Farkasüvöltés //BEFEJEZETT//

23. Fejezet: Szabadság

Talán ez a leghosszabb fejezet, amit a történethez írtam... Na, mindegy.

Sziasztok! Meg is hoztam a következő fejezetet. Tudom-tudom, most nagyon gyors vagyok, az elmúlt három napban minden nap volt rész, de most haladni szeretnék vele, mert nyáron nem tudom, hogyan fogok tudni írni...

Kicsi figyelmeztetés: Ha nem olvastad Mindig a hintánál című történetet, kicsit zavaros lehet ez a fejezet, ajánlom figyelmedbe azt a történetet is, ugyanis szorosan összekapcsolódik ez a két fanfiction :)

Ha viszont olvastad, vagy nem érdekel a zavarosság, jó olvasást, és remélem, kapok pár kommentet, örülnék a véleményeknek.

Love ya :*

(Lyndy)

Ezután meglepő módon minden jobbra fordult. Természetesen rengetegen voltak, akik megbámultak bennünket, összesúgtak mögöttünk, sőt belénk is kötöttek, de már sétálhattunk kézen fogva a folyosón, és ez soha nem érzett boldogsággal töltött el.

A kutatómunkánkra bájitaltan felkészítő órán kiválót kaptunk, ami csak még jobban feldobta a napjaimat, de a vizsgák vészesen közeledtek, s ez azt jelentette, hogy hamarosan a Roxfortos éveink végére is érünk.

Mikor beléptünk a vizsgaidőszakba, szinte alig találkoztunk már, mindenki tanult, ahogy csak tudott, szinte minden szabad percünket felemésztette a könyvtár és a könyvek. Persze Remusszal sokszor volt, hogy együtt tanultunk, meg Beth-szel is, de az időközben haverjaimmá váló Tekergőkkel szinte soha nem láttuk egymást.

De a vizsga csak egy dolog volt, hiszen az eredményről csak később kapunk értesítőt, mielőtt végeztünk volna teljesen a Roxfortban, hátra volt még egy Ballagási Bál, ahova mindannyian együtt mentünk. Megdöbbenve tapasztaltam, mennyi minden változott a Karácsonyi Bál óta.

Ezúttal a lányokkal összebeszéltünk, és hasonló öltözetben jelentünk meg. Lily Evans egy sötét ruhát viselt, ami egyszerűen gyönyörű harmóniában állt vörös hajával, s még tökéletesebben mutatott James Potter mellett. Bethany meglepő módon nem Siriusszal jött, még csak fel sem merült benne, hogy elhívja a fiút a bálba - ekkor ismertem meg jobban Beth barátját, a mardekáros Blake Selwynt. Barátnőm fekete, platformos cipőben volt, akárcsak én, s fekete, testhez álló ruhát viselt megannyi karkötővel és nagy karikás fülbevalóval, míg haját kócos copfba kötötte. Én nem voltam ennyire kihívó: egy térd fölé érő, hosszú ujjú, mély dekoltázsú ruhát vettem fel, mely derekam fölött szorosan simult testemre, s hozzá fekete, átlátszó harisnyát viseltem. Kivételesen hajamat kiegyenesítettem, így derekamig nyílegyenesen omlott le.

Egész éjjel fent voltunk, táncoltunk, titokban lángnyelv whiskey-t ittunk, és talán legszebb éjjele volt életemnek, annyira boldog voltam, tökéletes megkoronázása volt Roxfortos éveinknek.

- Készen állsz? - fogta meg a kezemet Remus, ahogy ott álltunk a Roxfort Expressz előtt poggyászainkkal, és búsan néztünk vissza szeretett iskolánkra, második otthonunkra.

- Nem igazán - húztam számat, s megszorítottam ujjait. - De menjünk.

- De minden nap muszáj lesz beszélnünk! Ígérjétek meg! - szólt James Potter már a vonaton ülve.

Az ablak mellett ült Sirius Black, Remus vele szemben ült átkarolva engem, az ajtó mellett foglalt helyet Pettigrew csöndesen, Black mellett pedig igyekezett nem turbékolni James és Lily Evans.