Daddy [ Befejezett ]

♨ 15 ♨

JiMin - Lee_Min_Young00
JungKook - Nikoow

JungKook

Egyre rosszabbul éreztem magam, ahogy haladt az idő. Azt se tudtam merre indultam el. Hogy bizonytalaníthatott el engem, a domináns JungKookot annyira, hogy még erre se figyeljek oda? Lábaim szerencsére ismerték az utat, és azt hiszem a legjobb helyre hoztak. Bekopogtam, és nem sokkal később már nyílt is az ajtó.
- Senpai? - nézett rám meglepetten a fiú.
- Én vagyok a legrosszabb barát... - hajtottam le a fejem.
Yuhi nem kérdezett semmit, csak beinvitált és próbált megnyugtatni. Magamtól kezdtem el neki mesélni a mai nap történteket.
Több okból is vele osztottam meg. Ő ismeri az egész sztorit, kezdve a legelejétől. Velem volt, amikor a padlón voltam, és próbált támogatni. ChimChimmel jó barátok, és talán tud segíteni, hogy mit baszhattam el. Megbízom benne.

JiMin

Idegesen járkáltam fel - alá a városban, de sehol sem találtam meg. Féltem, hogyha esetleg baj történt volna, nem tudnának elérni, mert otthon hagytam a telefonom. Mondjuk az is szóba jöhet, hogy már rég otthon van, és ő is aggódik miattam... Ugyan már... Ha ebbe belegondolt volna nem kéne keresgetnem, hanem felnőttekhez méltóan meg tudtuk volna beszélni. Végső célomként Yuhi háza felé vettem az irányt. Minden egyes veszekedésünkről tud, és mindig próbál segíteni, habár nem mindig tud. De nagyra értékelem a próbálkozásait.
Yuhi mindig azt mondta, hogy bármikor elmehetek hozzá, kopogás nélkül, szívesen lát. Szóval egy kopogás után, - azért a tisztelet maradjon meg. - nyitottam be a házba, majd a nappali felé vettem az irányt, mert általában ott csinál mindent. Yuhi és Kook nagyon közel voltak egymáshoz, és pedig nem győztem kapkodni a tekintetem közöttük.
- Itt még mégis mi a franc folyik?! - léptem eléjük mérgesen.

JungKook

- Sajnálom, hogy ennyi bajt okozunk. - hajtottam le a fejem, és ölembe pihenő kezeim tanulmányoztam. Nem volt rajtuk semmi figyelemre méltó, egyedül a gyűrű, amit JiMin választott kettőnknek. Túl elhamarkodott lett volna?
- Ugyan, nem bánom. Szeretnék segíteni, viszonozni valahogy azt a sokmindent, amit tőled kaptam. - simított végig felkaromon, ami most egyáltalán nem esett jól.
Nem az érintéssel volt a gond, csak nem attól volt, akitől nekem szükségem lett volna.
- Nem azért csináltam, mert viszonzást várok cserébe. - néztem én is rá.
Nagy szemeivel engem fürkészett. Mi olyan érdekes rajtam? Sokszor látta már ezt az énem, hozzászokhatott volna az összetört JungKookhoz is.
- Nem ezt a bánásmódot érdemelnéd... Annyira sajnálom, hogy szenvedned kell. Remélem minden rendbe jön, és végre te is boldog lehetsz. - rám mosolygott, majd megölelt.
Nem éreztem helyesnek, hogy egy másik fiút ölelgetek, de nem akartam ellökni.
Már csak az ajtó csapódására, és az előttünk álló páromra lettünk figyelmesek. Mérges.. Rettentő mérges és szemrehányó. Nála ez a két dolog nem jó párosítás.
- Csak próbált megvígasztalni. - engedtem el Yuhit, és felálltam, hogy szembe lehessek a most érkezővel.

JiMin

- Nem érdekel! Ha valami probléma van, egyből szaladsz más karjaiba? Meg kéne beszélnünk, nem menekülni. Tudod te mennyire aggódtam?! Már a legrosszabbtól rettegtem, mert sehol se voltál. - Adtam ki magamból mindent. Annyira idegesítő, hogy egész végig Yuhival volt. Amióta elmentünk több mint egy óra eltelt, akármit csinálhattak amíg nem voltam itt. Habár most, hogy JungKook felállt kisebb vagyok nála, de nem tántorodok el. Válaszokat akarok, és most nem nagyon tudna kibújni előlük. Habár Yuhit sajnálom, ő csak belekeveredett ebbe az egészbe.