmiféle csaj - dobtam vissza a párnát legjobb barátomnak, aki hála csodálatos kviddicses, terelői reflexeinek, könnyedén elhárított a támadást.

- Na, nekünk nem hazudhatsz, Holdsáp! - röhögött fel James, miután kivégezte Peter egyik futóját.

- Ki hódította meg azt a szőrös szívedet? - kontrázott rá Tapmancs hahotázva.

Normális esetben velük nevettem volna, de ez a kérdése ráébresztett, hogy Lyndy nem is tudja, mi vagyok, s erre a gondolatra összefacsarodott a szívem: mi lesz, ha rájön? Egyszer pedig muszáj elmondanom neki. Akkor viszont több, mint valószínű, hogy szakítani fog velem, hiszen kinek kellene egy félvér szörnyeteg, aki minden teliholdkor vérszomjas fenevaddá változik? Megspórolom a gondolkodási időt: senkinek.

Nagy nehezen leráztam a fiúkat, és útnak eredtem: úgy döntöttem, kockáztatok. Határozott szándékom volt megkeresni Lyndyt, és elmondani magamról az igazat neki - ha így is kellek, akkor az maga a csoda, és nem lesz nálam boldogabb ember a Földön, ha pedig nem, akkor később nem akarom, hogy átverve érezze magát. Most kell tisztáznom magam, így is már sok idő eltelt a roxmortsi hétvégén történt első randink óta. Azt akartam, hogy tudja, bármi lesz is a kimenetele a beszélgetésnek.

Miután bejártam az összes közös helyünket, és a folyosón is nyitva tartottam a szememet, rájöttem, hogy este lévén valószínűleg a klubhelyiségében van, így sprintelni kezdtem a Bagolyház felé, ahol jól tudtam, hogy a diákok elrejtettek pergameneket, tintát és egy pennát az ilyen, gyors üzenési szituációk miatt.