Farkasüvöltés //BEFEJEZETT//

12. Fejezet: Farkas elme

Hjaj, gyerekek, ez a rész szőőőőőőőőrnyen nehezen született meg, fogalmam nem volt, mit-hogyan-miért-mikor írjak, de valahogy csak összehoztam... Minőségért bocsesz, nem lett nagy durranás, a kövi már jobb lesz, ígérem.

Jó olvasást, sok kommentet. :)

Love ya :*

(Remus)

Testem minden négyzet-millimétere lüktetett a fájdalomtól - régen volt már ilyen rossz a telihold utáni ébredés - és az sem segített a helyzeten, hogy mikor végre ki tudtam nyitni a szememet, kiélesedett a látásom újra, s a fájdalom is alább hagyott, borzalmas felismerést tettem. Egy vörös taláros alak rohant tőlem el a Roxfort kapui felé. Valaki megláthatott visszaváltozás közben. Soha nem érzett páni félelem lett úrrá rajtam, s legszívesebben utána rohantam volna, de izmaim még nem szedték össze magukat annyira, hogy felálljak. A vörös, csuklyás talár egyenletes ringatózására lélegeztem mozdulatlanul, de elmém már pörgött, igyekezett szűkíteni a kört, ki lehet az illető - de még addig sem jutottam el, hogy vajon fiú-e vagy lány.

- Holdsáp, jól vagy?

Nem tudom, mennyi ideig feküdhettem ott félig a sokk, félig a kimerültség miatt, mikor meghallottam Sirius hangját. Az utóbbi időben ő is megváltozott, újra a régi Sirius lett a felvágott nyelvével és sármjával, tanév eleji visszafogottsága eltűnt - de egy soha nem változott: mindig ő volt a legodaadóbb, ha a kóromról volt szó és mindig számíthattam rá.

- Valaki... meglátott - Csak nehezen tudtam kinyögni ezt a két szót, hangom rekedt volt, s kételkedtem benne, hogy a három fiú közül bárki értett volna belőle bármit is.

- Ki? - segített fel James. Nagyot nyeltem és megköszörültem a torkomat.

- Nem tudom. Vörös talár volt rajta - feleltem. - Nem láttam az arcát...

Nem tudtak mit mondani erre, de nem is vártam el, hogy mondjanak akármit is. Csak meg nem történtté szeretném tenni ezt az egészet - valójában mindent: Nem akarom, hogy eszembe jusson a Layton lány, semmissé akarom tenni a vörös taláros esetet és végre valahára véget akarok vetni ennek a szörnyű izomfájásnak.

A Tekergők valahogy felsegítettek a Gyengélkedőre, ahol a nap hátralévő részét töltöttem egy adag nyugtató főzet hatása alatt. Testem nyugodt volt, izmaim elernyedtek, de elmém szüntelen pörgött, körbejárta az egész Roxfortot és a Vörös Talárost kereste. Persze csak idegesebb lettem tőle, így inkább próbáltam elengedni ezt. Ha elfecsegi a titkomat, az ellen már úgysem tehetek semmit, ha pedig megtartja, nincs mitől félnem.

Egy idő után álomtalan álomba merültem.

Arra ébredtem, hogy a saját, hideg izzadtságomban fekszem, ruhám rám tapadt, hajam vizesen simul homlokomhoz, s csak nehezen kapok levegőt. Madam Pomfrey persze szokás szerint sietett hozzám, amint kinyíltak szemeim - mintha egy érzékelő lenne benne, hogy tudja, mikor van rá szükség.

Huzatot cserélt, amíg én átvettem egy tiszta ruhát és lezuhanyoztam, majd visszafeküdtem.

- Mikor mehetek el? - kérdeztem tőle, hiszen a megszokottól eltérő bánásmódban részesített.

- Amint jobban leszel - nézett rám szigorúan. - Remus, úgy tűnik, összeszedtél valami nyavalyát az éjjel. Még nem tudom, mi lehet az, de ígérem, ki fogom deríteni.

Igen, én is észrevettem, hogy valami más velem. Nem szoktam farkasbőrben elcsatangolni a Tekergőktől és nem szokott ennyire megviselni a visszaváltozást, hogy egész napokat töltsek a gyengélkedőn, és ne tudjak felállni visszaalakulás után.

Bíztam a javasasszonyban, de nem akartam mindent rábízni, így éjjel, mikor már biztos volt, hogy nem találkozom össze se vele, se mással a gyengélkedőn vagy a folyosón, felöltöztem, és a könyvtár felé vettem utamat. Ugyan nem sokat jelentett, mégis valamit, így kiábrándító bűbájt szórtam magamra, míg el nem jutottam szeretett helységemig, mely már oly sokszor ezelőtt választ jelentett, s reméltem, hogy most is megkapom azt, amiért jöttem.

A Varázslények feliratú könyvespolcoknál fordultam be, s igyekeztem a lehető legcsendesebben mozogni, nehogy meghalljon egy-egy járőröző szellem vagy tanár - bár a könyvtárba nagyon nem szoktak jönni.

A vérfarkasságról mintegy több tíz könyv írt, így nehéz volt megtalálni a megfelelőt, de végül meglett. A sötét könyvtárban álltam, kezemben a vérfarkasbetegségeket taglaló könyvvel, s talán még jobban izzadtam, mint álmomban - a baj csak az volt, hogy nem egy rossz álomtól, vagy az izgalomtól. Fogalmam sem volt, miért éreztem az a furcsa bizsergést egész testemben, s miért gyöngyözött homlokom megállíthatatlanul. Ott helyben leültem a polc tövébe, és olvasni kezdtem. Először tünetek alapján rövidítettem a betegségek listáját - izzadás, hevesen verő szív, tehetetlenség, koordinálhatatlanság, felerősödött fájdalom.

Egy ideig olvastam, a sorok szinte már összefolytak, de akkor megakadt a szemem valamin.

"Szociális magatartásuk az félvérvilágban a legfejlettebbek közé tartozik: párjukat egy életre választják, szívük örökké a választott homo sapienshez* vagy lükanthroposzhoz** tartozik, akkor is, ha az egyed már nem él vagy elutasítja őt. Amennyiben a választott egyed nem létesít vele kapcsolatot, a lükanthroposz leépül, koordinálhatalanná válik mások és önmaga számára, az emberi és a farkas énje is lázadni kezd a tudata ellen, az ösztönök átveszik az irányítást.

Általános megfigyelés: A vérfarkasok 98%-a elvesztette emberi tudatát - emberi és farkas formában is, mikor a választott egyed távol volt tőle, vagy teljesen elutasította, mást választott. A megfigyelt lükanthroposzok mindegyike (értsd: 100%-a) a tudatvesztés után vagy elpusztult vagy a saját és környezete akaratán kívül megszerezte a kiszemelt egyedet."

Döbbenten ültem a könyvvel a kezemben, eddig ez volt, ami a legközelebb állt a jelenlegi állapotomhoz. De hiszen az lehetetlen... A farkas választott volna? És ha igen, kicsodát?

A név mintha a tudatalattimból tört volna elő, megjelent lelki szemeim előtt az a kedves mosoly, a mélykék szemek, a sötét fürtök, a neve pedig betöltötte egész elmémet és lényemet, s egy akaratlan, hangos sóhaj kíséretében tört utat magának.

- Lyndy.

*homo sapiens: ember

**lükanthroposz: A lükosz (farkas) és az anthróposz (ember) ember szavakból - farkasember ~ vérfarkas